Interjú Maros Krisztinával a Csipkerózsika alkotójával
Kérlek, pár szóban mutatkozz be az olvasóknak, például mióta foglalkozol illusztrálással?
Hosszú évekig elsősorban tervezőgrafikusként, tipográfusként dolgoztam — kiadványokat, csomagolásokat és bárminemű nyomható vagy webes felületen megjeleníthető anyagokat terveztem. Bár egészen kicsi koromtól kezdve borzasztó sokat rajzoltam, a felnőtt életemben ez a tevékenység egyre inkább háttérbe szorult, és egy idő után, mondhatni, szabad utat tört magának. Amikor a kisebbik lányaim születésével ismét beköltöztek hozzánk a mesék, egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy a gyerekkönyvekben leginkább az illusztrációk foglalkoztatnak (hogy készült, milyenek a kompozíciók, a színek, a karakterek), olyannyira, hogy ekkor újból rajzolni kezdtem, immár komolyabban és sokkal tudatosabban, mint korábban. A végső löketet az adta meg, amikor 2010-ben beküldtem egy komplett mesekönyv-tervet a Key Colours nemzetközi képeskönyv-pályázatra, melyet a belga Clavis Kiadó írt ki. Ezen a pályázaton a Tücsök a Holdon című könyvem második helyezést ért el, az illusztrációimat pedig beválogatták a pályázat legjobbjaiból készült (szintén nemzetközi) kiállításra. Ez egy nagyon fontos szakmai visszajelzés volt számomra, azóta merem azt mondani, hogy hivatalosan is foglalkozom illusztrálással.
Mi a véleményed a Csimota Design-sorozatáról, mint kezdeményezésről?
Az első ilyen kiskönyv, amit láttam a sorozatból, Baranyai (b) András Piroskája volt, közel 10 évvel ezelőtt, és már akkor nagyon vagánynak találtam ezt a fajta feldolgozást. Ugyanakkor, ha belegondolunk, kézenfekvő is, hogy közismert meséket ilyen módon — szöveg nélkül, több illusztrátor szemszögéből előadva — jelentessen meg egy kiadó. (Ha nem lenne, ki kellene találni!) Mindenki által érthető, független nyelvtől, korosztálytól, külön gyűjteményünk lehet belőle a polcon. Szerintem sok felnőtt, szülő igazából magának veszi meg a Design-sorozat egyes darabjait, amelyek aztán végül a gyerekek kezében kötnek ki. Nálunk is így történt. Szóval, fogyasztóként is remek ötletnek tartom a mai napig, és mint illusztrátor is nagyon izgalmas feladatnak.
A Csipkerózsika egy felkérésre készült munka, ezt a formát szereted-e jobban, vagy ha szabadon alkothatsz?
Akár szabadon, akár felkérésre alkotok, az a legideálisabb állapot, ha inspirál a téma. A Csipkerózsika pedig (ahogy a legtöbb Grimm történet) kifejezetten inspirál, mindig is szerettem volna illusztrálni. Ha nem kaptam volna rá megbízást, úgy is terítékre került volna előbb-utóbb.
Csányi Dóra, a Csimota Kiadó szerkesztője, mennyire kötötte meg a kezed, milyen instrukciókat kaptál, segítettek-e ezek?
Az fontos szempont, hogy az adott mese kötetei erősen különbözzenek egymástól, technikailag és színhasználatot tekintve. A Csipkerózsika-sorozat esetében annyi instrukciót kaptam még, hogy lehetőleg hagyományos technikával (és ne számítógépben) készüljenek a képek. Nekem az első ötletem egy végig szénnel rajzolt kötet volt, egy sejtelmes bolyongás a sötétségben — ami viszont összhatásában nagyon közel állt volna a Szepesi Szűcs Barbi által teremtett monokróm világhoz, ezért ezt a technikát elvetettük. Onnantól, hogy a végső kivitelezés módját megtaláltuk, abszolút szabad kezet kaptam.
Pontosan milyen technikával dolgoztál végül?
Pasztellceruzával rajzoltam végül, és csak kevés színt használtam, melyek vissza-visszatérnek. Az összes kép fekete papírra készült, így a sötét, borongós hangulat is megmaradhatott.
Gyovai Katalin