Intézményi megrendelés esetén, kérje személyre szabott ajánlatunkat! (iskolai jutalomkönyv, ajánlott olvasmány)

Év Gyerekkönyve Díj 2015 Laudáció (Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek)

2016. június 10., péntek, sanya

Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek

Sokféle könyv kapott már Év Gyerekkönyve-díjat Magyarországon. Volt, amikor egy izgalmas, kalandos történetet választott a zsűri, máskor egy kedves, megint máskor egy humoros kötet nyert, de volt olyan, amikor leginkább a „szép” jelző illett leginkább a győztes műre.

Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek című könyve biztosan nem a leghumorosabb 2015-ben íródott mű. A „kedves” jelző sem illik rá, s bár van történetszála, izgalmasnak sem igazán mondható. S hogy szép lenne? Aligha ez a legtalálóbb minősítése.

Mindezek mellett azonban nem kockáztatunk sokat, ha azt állítjuk: az elmúlt tíz év egyik, ha nem „A” legfontosabb könyvét írta meg Elekes Dóra.

Mitől tud fontossá válni egy gyerekeknek s részben egy gyerekről szóló kötet? Jelen esetben a témaválasztás, a bátorság — s persze a feldolgozás módja — teszi azzá.

Az alkoholizmusról, pláne egy szülő italfüggéséről írni önmagában is merészséget igényel, hát még ha mindezt egy kiskamasz szemszögéből látjuk, s vele együtt élhetjük át.

Az irodalom — s általában a művészet — azonban különösen jó lehetőséget és formát ad arra, hogy efféle problémákról gondolkozzunk.

Elekes Dóra is ezt ajánlja meg: konkrét, fájdalmasan élethűen leírt esetekből kapunk mozaikokat egy széthulló család életéből, hogy gondolkozhassunk minderről. S bár a kislány megélte helyzetek az ő nézőpontjából nem tűnnek mindig tragikusnak (a szétköltözést eredményező veszekedést egyszerűen csak nagy BUMM-ként emlegeti), a befogadó azonban — különösen, ha felnőttről van szó — külső, tapasztaltabb szemlélőként folyamatosan a sorok között olvas. Ha nem akar, akkor is.

A muter meg a dzsinnek azonban meg kell, hogy találja a kamaszolvasót is. Azt is, aki átélt már ilyet, s azt is, akinek „csak” a környezetében van, volt alkoholista felnőtt. Vagyis nagyjából mindenkit… S nem csupán azért lehet számukra érdekes a kötet, mert érzékeny témát boncolgat. Legalább ilyen fontos, hogy közben nem találkoznak szentenciákkal, de még csak értékelő megállapításokkal sem.

Bár viszonylag friss még a könyv, már olvashattuk, hallhattunk afféle kritikákat, hogy miféle mintát adnak a szereplők, s ugyan, hol van a feloldás? Előbbi kérdés régi problémára hívja föl a figyelmet: még mindig elfogadott nézet, hogy az irodalom tanítani, példát adni való. Óriási tévedés! Semmi sem áll távolabb a szépirodalomtól, mint a bölcselkedés, a tanácsosztás, a példamutatás, s ezt szerencsére Elekes Dóra is tudja.

Ami pedig a hepiendet illeti: de jó lenne arról beszélni, hogy az életben ezek a helyzetek mindig megoldódnak. Hogy nem fordulhat elő az, amikor a szülő a tévéfotelbe süppedve rendre a palack után nyúl, s „néha belenéz, hogy van-e már benne új dzsinn”.

S hogy hol van a feloldás? Ott van minden sorban, ahogy a sorok között is. Abban a gyermekben, aki mer beszélni erről, aki előáll élete történetével. Aki azt ugyan nem mondja, hogy „anya iszik”, de arról szívesen mesél, milyen az, amikor a „mutert elrabolják a dzsinnek”.

Mert a jó könyv legtöbbször nem válaszokat ad, csak segít föltenni a fontos kérdéseket. Elekes Dóra kötete pedig nem csupán fontos könyv, de jó is. Az egyik legjobb, amit kamaszokról, kamaszoknak írtak.

Budapest, 2016. június 9.

Gombos Péter

Vissza

Facebook
Kiemelt bejegyzés
Archívum