Milyen a felnőtt gyerekszemszögből? — Interjú Elekes Dórával (Wéber Anikó: Kultúra.hu)

2017. szeptember 10., vasárnap, tsík sanya

Elekes Dóra könyvei egyszerre szólnak gyerekeknek és felnőtteknek. Az írónő nem kíméli olvasóit, a legkeményebb témákkal szembesíti őket, olyanokkal, mint az alkoholizmus, a szülők közötti konfliktus vagy a gyermekek elhanyagolása. Idén a 12 év alatti kategóriában ő kapta az Év Gyerekkönyve-díjat a Dettikéről és más istenekről című könyvéért, amely a Csimota Kiadónál jelent meg. Ennek apropóján kérdeztük!

Év Gyerekkönyve-díjat kapott a Dettikéről és más istenekről című 2016-os könyved. A borító A kis herceget idézi, de a szöveg is eszünkbe juttatja a történetet: hiszen itt is egy idegen szemszögéből csodálkozunk rá a felnőttek világára. A hasonlóság véletlen vagy tudatos volt?

Semmiképp sem volt tudatos – inkább tudat alatti lehetett vagy véletlen. Gyerekkoromban nagyon szerettem A kis herceget, sokat hallgattam kazettán, de újabban zavar, vagy inkább zavarba ejt a giccsbe hajló melankóliája. Mégis: most, hogy mondod, tényleg van hasonlóság. Nem is csak azért, mert itt is, ott is egy idegen (a gyerek mint „jövevény”) szemszögéből csodálkozunk rá a felnőttek világára. Hanem azért is, mert A kis hercegben is és nálam is középponti téma a barátság mint az idegenség feloldásának tuti módszere. Egyébként a barátságról szóló részeknél én is belecsúsztam a giccsbe, ezt egyszerűen nem lehet megúszni. A barátság már csak ilyen. Giccses dolgok jutnak róla az ember eszébe. De nálam a giccs inkább eszköz volt, olyan hatáselem, melyet igyekeztem elidegenítő effektekkel ellenpontozni. Amikor a szereplőim már-már kishercegi magasságokba szökő, nagy igazságokat mondanak, általában totál idiótán viselkednek: egymástól veszik át a szót, vagy mindenféle gyanús kényszercselekvéseket produkálnak.

A főszereplőnek képzeletbeli barátja van, aki egy kulcslyukban él. Ahogy elkezdtem olvasni a történetet, eszembe jutott, hogy én valóban elképzeltem manókat, akik a falakban laknak, és a kulcslyukon át járnak ki a mi világunkba. Neked is saját gyerekkori élményekből született a karakter?

Hú, nem. De ha neked volt ilyen képzeletbeli manód, az szuper! Akkor ezek szerint eltaláltam valamit.


Elekes Dóra

Milyen más gyerekkönyvek hatottak rád?

A legközvetlenebb gyerekkönyves hatás Török Sándor Kököjszi és Bobojszája. Ez is gyerekkori élmény – nekem nem volt képzeletbeli barátom, de nagyon szerettem volna egyet, és rettenetesen izgatott, milyen lehet titkos jóakarókat tartani a szekrényben. Innen jutott eszembe, hogy újraírom az alaptörténetet, de kislány főhőssel és a képzeletbeli barát szemszögéből. És mivel a szekrény már foglalt volt, adta magát a kulcslyuk mint olyan köztes terület, ahonnan a kisszobára és a nagyszobára is rá lehet látni. És ahonnan, ha a világról való előzetes tudás nélkül kémlelünk ki, rögtön látszik, hogy a fontosabb kérdésekben a gyerekeknek van igazuk, vagy hogy a „patriarchális” család olyan képződmény, amelynek az egyetlen felcserélhető eleme paradox módon épp a férfi.
Aztán hatott rám Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnikájának kacsa-ember metaforája is, csak míg ott az elátkozott szerelmesek nem lehetnek egyszerre kacsák vagy emberek, hanem csak felváltva, nálam a barátok nem lehetnek egyszerre óriások vagy törpék, hanem csak felváltva. Ez a méretváltós dolog amúgy eléggé hajaz Lewis Carroll Aliz-könyveire is, akárcsak az abszurd karakterek, a kitekert logika. De egy-egy idézet erejéig beleírtam a könyvbe a Jancsi és Juliskát, az Ózt, illetve van a könyvben egy önidézet is: A muter meg a dzsinnekben a kislány a mama háta mögül titokban nézi az esti horrorfilmet, Stanley Kubrick Ragyogását, a Dettikében pedig van egy rész, ahol a két főhős ugyancsak a szülők háta mögül, a kulcslyukon át nézi az esti filmet: Stanley Kubrick Dr. Strangelove-ját.

Mi volt a célod a felnőtt kultúrából vett utalásokkal?

A muter meg a dzsinnekben nagyon adta magát a Ragyogás-idézet. Ott is egy alkoholista apa ront rá a családra. A film szövegbe emelésével megkerülhettem, hogy konkrét gyerekbántalmazós jelenetet kelljen leírnom – nem lehetett megkerülni, mégis muszáj volt, mert a testi agresszió olyasvalami, amire a narrátoromnak nem lettek volna szavai. A Dettikében a Strangelove-jelenet már inkább poén volt, önidézet, de nemcsak az, hanem utalás is arra a jelenre, amelyben az olvasóim kénytelenek lesznek felnőni.

Ebből is látszik: a Dettikéről és más istenekről komoly, nehéz témákat feszeget. Vannak már visszajelzések az olvasóktól?

Kaptam már olyan visszajelzést felnőttektől, hogy ez tök jó, ők nagyon élvezték, de – vagy talán éppen ezért – szerintük nem gyerekkönyv. Ami ezzel szemben meglepő, hogy ismerek több olyan hat-hétévest, akinek nagyon bejött, holott azért inkább 10+-os könyvnek szánta a kiadó. Talán mert ebben a korban még kevés előzetes várakozásuk van a gyerekeknek arra nézve, hogy mi lenne való nekik, és nem is zavarja őket, mert megszokták, ha nem mindent értenek pontosan. Azt viszont értik, hogy ők itt most komolyan vannak véve, a felnőttek pedig ki vannak nevetve, és ez önmagában is felszabadító lehet. De találkoztam pár olyan gyerekkel is, inkább a tizenegy-tizenkét évesek között, akik láthatólag kissé zavarba jöttek a szövegtől. Szóval gyereke válogatja. Olyan kamasszal is találkoztam egy iskolai felolvasáson, akit megrázott a szöveg. Mint utóbb kiderült, épp akkoriban kezdtek válni a szülei.

Wéber Anikó

Tovább a teljes interjúra: Milyen a felnőtt gyerekszemszögből?

Vissza

Facebook
Archívum