Intézményi megrendelés esetén, kérje személyre szabott ajánlatunkat! (iskolai jutalomkönyv, ajánlott olvasmány)

Borzos, álmos, reszketeg — mi az? Hát költő! Kollár Árpád új mesehőse, Tárkony, a költő az irónia ellenére is nagyon kedves, szerethető figura (Magyar Nemzet)

2016. június 30., csütörtök, sanya

Képtelenség nem szeretni Kollár Árpád új mesehősét, Tárkonyt, a borzos, álmos, reszketeg, nyafogó „nemköltő költőt”, aki először a tejesdobozra nyomtatott versből értesül arról, hogy rajta kívül is él más poéta — ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy híresebb, mint ő.

Mielőtt megállapítanánk, hogy a szerző joggal vagy jogtalanul ironizál a költőkön, és keresni kezdenénk Tárkony alakjának ihletőjét a kortárs (magyar) irodalomban, jusson eszünkbe, hogy maga a szerző is költő, ezért az irónia nyilván mindig önirónia is.

A könyvhét előtt sokan várták, hogy megismerhessék Tárkonyt, Kollár Árpád első mesekönyvének főhősét. Ez a várakozás részben a költő előző gyerekverskötetének, a Milyen madárnak volt köszönhető, amely tavalyelőtt jelent meg, és szokatlanul nagy visszhangot váltott ki — nagyobbat, mint amilyet általában a gyerekversek szoktak. A legtöbben nem is igazán gyerekkönyvként tekintettek rá, inkább a gyerekek gondolatvilágából merítő, gyerekeknek is olvasható „felnőtt” költészetre.

Valójában a Milyen madár arra volt a legjobb példa, hogy a „gyerek” és a „felnőtt” költészet között nincs éles határvonal. A Milyen madár legalábbis teljes értékű verseskötet volt, és az új kötet, A Völgy, írta Tárkony is teljes értékű mesekönyv, újra csak Nagy Norbert illusztrációival. Itt nyilvánvalóan a gyerekek az elsődleges célközönség, de a néhol lírai, ironikus, ötletes történetek a felnőtteknek is tudnak újat mondani.

avolgyirtatarkony_04

Valahol itt, a gyerekek meg a felnőttek világa között félúton él a főhős, Tárkony is. A játék és a kalandvágy mellett jól megfér a depresszió, a félelem, a magány és a hiúság. Tárkony univerzális figura, talán nem túlzás, hogy jó fordításban bárhol a világon megállná a helyét. De a magyar olvasónak azért nyilvánvaló, hogy a Völgy jellegzetesen magyar hely, amelyet nem kevés iróniával szemlél Kollár Árpád. Kezdjük ott, hogy Tárkony a Kossuth Lajos utca 22.-ben lakik. Nem valószínű, hogy lenne olyan magyar település, ahol nincs Kossuth Lajos utca, nincs kocsma — ahol a Kocsmáros, a falu bölcse trónol, akárcsak a Völgyben –, nincs templom, vagy legalábbis templomtorony, amire Tündér felmenekülhet a színnyalók elől. Olyan hely ez, ahol eltörik a vadcsízek éneke, mert valaki üvegfalat húz a röptük útjába.

Ha a Völgyre gondolunk, egy valóságos, álmos magyar falu jelenik meg a szemünk előtt, és néha bizony Tárkony és barátai is nagyon magyarok tudnak lenni. Főleg maga a nemköltő költő, aki menet közben döbben rá, hogy legalább két költő van a világon. Nem csoda, hogy ehhez a felfedezéshez nagy szerencse kell neki, mert többnyire végigalussza a legtöbb felemelő vagy kritikus pillanatot, a többieknek úgy kell magukkal rángatni a kelletlen poétát, amikor valami fontos közös ügyről van szó.

Ott van a falánk Oregán, ott a Kocsmáros, aki kocsmája révén mindenkinek megszerzi mindenét, és ott van Tündér, akiről úgy hírlik, kocsma nélkül is mindenkitől mindent megszerez. Szó sincs róla, hogy Tündér, akiben egyébként semmi tündéres nincs — még csak nem is nő —, esetleg politikus volna, esetleg köztisztviselő, bár ki tudja. Hiszen ő az, aki átható pillantásával el tudja intézni a vidékre rászabadult milliónyi színnyalót, de naponta csak egyet hajlandó eltüntetni. Ezért azzal biztatja Tárkonyt és csapatát, hogy egymillió év múlva jöjjenek vissza, aztán befordul a fal felé, mert vége a munkaidejének. Hogy a színnyalók az összes színt felfalják a Völgyben, az más kérdés.

A Völgy történetei többnyire nagyon széles teret kínálnak az ehhez hasonló értelmezési játékhoz. Kollár mesekönyvének iróniájában pedig az a szép, hogy a mese figurái és a Völgy ennek ellenére is szerethetők maradnak, és még Tárkonynak is feltűnik, hogy a vadcsízek törött énekébe egyre több fiatal hang vegyül.

R. Kiss Kornélia

Forrás: Magyar Nemzet (2016. június 30.)

Vissza

Facebook
Kiemelt bejegyzés
Archívum