Intézményi megrendelés esetén, kérje személyre szabott ajánlatunkat! (iskolai jutalomkönyv, ajánlott olvasmány)

Interjú Győri Borival és Szamarasz Verával, a Nézd, ez én vagyok! Önismeret-fejlesztő foglalkoztató könyv szerzőivel

2016. november 18., péntek, sanya

Nemrég a Kisladikos lányokkal, Győri Borival és Szamarasz Vera Zoéval, a Nézd, ez én vagyok! önismeret-fejlesztő foglalkoztató könyv szerzőivel beszélgettünk.  Az interjú során megtudhattuk, milyen út vezetetett a könyv ötletének megszületéséhez, mely feladatok a szerzőpáros kedvencei, valamint azt is, miért annyira fontos önmagunk és mások megismerése?

Mutatkozzatok be röviden, mit kell tudni rólatok?

Győri Bori: Amikor nem foglalkoztató könyvet csinálok, az ELTE Etológia tanszékén dolgozom, ahol most épp egy öreg kutyákhoz kapcsolódó kutatást menedzselek. Azt vizsgáljuk, milyen tényezőkkel lehet a kutyák öregedését követni, mi kell ahhoz, hogy egészségesen öregedjenek szellemileg és fizikailag. Ez a projekt most júniusban indult.

Szamarasz Vera: Én kutató pszichológusként kezdtem, most egy kis csapatot vezetek a Prezinél, ami a közösségi médiacsatornákon és a Prezi fórumain keresztül nyújt segítséget felhasználóinknak.
img_0175

Hogy ismertétek meg egymást?

Vera: Úgy, hogy éppen együtt tanultam Bori férjével, amikor mindketten terhesek az első, aztán a második gyerekünkkel is.

Bori: Igen, amikor a gyerekek megszülettek, egy csomó programot szerveztünk együtt.

Akkoriban kezdtetek el foglalkozni a Kisladikkal is?

Bori: A Kisladik ötlete később jött, körülbelül három éve, amikor a gyerekek ovisok lettek.
Sokat beszélgettünk akkor, hogy mit csinálnánk szívesen, és eközben közösen született meg a
a Kisladik ötlete 2013 novemberében. Nagyon gyorsan készítettük elő, mert azt szerettük volna, hogy karácsonyra megjelenjenek az első termékeink. Eleinte termékeket gyártottunk, később ezekhez kapcsolódóan kezdtünk el foglalkozásokat tartani. A Pagony Feszt volt az első olyan alkalom, ahol egy egész napos rendezvényen sok gyerek vett részt a foglalkozásainkon. Ez annyira sikeres volt, hogy utána a hangsúly fokozatosan a termékekről inkább a foglalkozásokra tevődött át.

Vera: Tartottunk foglalkozásokat a Pagonyban, a Kétegérben, az 1001fonalban, a Jurányiban és kisebb-nagyobb fesztiválokon is.

Mi inspirálta a Nézd, ez én vagyok! létrejöttét? Hogy született meg a foglalkoztató könyv ötlete?

Bori: Amikor az embernek van egy kétéves gyereke, aki napi szinten a gyereklét érzelmi-pszichológiai hullámvasút módjából adódó konfliktusokkal küzd, felmerül a kérdés a szülőben, hogy miként kezelje ezeket a helyzeteket? Ahogy nőnek föl, és „tágul a világ”, különböző közösségekbe kerülnek, az is változik, hogy milyen helyzetekkel szembesülünk, ami frusztrációt okozhat egy gyereknek. Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk ezekre. Szerencsére a mi gyerekeink amúgy is nagyon sokat rajzoltak, a kezdetektől fogva úgy alakult, hogy a rajzaikon keresztül dolgozzuk fel a napi ingereket. A Kisladikos foglalkozások során mindig felolvasunk egy mesét, amit aztán alkotás útján dolgozunk fel. A meséket mindig úgy választottuk ki, hogy gyerekek érzelmeit, vagy frusztrációit, egymáshoz való viszonyát szólítsák meg. Jó volt látni, hogy milyen pozitív hatást gyakorolnak ezek a foglalkozások a gyerekekre. Innen jött az ötlet, hogy próbáljunk meg ezzel kicsit explicitebben foglalkozni.

Vera: Engem régóta foglalkoztat a másság és a hovatartozás témája, elsősorban a családi hátteremből fakadóan, itthon görög származású ember vagyok, gyerekként Görögországban éltem magyarként, a nagyszüleim pedig menekültekként érkeztek Magyarországra. A családomban nehezebb olyan embert találni, aki ne élt volna külföldön akár kényszerből, akár a választása miatt. Gyerekként olyan közegben tapasztaltam meg, hogy milyen egy arab vagy egy Down-szindrómás osztálytárs, ahol ez teljesen természetes volt. Sok helyen ez máig nem az. Ugyanakkor úgy tűnik, minden gyereknek van saját tapasztalata arról, hogy milyen valamiben eltérni másoktól. Például azért, mert szemüveges, nem szeret futni, vagy az anyukája máshonnan származik. Jó lenne, ha minden gyerekben tudatosodna, hogy ezek mennyire kontextus-függő helyzetek és hogy az ő egyediségük teljesen rendben van. A műfajt pedig úgy ismertük meg, hogy amikor különköltöztem a gyerekeim apjától, rendeltem egy nagyon szuper foglalkoztató füzetet a gyerekeimnek, ami nyitott-végű, rajzolós feladatokon keresztül segített nekik kifejezni a kialakult helyzettel kapcsolatos érzelmeiket.

Bori: Ezek vékony, pici, illusztráció nélküli füzetek, egy olyan sorozat mindenféle traumák feldolgozására: gyászra, válásra, környezeti katasztrófára (pl. földrengésre).  Egyrészt könnyebb úgy beszélni a problémáról, hogy le tudja rajzolni, másrészt, ha lerajzolja, kívülre kerül, kicsit eltávolodik, ez is könnyíti a beszélgetés elindítását.

Vera: Sokszor az ember nem is tudja, hogy mit kérdezzen egy nehéz helyzetben lévő kisgyerektől, még akkor se, ha jó szándék vezérli. Egy ilyen füzet segít konkrét kérdések megfogalmazásában.

Hogy vette kezdetét a Csimotával való együttműködés?

Bori: Amikor eljutottunk oda, hogy már a kiadón gondolkodtunk, akkor abszolút a Csimota volt az első helyen, egyfelől a Tolerancia-sorozat, meg egy csomó olyan könyv miatt is, amiből egyértelmű volt, a kiadónak fontos, hogy komolyabb témákról is jelentessenek meg könyveket.

Vera: Másfelől nagyon passzolt az ízlésük a miénkhez, jó érzés kézbe venni a könyveiket, mert szép kivitelűek, ízlésesek, jól illusztráltak és bátrak.

Bori: Azt gondoltuk (és ez utólag be is igazolódott), hogy nincs merev koncepcionális hozzáállás, rögtön megvolt az összhang. Nagyon nagy szabadságot kaptunk.
nezd_ez_en_vagyok_03

Miért pont Dániel Andrást választottátok illusztrátornak?

Bori: Ebben a könyvben a hangsúly a gyerekek rajzain kell legyen. Azt szerettük volna, hogy a rajzok ne legyenek túl tolakodóak, „cukiskodóak”, ugyanakkor legyenek játékosak, kicsit „kikacsintósak”, ironikusak, amikre a gyerekek rendkívül fogékonyak. András eddig megjelent könyvei alapján elég egyértelmű volt, hogy ez teljesülni fog. Annyira szerettük volna őt, hogy fél évet vártunk rá. Abszolút megérte, nem bántuk meg. Ha kell, akkor továbblendíti a gyerekeket, ha kell, akkor háttérbe vonul.

Miben tér el a Nézd, ez én vagyok! a többi foglalkoztató könyvtől?

Vera: Azt reméljük, hogy a gyerekek szemszögéből semmiben.

Bori: Az András illusztrációi a „trójai faló”, amibe beleraktuk ezeket a néha elég nehéz kérdéseket feszegető feladatokat. Sok olyan van, ami ismerős lehet nekik; pl. labirintusos, összekötős, kiszínezős. Ha egy tanár vagy pszichológus veszi kézbe, elég egyértelmű a feladatok szekvenciája, észreveheti a témaváltásokat, de egy gyerek nem fogja. Ez nem az a típusú foglalkoztató füzet, amivel el lehet küldeni a gyereket egy órára, ugyanakkor az sem szerencsés, ha állsz mögötte és ellenőrzöd, hogy épp mit csinál. Fontos, hogy nyitottan legyen jelen egy szülő vagy tanár, akivel lehet reflektálni a feladatokra, ha kérdések merülnek fel bennük. Sokszor további kérdések fogalmazódnak meg a gyerekekben, ez a tesztelésnél is kiderült.

Vera: Még az is a célunk, hogy jobban megértsék saját érzelmi működésüket, hogy egyáltalán képesek legyenek megnevezni a belső állapotaikat. Ez nagyon fontos alapja a jó társas képességeknek. Ha ismerem a saját és mások működését – tisztába vagyok ezek hasonlóságával és különbségeivel – könnyebben váltok perspektívát, nagyobb fokú empátiára leszek képes.

Hány éves kortól ajánljátok?

Vera: Öt éves kortól, nagycsoportosok és alsó tagozatosok a célcsoport, de el tudjuk képzelni, hogy ezt akár iskolában, órai kiegészítőként, vagy konfliktus helyzetben is használhatják.

Hogy zajlott a tesztelés?

Bori: A tesztelés első fázisában illusztrációk nélkül próbáltuk ki, hogy tudjuk, mennyire működik, és milyen nyelvi szintet lőjünk be. Amikor elkezdtek szivárogni az illusztrációk, kisebb adagokban is nekiálltunk tesztelni a gyerekekkel, volt, hogy esőben, sátorban, nyáron a strandon, vagy éppen kocsiban ülve. Még itt a Preziben is volt egy nyári tábor, ahol a gyerekeket „elloptuk” egy órára, gerilla akció keretében kezükbe nyomtuk a feladatlapokat.

Előfordult, hogy a reakciók befolyásolták a foglalkoztató füzet feladatait?

Bori: Igen, nem egyszer előfordult, változtattunk is rajta sokat. A visszajelzéseket is figyelembe vettük és volt, amit beleépítettünk a gyerekek részéről. A végén pedig szakmai szemmel megnézte egy gyerekpszichológus, Bognár Emese és egy tanár, Kökényesi Ági is.

Vera: Ágit arra kértük, hogy nézze meg, lehetne-e a könyv feladatait iskolákban is használni, így az általa elmondottaknak megfelelően is változtattunk.

Tervezitek-e a folytatást, ha sikeres lesz?

Bori: Konkrét könyvbeli folytatást egyelőre nem, de könyvhöz kapcsolódó foglalkozásokat tervezünk. Nagyon nehéz az iskolákba bekerülni, de azért szeretnénk, hogy pályázatokkal vagy tanárokkal, szervezetekkel együttműködve mégis sikerüljön.

Vera: Azt is szeretnénk, hogy eljusson olyan térségekbe, ahol több a konfliktus, vagy ahol nem tudják osztályszinten megengedni, hogy beruházzanak. Kéne egy ehhez kapcsolódó honlap, ami összefogja a terveket, mert egyelőre a Facebook oldalunk van, ahova felteszünk minden ezzel kapcsolatos információt.
nezd_ez_en_vagyok_04

Ha gyerekek lennétek, melyik feladat tetszene a legjobban?

Bori: Nekem több kedvencem van. Az egyik az exquisite corpse játékra épülő kivagdosós, öltöztetős feladat, ahol különböző figurák vannak, kisfiú, kislány, medve, ufó és fel lehet őket öltöztetni. Ha végigvágják a lapokat, a testrészek felcserélhetőek lesznek, így bármilyen hibrid lényt tudnak csinálni.

Vera: Ez a feladat pont a könyv fő üzenetét közvetíti, hogy mások vagyunk, de mégis ugyanolyanok, hogy különbözőek vagyunk, de mégis ugyanolyanok, hiszen felcserélhetőek az figurák egyes elemei. Én a 39-es feladatot is szeretem, ahol van 4 gyerek, többek között olyan, aki nem lát, vagy nem hall és össze kell társítani azokat tevékenységeket, amiket meg tudnak csinálni. A gyerekek a konkrét szituációkba belehelyezkedve gondolják végig az egyes forgatókönyveket.

Bori: Ez volt az egyik olyan feladat, amiről az egyik tesztelőtől azt a visszajelzést kaptunk, hogy a feladat kapcsán rögtön utánanéztek a Braille írásnak, olyan videókat néztek meg, ahol kerekesszékes emberek táncoltak. Még kb. 1 órát foglalkoztak vele azután, hogy befejezték a konkrét feladatot.

 

A Nézd, ez én vagyok! két alkalommal is bemutatkozik novemberben; először november 20-án, vasárnap a Jurányi Suterene-ben 15.00 órától, másodszor november 26-án, szombaton 11.00 órától a Kétegérben. A bemutatón a szerzőpáros kreatív foglalkozás keretében reprezentálja a foglalkoztató könyvet. A bemutató ideje alatt a könyv 20% kedvezménnyel megvásárolható a helyszínen.

Vissza

Facebook
Kiemelt bejegyzés
Archívum