Egy varázslatos doboz

 

Egy fa keret az asztalra helyezve. Vajon mit rejthet ez a varázslatos doboz? Rejtély. Egyik ajtó, másik ajtó, harmadik, sorra kinyílnak és feltárul előttünk egy keretbe foglalt szép kép. Csoda. A kép lassan csúszik, miközben a mesélő hangját halljuk, majd egy újabb kép következik és egy újabb.

A japán kamishibai szó szószerinti fordítása színházi játék papírból. A képek egy történetet mesélnek el, minden illusztráció a mese egy-egy elemét eleveníti fel.  A képek a teljes lapot betöltik és a közönség irányában állnak. Hátoldalukon, fekete fehér apró képen jelenik meg a mesélőnek a hallgatók által látott illusztráció. A szöveg nagy betűs, jól olvasható és a lapok mozgatására vonatkozó ajánlások dőlt betűvel jelennek meg a szöveg megfelelő részénél.
A nézőknél a lapok cseréje, mozgatása drámai hatást ér el. A könyvvel ellentétben, a kamishibai képei egymásra csúszva, egymást kiegészítve fokozatosan jelennek meg. Néha csak lassan folyamatosan, miközben a mesélő a történet szövegét mondja,  máskor szakaszosan akár több alkalommal is a hátlapon jelzett vonalaknál, ilyenkor a mesélő is apró szünetet tart és mindenki izgatottan várja, vajon mit rejt a lap eltakart fele. De előfordulhat, hogy a lap ide-oda mozgatásával fejezünk ki bizonytalanságot, fokozzuk a kíváncsiságot. Hirtelen mozgás esetén a meglepetésre helyezzük a hangsúlyt.
Ez a fajta képkezelési technika dinamizmust ad az illusztrációknak, megsokszorozza őket, és mint egy rajzfilm jelenik meg előttünk a mese.

Fontos, ha kamishibait mesélünk, igyekezzünk kihasználni ennek lehetőségét, bontsuk meg a mesélés ritmusát így változatosabbá, izgalmasabbá tehetjük az élményt. Természetesen látva a közönség reakcióit akár hosszabban is megállhatunk egy-egy képnél, ha ez szükséges, kiszólhatunk a meséből, visszakérdezhetünk, tehát közvetlen kapcsolatban maradhatunk közönségünkkel, alkalmazkodva érdeklődésükhöz, korukhoz.
Gyakorlott mesélők akár zenei részletek kiválasztásával is színesíthetik előadásukat.

 

Története

 

A mesélők számára minden korban a legfontosabb kihívás az volt, hogy miként tudják leginkább közönségük figyelmét a történetre és az azt kísérő illusztrációkra fókuszálni.
A sziciliai mesélők, „cantestorie” például az összes képet egy óriási képregény formájában állították ki és egy pálca segítségével mutatták éppen hol tartanak a mesében, aztán a képeket külön is kommentálták. Ez a módszer a XIX században Magyarországon is létezett és képmutogatónak hívták. A legnagyobb mesélő a dán származású Hans-Christian Andresen mesélés közben papírszalagokat vágott ki, melyek a mese legfontosabb elemeit ábrázolták. Bengálban a nomád mesélők papír-tekercsekre rajzoltak, „pata”, melyet vertikális irányban lassan engedtek le a mese ritmusát követve. Koreában az éneklő mesélők „p’ansori” illusztrált paravánok előtt szinte már egy díszletben mozogva elevenítették fel a mese elemeit. Európában a tehetősebb rétegek miniatűr színházakat vásároltak gyerekeiknek, ahol a figurákat változó hátterű képek előtt mozgatták.

A legtöbb kultúrában az első szöveges emlékek kereskedelmi szerződések, jogi szövegek és vallási témájú írások voltak. Japánban a VIII. században a Kínából származó nyomdák megjelenésével buddhista szövegeket kezdtek nyomtatni. Ezzel párhuzamosan a bonzok nagyszabású térítő munkába kezdtek. Tanaikat, hogy érdekesebbé tegyék a parasztság számára illusztrációkkal látták el. Miközben egy történetet meséltek képeket mutattak hozzá így különítve el a szöveget a képtől. Japánban jelenleg is létezik olyan egyházi kiadó, mely buddhista kamishibai-t ad ki.
A mai formájában ismert kamishibai a húszas évek végén jelent meg Japánban és a siker azonnali volt, ez lett a szegények és gyerekek mozija. A kamishibai mesélők, „gaito-k” kerékpáron járták a vidéket, a csomagtartóra erősített lakkozott fakeretben pedig három mesét és fánkokat, édességeket vittek a gyerekeknek.
A második világháborúban a japán kormány propaganda eszközként használta a gyerekek körében, ekkor terjed el használata az iskolákban és óvodákban.
A hatvanas évektől, a televízió érkezésével lassan eltűntek a gaito-k, de a kamishibai népszerűségét mi sem igazolja jobban mint, hogy ez utóbbit „denki kamishibai’-nak, azaz elektromos kamishibai-nak nevezik el.
Ezzel egy időben egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a kamishibai  pedagógiai értékére és tekintenek úgy rá, mint nemzeti örökségük egy fontos elemére. Támogatásokkal ösztönzik az újabb és újabb történetek kiadását.

Európában a 70-es években jelenik meg és hála a kamishibai rajongóknak mára már az egész világon hozzáférhető a gyerekek számára.