Ez a könyv a háborúról szól. Így, ilyen egyszerűen, lényegre törően, szókimondóan. Gyerekeknek, elsősorban. Ez az első mondata: „Ilyen a háború.” Persze, nem ennyire szépen, fehérre feketén szedve, apró betűvel. Nem. Hatalmas, nagy, hófehér betűkkel fekete alapon, éles, sötét, dermesztő kontraszttal, a könyv első két oldalpárját elnyelve. Előre jelezve, hogy a téma kemény. Hogy a megfogalmazás nem lesz finomkodó. Hogy földbe fog döngölni. Hogy valami olyasmiről fog szólni, ami tabu. Legalábbis az oviban, az iskolában, a mesekönyvekben az. Nem szokványos.

És mégis, mi más lenne az, ami a valóságra oly nyitott és kíváncsi gyermeki érdeklődést megragadná, mint egy könyv a valóságos világról, annak egy nagyon is valóságos szeletéről?

Nyilvánvalóan nem közli a háború mibenlétéhez kapcsolódó filozófiai eszméket, ideológiákat, eredőket és magyarázatokat. Ellenben sarkít, sőt, akár félre is értelmezhető, és kritizálható. Mégis szíven üt, a retinánkba égnek a képei, a lelkünkbe az üzenete, csikorgunk az atmoszférájában, míg olvassuk az elképzelhetetlen valóságot, ami igazából a valóságossá tett elképzelhetetlen. Háborús könyv az emberi létről, szeretetről, félelemről, halálról, végtelenről és végről. Elég egyszer elolvasni ahhoz, hogy egy életen át emlékezzünk rá, és gondolkodjunk róla, és gondoljuk újra egyszer, többször, akárhányszor: ki is az ELLENSÉG.

azellenseg_04

Több mint egy éve odázom, hogy írjak erről a könyvről. Bevallom, kifejezetten az ukrajnai események miatt. Arra gondoltam, nem tenne jót, ha egy térben és időben is ennyire közeli háború mellett ajánlanám ezt a könyvet gyerekeknek, kisgyerekes szülőknek. Túl közel van, túl sok a kapcsolódási pont, túl ijesztő, túl aktuális, túlságosan is itt liheg a nyakunkban. Túl, túl, túl, túl az ellentéte az Óperencián is túli dolgoknak, amikkel a gyerekkönyvekben találkozni szokás. Attól is féltem, hogy az írás talán politikai színezetet kapna. Most már belátom, hogy téves volt a feltételezésem, miszerint ez a közelünkben feszülő háború egyszer csak véget ér, és béke lesz, és mi leszünk az a szerencsés nemzedék, akik hírből csak, és alig ismerjük a borzalmait. Akik csak rettegve hallgatjuk a nagymamák, idős szomszéd nénik történeteit a bevonuló katonákról, paplan alá bújtatott leánykákról, elsiratott testvérekről, apákról, férjekről. Ehelyett nap, nap után nézhetjük végig a kisfilmeket egy koporsót térdepelve fogadó kárpátaljai faluról, a porrá zúzott városokat, felrobbantott templomokat, piacokat, megrettent, sokkos, sebesült gyerekeket, menekülő, elcsigázott, kiszolgáltatott emberek kétségbeesett áradatát, és felkészületlenül állunk a saját jelenünk előtt. Én legalábbis felkészületlen voltam, lélekben és gondolati szinten is.

Bizony, itt az ideje az ajánlónak. Bizony, itt az ideje ennek a könyvnek. Bizony, itt az ideje leülni egy fotelba, egy fa tövébe, vagy a szép, kerek ég alá, és elővenni a kisgyereket, aki voltunk, és felidézni, mit gondolt a háborúról. Aztán a felnőttet, aki lettünk, és megkérdezni, mit gondol a háborúról. És végül, miután összeszedtünk mindent, meg a bátorságot, leülni, és felolvasni ezt a könyvet a gyerekünknek. És az utána sorjázó kérdésekre válaszolni. Válaszolni. Válaszolni.

Tovább a teljes cikkre: https://konyvmutatvanyosok.wordpress.com/2015/10/04/ellenseg/

Tags: , ,