Nem tündérmese — Gyerekkönyv az anyai alkoholizmusról (evangelikus.hu)
Bár a statisztikákat ismerjük, az alkoholizmus minden családban tabunak számít, és talán még inkább, ha az édesanya a szenvedélybeteg. Elekes Dóra személyes tapasztalatai alapján dolgozta fel ezt a témát, ráadásul gyerekkönyv formájában. A kísérlet, hogy erről humorosan, ráadásul a tíz-tizenkét éves gyerekek nyelvén szóljon, sikeresnek bizonyult: idén megkapta érte az Év Gyerekkönyve 2015 díjat.
Ezt a díjat idén megosztva három könyvnek ítélték oda. Érdekes módon mindhárom kísérletező szöveg: Elekes Dóra A muter meg a dzsinnekje a már említettek miatt; Tóth Krisztina A lány, aki nem beszélt című kötete egy örökbefogadásról szóló mese; Kamarás Istvánnak a Luther Kiadó gondozásában megjelent Titkos kutatónaplója pedig egy szociológiai terepmunkát jegyez le, amelyet gyerekek végeznek egy családi nyaraláson. Az év gyermekkönyv-illusztrátora Remsey Dávid lett Borbáth Péter Sündör és Niru című kötetének illusztrálásáért.
Illusztrációival Elekes Dóra kötete is versenyben lehetett: A muter meg a dzsinnek hangulatát Kun Fruzsina nagyszerű rajzai legalább annyira meghatározzák, mint Elekes Dóra tömör, olykor valóban kedves-vicces, mégis mélyen megrendítő szövege.
„Elrabolták a dzsinnek a mutert. Ott laknak az ágya alatt, a palackban, és mindig hallani lehet, amikor kijönnek, olyan érdekes, cirpegő hangjuk van, mint amikor ereszt a vizes gumimatrac. Amikor a dzsinnek elrabolják a mutert, mindenféle vicces dolgokat csináltatnak vele.” Így kezdődik a könyv, egy magányos kislány furcsa utazása téren és időn keresztül, hogy átverekedje magát anyja démonainak — vagyis dzsinnjeinek — birodalmán.
A novella terjedelmű kis kötet egyszerre vezet el egy képzeletbeli és egy nagyon is valóságos világba, ahol a gyermekét egyedül nevelő anya és a láthatóan bajban lévő gyermek láttán mindenki elfordítja a tekintetét. Elekes Dóra a saját élményeket illetően nem túl bőbeszédű, amint mondta, elsősorban mint irodalmi szövegkísérlet érdekelte ez a téma. Arra volt kíváncsi, lehet-e írni az alkoholizmusról szentimentalizmus és tanító szándék nélkül, humoros, gyerekek számára is átélhető és emészthető nyelven. Lassacskán azonban mégiscsak kirajzolódnak a párhuzamok.
„Kényelmesen ücsörög, nézegeti az aszfaltot, de én már mennék haza, mert éhes vagyok, és az autóknak se jó, hogy folyton kerülgetniük kell a mutert. Úgyhogy odamegyek hozzá, és segítek neki fölállni meg fölmenni a lépcsőn. Köszönök a szomszédnak, de az nem vesz észre. Amikor hazaérünk, lefektetem a mutert, hogy kialudja a dzsinnt, kenek magamnak egy kenyeret, és lemegyek gördeszkázni, ezerrel tépek lefelé a Sasadi úton.”
„Köszönök a szomszédnak, de az nem vesz észre.” A valóságot ebben a mondatban rejti el a szerző: a közönyt, amelyet minden hasonló helyzetben lévő gyerekkel együtt maga is átélt egy társasház lakójaként. „Azon túl, hogy az emberek védeni akarják saját biztonságos intim szférájukat, ott munkál bennük a félsz, hogy többet árt, mint használ, ha egy anya és a gyereke közé lépnek. Mert még egy diszfunkcionális család is jobb a semmilyennél. Mindenféle rémtörténeteket hallani arról, hogyan élnek, milyen veszélyeknek és visszaéléseknek vannak kitéve például az állami gondozottak. Meg arról is, milyen kontár módon lép fel a rendőrség a családon belüli erőszak eseteiben. Nem bízunk az intézményeinkben, ezért tehetetlennek érezzük magunkat, ha veszélyben lévő gyereket látunk.”
Kérdésünkre Elekes Dóra elmondta: szakmai segítő nélkül nem merne vállalkozni arra, hogy a kötet kapcsán érintett gyerekekkel beszélgessen a témáról. „Írni más, ahhoz valamelyest értek, de se pszichológus, se szociális segítő nem vagyok. És azzal is félnék szembesülni, hogy nem tudok használható tanácsot adni egy érintett gyereknek, akinek olyan a kapcsolata az alkoholbeteg szülővel, mint egy társfüggőnek a társával: magára veszi a felelősséget, segíteni akar, hogy megoldódjon a helyzet. Csakhogy ez lehetetlen. Az egyedüli megoldás az, ha az ember kilép a kapcsolatból, csak épp — ellentétben egy társfüggő felnőttel — egy gyereknek erre nincs lehetősége. Én tizenöt évesen az apámhoz költöztem, de a gyerekek többsége nem tud hova menni otthonról.”
Elekes Dóra két gyermek édesanyja, ezért adja magát a kérdés: hogyan tudja meghaladni ezt a keserves mintát saját anyaságában. „Úgy, hogy nem iszom — feleli tömören, majd hozzáteszi: — Sok bizonytalanság van bennem még most is azzal kapcsolatban, hogy alkalmas vagyok-e az anyai szerepre. Pedig a jelek szerint azért mégiscsak az vagyok. Talán mert az apai mintám és kötődésem rendben volt. Azoknak, akiknek van egy normális szülői kapcsolatuk, jobbak az esélyeik, hiszen legalább így az egyik szálon közvetlenül kötődnek a normalitáshoz. Nekem is akadtak nehézségeim a felnőttéletemben, zűrös kamaszkorom volt, de azért nagyjából jól jöttem ki belőle. Most sem vagyok egészen normális, de szeretnek a gyerekeim, foglalkozom velük, és ha nem vagyok is tökéletes szülő, talán kimerítem az »elég jó szülő« fogalmát.”
Amikor a közösségek szerepéről beszélgetünk egy-egy nehéz magánéleti helyzet, így például az alkoholizmus kapcsán, az is felmerül, hogy az alkoholizmus egyik közösséget, így sajnos a gyülekezeteket sem kerüli el, ezért itt is érzékenyeknek kell lennünk a legkisebbek jelzéseire. Elekes Dóra szerint valóban fontos hatása lehet ennek akár a kármentés, akár a megelőzés szempontjából: „Egy gyerek még kevésbé képes megkérdőjelezni a társadalmi tabukat, mint egy felnőtt, ezért ha a szülei alkoholisták, biztosan titkolózni fog. Nagyon mély bizalmi kapcsolatnak kell kialakulnia ahhoz, hogy megfogalmazza vagy akár csak jelezze a problémáját a társainak vagy egy egyházi vezetőnek.”
Figyelnünk kell tehát ezekre a jelzésekre, mert a szülői alkoholizmus olyan erős tabu, hogy a megfogalmazásánál a gyerekek nemcsak mentális, de nyelvi akadályokba is ütköznek — akárcsak A muter meg a dzsinnek narrátora. Ezért vélhetően legalább olyan homályos és sűrű lesz a beszámolójuk, mint a könyv szövege. Nekünk, felnőtteknek kell felfejtenünk és meglátnunk a mögötte rejlő, húsba vágó valóságot.
Laborczi Dóra
Forrás: http://www.evangelikus.hu/a-mutter-meg-a-dzsinnek
A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 33. számában jelent meg, 2016. augusztus 21-én.