Sokféle titulus kiosztható a kortárs magyar lírában (meg mindenféle másban is). Szerencsére. A pozíciók száma végtelen, de legalábbis mindig találhatunk újakat, és elegendő mennyiségű és minőségű szerző is rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy kedvünkre adományozhassunk ilyen-olyan, eposzinak szánt jelzőket. És ha már így van, Tóth Krisztina a kortárs magyar líra nagyasszonya. Szerény fenségességére nincsen más kifejezés. Eddigi életműve gazdag, kifinomult, egyenletesen magas színvonalú, hogy csak az első három közhelyre pazaroljam a karaktereket.

Egyetlen gyerekeknek szóló önálló verseskötetével, A londoni mackókkal indult 2003-ban az a Csimota Kiadó, ami azóta is legprogresszívebbek közé tartozik a gyerekkönyv-piacon, mind kötetei témaválasztását, mind az illusztrációkat tekintve.

– A londoni mackók volt az egyetlen kiruccanása a gyerekirodalom területére?

– A londoni mackók az első gyerekeknek szóló verseskötetem volt, de nem ez az egyetlen. Szintén a Csimota adta ki a Kerge ABC-t, amit Szabó T. Annával és Varró Dániellel közösen jegyzünk, az Állatok a tubusból című képzőművészeti album képeihez pedig Lackfi Jánossal és Varró Dániellel írtunk rövid verseket. Jelenleg is gyerekeknek, illetve kiskamaszoknak írok, méghozzá prózát. Csernus Ági fotói illusztrálják majd a könyvet. Szintén  Csernus Ágival közösen tervezünk egy portré-kötetet is,  amelyben Ági fotóihoz írunk majd rövidebb történeteket. A fotók egy része ismert embereket ábrázol, más részük viszont egy-egy érdekes figurát Ági környezetéből. Van itt öregember, kisfiú, értelmi sérült kislány, sőt, kutyus is. Róluk szólnak majd a történetek.

– Miben különbözik a 2013-as A londoni mackók a tíz évvel ezelőttitől?

– Egyrészt abban, hogy ezt a kötetet Takács Mari illusztrálta elejétől végéig. Másrészt a 2003-as kiadás a Csimota első megjelent könyve volt. Csányi Dóráék óriási lelkesedéssel dolgoztak, és az eredmény egy remek kötet lett, egy remek első kötet, annak minden gyengéjével. Szép volt és különleges, de több szempontból nem volt praktikus… például a bőrönd fülei már a boltban leszakadtak, a dobozt nehéz volt tárolni. Ezért a tízedik évfordulóra új köntösbe öltöztették a könyvet.

– Nem csak az illusztráció újult meg, hanem új versek is kerültek a kötetbe.

– Igen, ahogy a fiam nőtt, úgy kerültek elő új témák, születtek új versek.

– És az új verseken nyomon követhető, hogyan változott a gyerekeket körülvevő környezet. A Virágevő Zsiráf Dezső rádiója című versben például már megjelenik a wifi…

– Pedig ez a vers például nem az újabbak közül való. Csak éppen át kellett írni, hogy legyenek olyan kapcsolódási pontok, amikhez a gyerekek élményeket tudnak társítani. Az eredeti szövegben még Keravill volt, és más olyan dolgok, amiket a mai gyerek egyszerűen nem ért. A világ az utóbbi évtizedben, évtizedekben rohamtempóban változik. Romlik, de legalábbis átalakul a kommunikáció is: ma már nem csak a fiatalokra jellemző egyfajta redukált nyelvhasználat. Megfigyelte például, hogy manapság az emberek jelentős része egyszerűen nem tud magázódni? A nyelvi kapacitás romlása pedig szorosan összefügg a gondolkodás minőségének változásával. A környezet, az embereket érő információáradat új gondolkodás-, és feldolgozásmódot követel. Ennek következtében átalakul a nyelv is: a mai kamasz számára egy tizenkilencedik századi, vagy egy nyugatos szerző lassú, többszörösen összetett, szecessziós körmondatai nagyon nehezen értelmezhetőek.

– Van egyáltalán akkor értelme kötelezőként ilyen irodalmat olvastatni általános iskolásokkal?

– Egyrészt teljesen egyetértek azokkal, akik szerint fontos ezeket a klasszikus műveket is olvasni, elolvasni. Ezek igen is fontosak, nem átléphetők, nem kihagyhatók. Ugyanakkor kétségtelen, hogy megszűnt a társadalomban a műveltségi konszenzus. Az a talán ki sem mondott megegyezés, hogy mi az az alap, amit mindenkinek, nem csak az úgynevezett értelmiségnek, hanem mindenkinek el kell például olvasni. Ez egy szomorú, de törvényszerű folyamat, hiszen minden lépés, amit a kultúra demokratizálódása felé teszünk, közelebb visz minket a barbarizmushoz is. Tudomásul kell vennünk, hogy a mai kamaszoknál-kiskamaszoknál bizonyos szövegek nem működnek. A fiam például tizenhat éves. Olvasó közegben nőtt fel, szövegek, versek között. Mégis, egyszerűen nem tud például mit kezdeni a Balassi szerelmi költészetével. Ezek az érzelmek érthetetlenek számára. Az Egy katonaének-et Orbán Ottó már nagybetegen írt versével (Melyben Balassi módján fohászkodik) próbáltam közelebb hozni hozzá. A parafrázis egyébként is egy remek mankó a nehezebben értelmezhető klasszikus szövegek feldolgozásához.

– Egyike azon kevés kortárs írónak, akik az irodalomtanítás – sok esetben jogos – bírálatán és az elérendő célok újra és újrafogalmazásán túl gyakorlatban is sokat tett az általános iskolai irodalomtanítás korszerűsítéséért.

– Valaczka András keresett meg, amikor új tankönyvcsaládot készült írni. Szerette volna, ha  a tankönyvekben kortárs írók, szövegek, irodalmi szempontok is megjelennek. Így kerültem ebbe a vállalkozásba, melynek eredménye az Irodalmi Ikerkönyvek sorozat. A tankönyv legkülönlegesebb újítása, az volt, hogy külön szólt a fiúkhoz és a lányokhoz. A könyv egyik felében a lányoknak szánt, a másikban pedig a fiúknak összeállított szövegrészletek voltak. Ennek az az oka, hogy ebben az életkorban nemcsak a biológiai érés üteme, hanem az érdeklődési körök is nagyon különbözőek a két nemnél. Az ötödikes lányok például szívesen olvasnak kisállatokról, a fiúknak pedig inkább a harcos, hősi témák tetszenek. Ez életkori sajátosság, ezt olvasáskutatási vizsgálatok igazolják. Arra törekedtünk tehát, hogy egy adott szerzőnél különböző, fiúkra illetve lányokra szabott szemelvényeket válogassunk. És bíztunk abban, hogy a kíváncsiság nagy úr: csak azért is elolvassák majd a „nem nekik való” részleteket is. Ez a megközelítés nem aratott osztatlan sikert. Sokan támadtak minket azért, hogy gender alapján „megkülönböztetjük” a tanulókat. Én egyébként meglehetősen érzékeny vagyok a nemek szerinti hátrányos megkülönböztetésre, de ebben az esetben nem erről volt szó. Itt csak felhasználtuk a létező különbségeket, de úgy, hogy ebből senkinek nem származott hátránya. Arra is figyeltünk, hogy a klasszikus szerzők művei mellett folyamatosan jelen legyenek a kortárs művek és alkotók is. A tankönyvbe beválogatott szemelvényeket pedig próbáltuk úgy válogatni, hogy úgy hassanak, mint egy filmelőzetes. És ennek meg is lett az eredménye

– Van arról információja, hogy hány iskolában használták a könyvsorozatot?

– Pontos adatokat nem tudok, de rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk.  Könyvtárosoktól, hogy a tankönyvben szereplő műveket kézről-kézre adják a tanulók. Tanároktól, hogy, bár kicsit nagyobb energia-befektetést jelent ebből tanítani az irodalmat, de bőségesen megéri, mert élmény-alapú. Sok tanár szorong a kortárs irodalom tanításától, talán éppen azért, mert ők sem ismerik a kortárs irodalmat. De az irodalom egy élmény-alapú dolog. Az olvasónak, az olvasó gyereknek azt kell megtapasztalnia, hogy az irodalom nem más, mint a mi történeteink összessége. De ehhez feltétlenül kellenek kapcsolódási pontok. Minták, amikkel azonosulni lehet. És ebből a szempontból nagyon nehéz olyan klasszikus szerzőt találni, akinek a szereplőivel közös élményeket, tulajdonságokat talál egy mai fiatal. Jókai hősei? Még a Pál utcai fiúk szereplőivel is nehéz azonosulniuk. És akkor gondoljunk például Mikszáth műveire. Mikszáth nyelvezete fantasztikus, könnyen olvasható – de milyen nőképet mutat például a Szent Péter esernyője? Veronikáról mit mondhatunk azon kívül, hogy szép, pirulósan szemérmes és illedelmes? A kortárs irodalom, külföldi és haza egyaránt, tele van ilyen kapcsolódási pontokkal. Christine Nöstlinger könyvei, vagy a Móra Tabu-sorozatában megjelent kötetek tökéletesen alkalmasak arra, hogy az olvasó megára ismerjen, azonosulni tudjon a hősökkel. Nem beszélve arról, hány jó irodalmi mű születik magyar nyelven is, a képeskönyvektől egészen a kamaszoknak, majdnem-felnőtteknek szóló művekig!

– A legújabb PISA-jelentés, az általános tapasztalatok mind azt mutatják, hogy a gyrekek szövegértése egyre gyatrább; az olvasás, az irodalom-fogyasztás általánosságban egyre kisebb szerepet játszik az általános iskolás-középiskolás korosztály életében.

– Én nem tudok általános trendekről nyilatkozni. Azt látom, hogy zseniális tanárok emberfeletti munkát végeznek, de azt is látom, hogy a fiam ennek ellenére sem lesz olyan szenvedélyes olvasó, mint amilyen én voltam kamaszkoromban. Az egyetlen lehetséges út mégis az, hogy az ember otthon a saját értékrendje szerint él, azt közvetíti, történjék bármi a külvilágban. Hogy igenis megtanítja a gyerekeinek az ikes igék használatát, azt, hogy az önbecsülés és mások megbecsülése igenis nyelvi kérdés is, és hogy egy lakásba belépve jó látni, hogy sok a könyv.