Míg a gyermeknek adottság, a felnőttnek szükséglet, hogy a valóságot olykor játszhatónak tudja látni.

„játszható a valóság, színjátszóbb a valótlan” – a gyermek első, tiszta tekintetében a valóságból valótlan lesz, annak kell lennie, mert míg a gyermeknek adottság, a felnőttnek szükséglet, hogy a valóságot olykor játszhatónak tudja látni. Kollár Árpád Milyen madár című kötete, mint minden gyermekvers-kötet, a felnőtt lehetősége arra, hogy beszélni tudjon. Így a gyermek naiv látása nem más, mint a felnőtt félelme, amit míg ember, nem képes elhagyni.

A Milyen madár gyermekvers-kötet, annak akar látszani. Ezt erősítik Nagy Norbert egyszerű, a gyermeki világot meseszerűen megjelenítő illusztrációi; mégis, nagyon is jól tudjuk, hogy ki beszél valójában ezekben a versekben. A gyermek rácsodálkozik a körülötte lévő dolgokra, a fákra, az erdőkre, a csigákra, gombákra, a fülek mögött megbúvó vidrakölykökre, a csillagokra és a csillagok mögött lévő csillagokra; de a rácsodálkozás azt is jelenti, hogy nem érti őket, nem érti, miért és kitől vannak, és hogy miért éppen úgy vannak, ahogy vannak: „honnan van a madárnak hangja, / a madártól vagy attól, akiről nem tudunk semmit, / ki mondta, hogy a verébnek legyen tolla” (Ki mondta). És azt sem érti, hogy a dolgok miért nem olyanok, mint amilyen ő: „szerintem a csiga egy értelmetlen állat, / azért is, mert nincsen keze, / kéz nélkül meg nem lehet kézilabdázni, […] a teste meg nyálas, a szeme meg nyeles, / milyen furcsa lenne már, ha én is pálcikán / tolnám ki a szemem, amikor mesét nézek” (Néhány dolog a csigáról). A dolgok iránti kétely pedig olyan kérdések feltevésére készteti, amelyek már a felnőtt számára is tétszerűek.

A versek gyermekvilága mögül érezhetjük a felnőtt félelmét: a gyermek kérdései és kételyei egyben az ő kérdései és kételyei is: „nem tudom, mi van a csillagok mögött, / ha másik csillagok, akkor meg nem tudom, /hogy mi van a csillagok mögötti másik csillagok mögött, / azt se tudom, hogy miért nincs a világnak vége, ha mindennek van” (Dolgok, amiket nem tudok).

Úgy látszik, a felnőtt a gyermek naiv hangján képes csak a létét érintő alapvető problémákról beszélni, többek között felejtésről, elmúlásról, halálról, lét és nemlét különbségéről: „és mi lesz a hóval, az is hullik tovább, / és kik hógolyóznak az utcán, ha én nem leszek, / és tényleg nem leszek, vagy leszek valahol, / és hol lesz az a valahol, ahol nem leszek, / és miért halok meg, ha olyan jó játszani veletek” (Mi lesz a hóval); „és ki hagyja, hogy mindent elfelejtsek, / ami szerintetek annyira fontos” (Ki mondta) “félek a sötétben, ha nincs velem a kutyám, / de félek attól is, hogy a kutyám egyszer átváltozik / a sötétben nemkutyává” (Én). A gyermeki látás megidézése azonban arra is lehetőséget ad, hogy éppen a gyermeki látás-rácsodálkozás egyszerűsége által a dolgok létének is örülni tudjunk: „a bodobácsok kijönnek a napra, és ez jó, / jó az is, hogy van fű, és a füvön jól gurul a labda, / ez nagyon jó, […] és jók a csillagok is, de csak ha fönt vannak az égen, / mert olyan jó minden, jó a világon, ha jó” (Jó).

A gyermeki hangot gyakran kibillenti naivitásából a felnőtt (és így egyetemesnek mondható) állítás: „lélegzik a bőrünk a sűrű csöndben, / izzadt a testünk és egészséges, / áttetsző és könnyű, mint az élet” (Éjszaki vers); „hogy élek, sose bántam, csak sajnáltam néha” (Balladám). A gyermekversek tehát nem maradnak meg a gyerekvilág naiv ábrázolásában: egy-egy állítás vagy egy sejthető, de kimondatlan állítás hirtelen megtöri a gyermekvers naiv olvashatóságát vagy érdekes szituációt teremtve kiegészíti azt. Jó példa erre az Ez a nap című vers, amelyben a gyerek tipikus napjának leírása a „szappanszagú a bőröm és nem tudom, / hová tűnhetett el ez a nap, hová tűnhetett el ilyen gyorsan” tipikusan gyermekinek nem mondható kérdésfeltevéssel zárul. Vagy ott van a Karácsony című, amelyben a meghitt szentestei jelenet ábrázolása zárul így: „ma mindenki boldog, ma mindenki szomorú”.

A Milyen madár tehát nem gyermekvers-kötet, mert nem akar az lenni: a gyermek naiv és naivitásában feloldható félelme a felnőtt, azaz az emberi létezés egyetemes félelme-rettegése lesz, és ami lehet, hogy egy felnőtt költészetben nem lenne ilyen egyszerűen és naivan kimondható, elbeszélhető. Ebben rejlik Kollár Árpád kötetének ereje, és ez készteti a felnőttet arra, hogy megpihenve vagy éppen megerősödve, gyermekvers írásába kezdjen.