Kollár Árpád a fiatal magyar irodalom egyik vezéralakja, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke és a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület igazgatója. Két rendkívül ígéretes verseskötet után a Milyen madár című gyerekkönyvvel robbantott. Az idei könyvhéten 2014 legjobb gyerekkönyvírójának nyilvánították. A szerzőt a sikerkötetről kérdeztük.

Pál Dániel Levente: Kötetében nem tipikus gyerekversekről van szó, nem csengnek-bongnak, nem csilingelnek, énekelni-megzenésíteni is nehéz lenne őket. Mintha szándékosan rontotta volna le vagy el több helyen a ritmust, hogy a harmónia minél kevésbé takarja el a tartalmat, a versekben ábrázolt komoly kérdéseket. Mennyiben „klasszikus” gyerekversek vagy mennyiben kortárs versek ezek?

– Nincs idegesítőbb egy elrontott gyerekversnél. Ha a szerző nem tudja tartani a ritmust, a rímet, ha megbicsaklik a forma, ezért szétcsúszik a tartalom is. Nem elég a gyerekek elé odakenni valamit, ami versnek tűnik, abban bízva, hogy a csilingelés majd úgyis leköti a figyelmüket. Ezt a hibát mindenképpen el akartam kerülni. Én kortárs gyerekeknek akartam kortárs verset írni. De érdekelt az is, hogy mit lehet ma kezdeni a klasszikus költői eszközökkel, például a ritmussal, a rímmel. Hiszen mindezek nélkül, vagyis lendület, játék, hangzás nélkül nehéz lekötni a gyerek figyelmét. Nem a csiszoltságra, nem a formaversre játszik a kötet, de a mélyben mégis az a kiindulópontja. A kisiklások viszont a gyermeki szövegáradás logikájából következnek. Ez a módszer egyrészt sajátos játékteret hoz létre, másrészt gondolkodásra késztet. Ráirányítja a figyelmet arra, hogy itt egy vagy több gyerek nagy lendülettel megindul fölfedezni a világot. Az izgalmas, furcsa, nagyon szép, de bizony nem mindig tökéletes világot.

Nagy Koppány Zsolt: A gyermekirodalmi hagyomány rendkívül gazdag, sokszínű, és a recepciója is kielégítőnek tűnik. Milyen szerzői alapállásból lehet napjainkban újat mondani gyermekirodalom terén, mit kell tudnia, figyelmen kívül hagynia vagy feltétlenül felhasználnia egy alkotónak ahhoz, hogy érvényes gyermekirodalmat hozhasson létre?

– A magyar gyerekirodalmi hagyomány iszonyatosan erős. A Milyen madár szövegeit sem a svéd gyerekversek ihlették, hanem a magyar költészet legjobb hagyománya: Weöres Sándor, Kovács András Ferenc, Kányádi Sándor vagy éppen Domonkos István gyerekversei. Szerencsére az utóbbi évtizedekben is nagyon sok izgalmas gyerekverskötet jelent meg. De a mérleg ma már talán túlságosan átbillent az úgynevezett vicceskedés felé. Szeretem a játékot, a humort, de önmagában ez nem igazán inspirált. Ezért olyan kötetet szerettem volna írni, amelynek nagyon más a hangneme, amelyik komolyan veszi a gyereket. Olyat, amelyik képes friss és bátor szemmel nézni rájuk, olyannak mutatni őket, amilyenek valójában. Hiszen tapasztalataim szerint a gyerekek nem olyanok, amilyennek egy sztereotip, gügyögő gyerekvers elképzeli őket.

Art-úr: Sokan tudjuk, hogy három gyerek édesapja. Nagyon sok „költő szülő” esetében megfigyelhető az a jelenség, hogy amint gyermekük beszélni kezd, irodalmilag is figyelnek arra, amit mond, mintha folyamatosan keresnék a gyermek első mondataiban a verset. Önnek mennyire sikerült megtalálnia a költészetet gyermekei szavaiban? Használt-e ilyen töredékeket a könyv írásakor?

– Sokáig ellenálltam a csábításnak, nem írtam gyerekverset csak azért, mert lett gyerekem. Csak akkor veselkedtem neki a munkának, amikor úgy éreztem, hogy van mit mondanom, és azt is tudtam, hogyan akarom elmondani. Természetesen rengeteg nyelvi és tartalmi élményanyagot adtak a gyerekeim. Arra azonban nagyon vigyáztam, hogy a versekben ne imitáljam a gyereknyelvet, az inkább csak inspirációs anyagként szolgált. Figyeltem őket, igyekeztem elsajátítani valamit a gyerekek radikális nyitottságából, kíváncsiságából, őszinteségéből és játékosságából. A gyerekeim segítettek utat találni egykor volt gyermeki önmagamhoz is. Nélkülük nem szólalhattak volna meg gyerekhangon a verseim.

B. Orbán Emese: A kötet nagyon sok versének minden sora ugyanazzal a szóval kezdődik, de a többinél is feltűnő a rengeteg szóismétlés. Mivel, ha jól számolom, 3×3, vagyis kilenc, hozzám nagyon-nagyon közel álló kisgyereknek olvastam, tanítottam gyermekverseket az elmúlt négy évtizedben, megvan a saját válaszom… de hogy magyarázza ki magát az elkövető?

A gyerekek számára nagyon fontos az ismétlés, nem csak a versben, az életben is. Nekem is van itthon néhány, képesek ugyanazt megkérdezni százszor, ezerszer is. Őrületbe kergetik a szülei­ket. Szívesen mondanám, hogy ezekkel az ismétlésekkel állt bosszút a felnőtt költő a gyerekeken. Valójában a gyermeki kérdésekben gyökereznek a kötet ismétlődő struktúrái. Iszonyatosan fontosak ezek a kérdések, hiszen a gyerek ezekkel indul neki, hogy megismerje és meghódítsa a világot. Mi szülőként egyébként igyekszünk komolyan venni otthon is a gyerekeket, válaszolni a kérdéseikre, vagy bevallani, ha nem tudunk valamit. Azt gondolom, a költő sem tehet mást. Azokkal a bizonyos ismétlődő szavakkal persze mindannyian a legnagyobb, legszebb titkot, magát az életet ostromoljuk.

Orbán János Dénes: Milyen madár?

– Nálam is ez a beugró kérdés, amikor dedikálom a könyvet. De eddig bele se gondoltam, hogy én mit válaszolnék rá. A gyerekeimmel többzsáknyi napraforgót és kölest megetetünk télen a madarakkal. A madáretetés egyébként nagyon komoly függőséget okoz, pusztítóbb az alkoholnál. Jönnek az ősz­apók, zöldikék, tengelicek (mi stiglicnek mondjuk), széncinkék, meggyvágók s a többik. Parádés társaság, de végül mindig rá kell jönnöm, hogy annak örülünk a legjobban, ha a csiricsáré verebek tarolják le az etetőnket. Na de ha már madár, akkor mégis a nyulat választanám. Ugyanis a kötet illusztrátora, Nagy Norbert zseniális gesztussal egy nyulat tett meg egy madaras kötet főhősévé. A rendkívül igényes illusztrációk játékos módon gazdagítják a kötetet, rengeteg újabb értelmezési lehetőséget kínálnak fel a gyerek és felnőtt olvasóknak egyaránt.