„A lényeg, hogy bele kell élni magad minden apró részletbe, azokba is, amik nincsenek leírva, amiket már te gondolsz mögé” – Interjú Nagy Norberttel, A Völgy, írta Tárkony illusztrátorával
Hogy láttál neki A Völgy, írta Tárkony illusztrálásának? Milyen folyamatok előzték meg a tényleges képalkotást?
Két hétig röhögtem a sztorikon. Ezután jegyzeteltem, illetve kiírogattam a szereplőkre vonatkozó részleteket, pl. ilyeneket, hogy: „Oregán: Csücsök szerint nagy és gömbölyű a feje. Nem bírja a kínzást, nagyothall!” Majd keresgélni kezdtem a térképen, hol is lakhatnak ezek a jómadarak. Meg, hogy egyáltalán. Végül arra jutottam, hogy egy tipikus és egyben idillikus magyar falusi környezetben ágyazok meg nekik, konkrét térképészeti meghatározás nélkül. Ezt követte a karakterek vizuális megjelenítése. Adott volt egy bölcsész beütésű fiatalember, meg a többi semmirekellő, kedves félnótás cimborája, akik egy hangyafülnyi falucskában élnek, és napi szinten nem csinálnak semmit. És mivel nem csinálnak semmit, az enyhe kappanháj adottság lett némelyiküknél. Aztán jöttek a részletek, hogy akkor most ki milyen ruházatban legyen, milyen tárgyak veszik őket körül, stb. Ezeken az apróságokon elég sokat időztem. Mert ugye nem mindegy, hogy vörös mackófelső vagy lódenkabát.
Honnan tudod, hogy milyen Tárkony lakása (pl. tányérok, szarvasagancs díszítik a falát, vagy éppen horgolt csipketerítő a televíziót)?
Egyértelmű, hogy egy valamirevaló tévé (tipikusan és jól ábrázolható, régivágású klasszikus) tetején csipketerítő van. Azon meg egy serleg vagy egy csokor művirág. Ezt a 30-as éveiben lévő falusi művészlelket én egy ilyen, régi, gerendás parasztházban láttam, amiben a berendezés eklektikus. Azaz, hogy vannak ott nála régi dolgok, meg új cuccok is. Például az ágy, meg a lóca, amiket még a nagyapja szerzett/szerkesztett/készített, de az ikeás konyhabútorok és a modern kávéfőző is megférnek az otthonában. A trófea és egyéb falidíszek sztereotíp részletek, amik erősítik a milliőt. Tárkony ezek között a tárgyak között érzi jól magát, sőt mindegyikhez ragaszkodik. A lényeg, hogy bele kell élni magad minden apró részletbe, azokba is, amik nincsenek leírva, amiket már te gondolsz mögé, hogy egyáltalán le tudd rajzolni a jelenetet. Ha azt olvasod a szövegben, hogy a főhős bámul ki a szobája ablakán, akkor tudnod kell azt is, hogyan is néz ki az a szoba, aminek az ablakán kibámul. Oda kell költözni pár hónapra hozzájuk, nincs mese, ez a megoldás, és akkor látni fogod, hogy van agancs a szobája falán. Vagy bele kell ugranod az ókútba, az is lehet jó megoldás. Kollár Árpád Tárkony, a költő, nagyon finoman és egyben precízen leír mindent, lehet, hogy nem szó szerint, de mögé hallani a többit. Vagyis, hogy látni.
Milyen volt embert ábrázolni?
Nagyon szórakoztató munka az ilyesmi, rengeteg sok hülye ábrázatot lehet rajzolni. Ez a leglényegesebb. Amúgy meg ugyanolyan, mint bármi mást.
Mely tapasztalat vált inkább hasznodra a munka során; a Milyen madár vagy A kis kakas… Papírszínház-illusztrációk?
Minden munka tapasztalat, minden tapasztalat beépül a következő munkádba. Folyamatos tanulás. Valahogy így.
Ki a személyes kedvenced a történetből?
Tárkony. Igazi faluhelyi művészceleb. Rajta kívül Tündért emelném ki, akinek a szemébe sem mernék nézni, Vörös jelleme is megfogott (akit nem látunk a kötetben, csak a kerti budiját, meg a csillogó vasvelláját), Kocsmárost is muszáj mondanom, hisz ő a csapat szellemi vezére, nála futnak össze a szálak. Nem semmi az egész brigád, na.
Volt-e olyan fejezet, amelynek képi megjelenítése némi fejtörést okozott?
A Színnyalókkal nagyon megizzadtam. Túl sok volt már ott az akció, meg a tűzrakás, meg futkosás, az ember csak kapkodja a fejét. De inkább az volt, hogy bizonyos képeket képtelen voltam belátható időn belül befejezni. Ezeken hónapokig ültem, maszatoltam. Legyen-e gázcsap vagy se? Persze, hogy legyen!
Milyen megkötések mellett kellett dolgoznod? Volt-e bármiféle kérés a kiadó vagy a szerző részéről?
A világon semmi. Igazán kiváló hozzáállás ez a kiadó részéről, így az alkotó munka tényleg az lehet, aminek lennie kellene, akármikor is. De ha épp elvesztem, rögtön jött a segítség, Csányi Dóra és Tsík Sándor szerkesztők jóvoltából.
Kiderül a történetből, hogy Tárkony valamikor gyerekkorában nagyon szeretett volna egy kutyát, amit sose kapott meg, viszont a képeken többször is feltűnik egy cica, akiről a történetben nem hallunk. Hogyhogy végül egy fehér cica lett Tárkony háziállata?
De hát az nem Tárkony macskája! Legalábbis enni még nem kapott tőle. Azaz, hogy talán egyszer, mikor a szájából kiesett egy karika kolbász. De az nem volt tervezett etetés. Az csak egy falusi macska, aki jár kel, néha ott van, ahol a dolgok történnek, vagy éppen ott, ahol a világon semmi sem történik. Beszökik a házakba is. Észre sem veszed, de hajnalban ott ül a párnád sarkán, és téged néz.
Milyen technikával, hogyan készültek a képek?
Rajzpadon, számítógépen. Kétféle típusú kép készült, a festői „jellegű”, meg a „vázlat szerű”-jellegű. A nagyképek mind fekete alapra készültek, ettől talán borongósabbak. A firkák meg konkrétan a vázlatstílusom, picit korrektebb előadásban. Ez a két dolog megy benne.
Melyik fejezetet szeretted a legjobban illusztrálni?
A Csízeket meg a Cserjét. Nagyon szép történetek, recsegő-ropogó, zsíros atmoszférák. Mindkét szöveg olyan, mint valami fura csendélet. Ez a hangulat az egész szövegen végigsuhan, de nekem ennél a kettőnél tetőzött. Szürreális képek, abszurd és egyben irdatlan humor. Délibáb szerű az egész.
Mikor és hol találkozhatunk legközelebb a képeiddel?
A Móra Kiadó jóvoltából jelent meg Tárkonnyal párhuzamban, Zelk Zoltán mesegyűjteményes kötete, A tölgyfa születésnapja címmel. Kisebb korosztálynak, vidám mini vadmalacokkal, zokogó rókákkal, milyen millió madárral…