A fordítás rétegei — interjú Baczoni Márkkal, A kis kakas gyémánt félkrajcárja fordítójával
Milyen szempontok lehetnek fontosak egy mű fordításakor? Könnyebbséget jelent-e egy fordító számára, ha gyerekeknek szóló szöveget kell fordítani? Baczoni Márkkal a Papírszínház-sorozatunk egyik legújabb meséje, A kis kakas gyémánt félkrajcárja angol nyelvű fordítása kapcsán beszélgettünk. Márk 8 és 24 éves kora között Angliában élt, itt végezte felsőfokú tanulmányait történelem-művészettörténet szakon Cambridge-ben, majd ezt követően Budapesten, a CEU-n (Közép-Európai Egyetemen) végzett Nationalism Studies szakon. A kis kakas gyémánt félkrajcárja mellett neki köszönhetjük A muter meg a dzsinnek angol fordítását is.
Milyen fázisai vannak a munkádnak? Hogy állsz neki egy fordításnak?
Ez a szövegtől is függ. Úgy állok hozzá, hogy tudnom kell, mikor kell leadni, és akkor úgy osztom be az időmet. Fontos, hogy amikor az ember tárgyal egy munkáról, ismernie kell magát, tudnia kell, mennyi időbe telik a fordítás. Természetesen a megrendelőnek is vannak szempontjai, például, hogy milyen határidőre kell készen lenni, így ennek megfelelően igyekszem beosztani az időm. Felmérem a munka mennyiségét, hogy mennyi időt kell ráfordítanom, milyen tempóban tudok vele haladni. A kis kakasnál például más szempontok vezéreltek, mert ott a szavak száma nem nagyon magas, inkább a szöveg átadása járt nehézségekkel, a nyelvezete régiesebb mivoltánál fogva is.
Úgy hallottam, gondjaid voltak a „begy” meg a „félkrajcár” szavak fordításával…
Minden szövegben vannak kihívások. A műfordítás lényege az, hogy az ember a legjobb belátása szerint hoz bizonyos döntéseket, ez hol jobban, hol rosszabbul sikerül, de a lényeg, hogy a döntések mögött legyen egy gondolatsor, és ne csak úgy hasraütésszerűen hozza meg őket. A begy meg a félkrajcár tényleg kicsit problémás volt. A begy a magyarban bevett fogalom, amely a madarak emésztésének egy bizonyos fázisának helyszínét jelenti. A begyben zajlik, ami nem azonos a hassal. Ezt a kifejezést angolban nem szoktuk használni, habár van erre egy szó, a crop, de ezt nem használjuk a közbeszédben, ezért én a breastet írtam, mert ez korban megfelelőbb, kicsit költőibb. A félkrajcárt először diamond ducatnak fordítottam, egyfelől a hangzása miatt, másfelől a ducat korban is megfelelt volna, mivel a reneszánsz kortól használták. Ez egy értékes pénznem és a köztudatban is benne van. Aztán azt hiszem, később a shilling került elő, ebből végül is diamond ha’penny (half penny) lett, ami ugyan egy kevésbé értékes pénznem, mint a krajcár, de szintén régi, viszont olyan népies a hangzása, mint a félkrajcárnak. Tulajdonképpen a hangulat fontosabb volt, mint a pénznem. Elsősorban ez egy mese, nem közgazdaságtani olvasmány. A fordításkor igyekeztem a hangzásra és hangulatra koncentrálni. A könnyebb olvashatóság érdekében bizonyos mondatok is rímelnek valamelyest, mivel nem simán olvassák, hanem általában a szülők olvassák fel ezeket a meséket.
Mennyi ideig tartott a Kis kakas gyémánt félkrajcárját lefordítani?
Viszonylag gyors volt, mert rövid időn belül kész kellett vele lennem. Ha jól emlékszem, nem lehetett több, mint 1-2 hét az elejétől a végéig. Viszonylag gyorsan készen voltam az angol szöveggel, aztán még rengetegszer átolvastam. Visszatérve a munkafolyamatra, sokszor az ember úgy dolgozik, hogy megcsinálja az angol változatot, ha azzal elégedett, akkor esetleg félreteszi, és később friss szemmel újra megnézi, majd ismét finomít rajta. Attól is függ, hogy mennyire sűrű a szöveg, előfordul, hogy elég egyszer újraolvasni, de olyan is van, amikor évekig babrálsz vele, csak hát itt persze le kellett adni. Egy bizonyos ponton túl már „megvakulsz”, mert annyira benne vagy a szövegben, ilyenkor kell egy szerkesztő, aki ismét friss szemmel néz rá a szövegre.
Az elmondottak tükrében szerinted mitől lesz jó egy fordítás? A szöveghűség vagy inkább a hangulat visszaadása fontos?
Szerintem ez is attól függ, hogy mit fordítasz. Van, ahol a hangulat fontosabb. A szépirodalomnál általában fontos a hangulat, a stílus, a tónus, a nyelvezet, de persze ez egy nagy vita a fordításon belül, hogy van a szép, de nem annyira hű változat, vagy a nagyon szöveghű, ami nem igazán adja át az eredeti költőiségét. Ha az ember olyat fordít, ami kevésbé irodalmi, a stílus is kevésbé fontos. Tehát ha szakmai a szöveg, fontos a szöveghűség. Ez mindig egyensúlyozás kérdése, én arra szavazok, hogy az ember próbálja átvinni az író hangját, ebben az esetben egyrészt valakit szinkronizálsz, másrészt átültetsz, egyik kultúrából a másikba. Nem csak tolmácsolsz, hanem ennél mélyebb rétegei vannak egy jó fordításnak. Nem szabad észrevennie a külföldi olvasónak, hogy idegen szöveget olvas, úgy kell átültetni egy könyvet, hogy olvasmányos legyen.
Mesélnél egy kicsit a Janikovszky fordításról?
Miután elkészült a Muter meg a dzsinnek fordításom a Csimotánál, megkeresett a Móra, ez egy viszonylag rövid szöveg (A tükör előtt: egy kamasz monológja), amelyben egy tini fiú a testén bekövetkező fizikai változásokról töpreng nagyon természetes, közvetlen stílusban. Itt is a hangnak kell átjönni, a megfelelő szókinccsel, úgy, hogy ne legyen kisgyerekes — el kellett találni a tónust — ugyanakkor természetes legyen a hangzása. Az ember azon is igyekszik, hogy ne a most beszélt tini szlenget használja, mert az holnapután ismét változik.
Melyik nagyobb kihívás? Gyerekeknek vagy felnőtteknek fordítani?
Mások a kihívások, kicsit ismerni kell az olvasót, meg kell tudni határozni a célközönséget, amiben jó esetben segít a szöveg is. Attól függ, hogy mit fordítasz. Fordítottam irodalmi szöveget, de szakmait is. Az a lényeg, hogy meg tudd ragadni a szöveget, és át tudd adni. Ez egyaránt érvényes mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek szóló irodalmi szövegekre, úgyhogy innentől a hangsúly inkább a stíluson, meg a szóválasztáson van.
Mi a következő fordításod?
Most Rejtő Jenő Tizennégy karátos autóján dolgozom, ami hamarosan meg is jelenik.