Az idén 10. születésnapját ünneplő Csimota vezetőjével rendhagyó interjút készítettünk. Edinger Katalin kérdezett, aki hét évig a kiadó munkatársa volt, és Csányi Dóra válaszolt, akivel 2003-ban indították a Csimotát. Ezt egy időben olyan sokszor kellett leírni, hogy ha szeretném – persze nem szeretném, sőt! -, se tudnám elfelejteni. A kezdeti lelkesedés a tíz év alatt mit sem változott, de a kiadó bizony annál inkább. Ezekről és más fordulópontokról beszélgettünk.

Szerinted miben változott leginkább a Csimota az elmúlt tíz év alatt, és mi az, ami sohasem fog változni?

Nyilván rengeteg dolog változott, a kiadó struktúrája, a munkamenet, a dolgozók száma, minden, ami logisztika és a kulisszákban zajlik, változott a közeg is, a velünk kapcsolatban álló partnerek. De az eredeti szándék és a tíz évvel ezelőtti célkitűzések nem változtak. Műhelymunkát folytatunk, kísérletezünk, feszegetjük a határokat, néha jól, néha kevésbé, keressük az új és fiatal tehetségeket, újabb és újabb kihívások elé állítjuk nemcsak a közönséget, hanem magunkat is, nálunk mindig történik valami!

Melyik könyvet szereted a legjobban? Melyikre vagy a legbüszkébb?

Jaj, ez olyan nehéz és igazságtalan kérdés! Csomó könyvet szeretek és nagyon sokra vagyok büszke. Mostanában, amikor ezt kérdezték tőlem, mindig a Mamuskát mondtam, de sorolhattam volna A világ összes kincsét, A csodafát, a két zenei melléklettel megjelent és hihetetlen sok munkával készült könyvet és cédét, vagy az Állatok a tubusból képzőművészeti albumot vagy a klasszikus mesékre épülő Design-sorozatot, A londoni mackókat, az elsőt és a most megjelent másodikat, a Papírszínház-sorozatot, Lenkát es Palkót, meg a Jogod van!-t és persze az idei Tündérbodárt. Mindegyik könyv mögött történet, munka, siker, kudarc van, láttam, hogyan születtek, alakultak. Nekem minden új könyv megjelenése ünnep, tíz év után is ugyanolyan lelkesedéssel teli izgalommal várom, hogy kézbe vehessem őket. Most például alig várom, hogy A londoni mackókat megkapjam, pedig a gépindulásnál már láttam, hogy gyönyörű lesz!

Mi az ars poeticátok? Változott az idők során?

A legfontosabb szempont az igényesség, ami egyszerre képi és irodalmi. Persze általában a kiadók mind erre törekednek, ebben nincs semmi különleges és egyedi, ami mégis megkülönböztet minket a többiektől, az talán a merészség, kíváncsiság, kísérletezés a témaválasztásban, a külalakban, a szerzők személyében, és fontos, hogy ez nem csupán egy-egy kiadványunkra mondható el, hanem szinte a teljes portfólióra. Megvan ennek persze minden szépsége és hátránya, buktatója, de ezt az irányt nem szeretnénk megváltoztatni. Szeretjük azt gondolni, hogy egy kiadónak is lehet küldetése, de azt is meghalljuk és elfogadjuk, ha néha ez a gondolt küldetés mások szerint nem a megfelelő út. Talán a kezdetekkor nem merült még fel bennünk a külföldi könyvek adaptálása, de erre meg azért volt szükség, mert olyan sok és szerintem megkerülhetetlen mű van! Úgy gondoltuk, kár lenne ezeket nem megmutatni a magyar közönségnek. Természetesen a fő profilunk ezután is a magyar tehetségek felkutatása marad.

Két fontos döntés született e tíz év során, a Rainbow Könyvközösség megalapítása és a Móra kiadóhoz való társulás. Milyen változást hoztak?

A Rainbow az első két évben rettenetesen sok olyan munkát adott, ami nem a könyvkiadás része, ez nagyon nehéz, bár izgalmas időszak volt mindenkinek. Elindítani a semmiből egy olyan viszonteladói hálózatot, amire Magyarországon nincs példa, sokszor komoly fejtörést okozott, kitalálni a rendszert, azt követhetővé tenni, közben bővülni, kapcsolatot tartani a kiadókkal és a partnerekkel, a munkamegosztás, raktározás, szállítás… Nem voltunk rá felkészülve, kicsit a fejünkre is szakadt. De csináltuk, mert hittünk benne, és ma már talán az akkori kétkedők is látják, hogy volt ennek értelme. Nekem a legtöbbet Zsuzsa munkabírása és lendülete segített ebben az időszakban, nem maradhattam le én se, szóval hajtottuk, motiváltuk egymást is! Szerintem ez volt az egyik legfontosabb stratégiai döntésünk, és én nagyon örülök, hogy kibírtuk. A rendszer életképes, folyamatosan bővül, egyre több helyre jutnak el azok a könyvek (és nem csak csimotások!), amelyekkel korábban meg esélyük sem volt találkozni a szülőknek.

Ami a Mórával történő együttműködést illeti, soha korábban nem gondoltam volna, hogy belevágunk valami hasonlóba, de rengeteg segítséget kapunk tőlük. Jó látni és tudni, hogy van egy nagytesó, aki néha továbbtolja a szekeret, amikor az elakad. Nekem személy szerint egyébként ez hatalmas elismerés, ami nem pénzben fejeződik ki. A legrégibb és egyik legnagyobb magyar gyerekkönyvkiadó egy nap azt mondja: Nahát, ez a Csimota! Ezek érdekes és fontos dolgokat csinálnak, kérdezzük már meg tőlük, hogy hogyan tudnánk nekik segíteni a jövőben, hogyan tudnánk őket és a munkájukat támogatni… Valahogy így indult az egész, és én ezért végtelenül hálás vagyok Janikovszky Jánosnak és persze büszke is. De ha konkrétumokra vagy kíváncsi, ez leginkább a logisztikában jelentett változást számunkra: számlázás, raktározás, könyvelés.

Egy hálószobai íróasztalról indultunk, összevissza tárolt, plafonig fölpolcolt könyvekkel, aztán volt egy kis irodánk, most már viszont egy egész lakást megtöltötök – bemutatóterem, raktár, iroda.

A kiadás többi része is ilyen folyamatos változást mutat?

Igen, szerencsére minden változik. Nem is lehetne ezt másként csinálni. Vannak állandó, megbízható külsős munkatársak – Molnár Mihály (2003–2012) és Pelsőci Ágnes, illetve Besze Barbara olvasószerkesztő -, egy komoly informatikai pénzügyi rendszerünk, egy nagyon szép és funkcionális honlapunk, egy külső raktárunk (Móra). És persze sokat segít, hogy a tulajdonosok száma is bővült, Tsík Sanya például kiválóan csinálja már két éve a sajtót, ő küzd a honlapokkal, mindenféle internetes és egyéb informatikai felületekkel, amikhez mi nem értünk, vagy csak nem akarunk érteni, szerinte egyébként inkább ez utóbbi… Sikerült elég jól szétválasztanunk a munkafolyamatokat, és némi rendszert már néha én is látok a működésünkben… Zsuzsa asztala a terjesztés, a Rainbow Könyvközösség és a Kaméleon Olvasóklub, szóval közösen, de mindenki a saját kompetenciájában dübörgünk előre.

A gyerekeink egészen kicsik voltak induláskor, nálad már nagyfiúk vannak. Mit szólnak ők a kiadóhoz?

Hát ők általában csak azt mondják, anya már megint dolgozik, és legyintenek – ez így van jól. Aztán mikor megmutatok nekik egy cikket, fotókat, interjút vagy videót, akkor látom, hogy büszkék (gyanítom, ha szépen megvarrt ruhát vagy ropogós piros, házi termesztésű almát mutatnék nekik a kertből, arra is büszkék lennének). De nem szoktam őket leterhelni a Csimotával, nem tesztelem őket, nem várom el, hogy minden könyvünket elolvassák, nem is lenne mérvadó számomra a véleményük, ez ugyanis nem az ő feladatuk. Szerintem az a fontos, hogy lássák, anya sokat dolgozik ugyan, de szereti és hisz abban, amit csinál, és még mindig csillog a szeme, amikor egy új tervről kezd beszélni.

Évek óta úgy irányítod a kiadót, hogy Franciaországban élsz. Gondolom, ebben is nagy a rutinod, de mit jelent ez a valóságban? Hogyan dolgozol?

Hét éve élünk már Strasbourgban. Eleinte borzasztó nehéz volt, aztán azt hittem, nem számít a távolság, az internet mindent megold, beállt egy rendszer, és az valahogy ment is egy darabig. Most viszont megint sokat járok haza, gyakorlatilag havonta legalább egy hetet töltök Budapesten. A munka java valóban leveleken keresztül zajlik, de rájöttem, hogy nekem is fontos a visszajelzés, a személyes kapcsolattartás, a sikerekben való osztozás, és ma már meg is tehetem, mert a családom ebben támogat.

Rengeteget dolgoztok, mi hajt benneteket leginkább?

Jó kérdés! Én csak a magam nevében mondhatom azt, hogy imádom a munkám, ez a hobbim, a harmadik gyerekem. Ha feltenném magamnak a kérdést, mit csinálnék szívesen, ha nem dolgoznék, azt kellene válaszolnom, könyvet csinálnék akkor is. Az alkotás, a kísérletezés, a kihívás izgalma ez, hiszek benne, fontosnak gondolom, örömet okoz, és ezt nem lehet megunni.

Milyen terveitek vannak a közeljövőben?

Könyvek, könyvek, könyvek! Ilyen értelemben klasszikus év elé nézünk, nem tervezünk semmi egyéb meglepetést. Az Egyszervolt új kiadása, amit idénre terveztünk, de sajnos kicsúsztunk az időből, új Papírszínház-címek, most főleg klasszikus mesékkel, a Design- sorozatban a Csipkerózsika feldolgozása, egy verseskötet Kollár Árpádtól, de készül Elekes Dórával, Borbáth Péterrel, Csepregi Jánossal egy-egy meseregény is. Lesznek új címek a Tolerancia-sorozatban is. Szép, mozgalmas év lesz 2014!

Ha jönne egy jó tündér, és teljesítené három kívánságodat, mit kérnél tőle?

Több időt, csak ennyit.