“Egy srác megérkezik valahová, egy lány megindul valahonnan. Egy történet. Vagy kettő. Vagy sokkal több? Egy fiúé és egy lányé. Egymás felé tartanak, és van egy pont, ahová megérkeznek. Találkoznak? Talán nem is ez a fontos.” Szinvai Dániel rendhagyó módon szól a gyerekkor és felnőttkor határán álló fiatalokhoz.

Szinvai Dániel Párhuzam című könyve az idei év elején jelent meg a Csimota kiadó gondozásában. A könyv a fiatalok útkeresését, a felnőtté válást járja körül különleges formában. A szöveget a szerző saját illusztrációi egészítik ki. Szinvai elsősorban illusztrátor, de a Párhuzamban megnyilvánul írói tehetsége is, érzékletesen fogalmazza meg az emberi lét ellentmondásait. A Csimota kiadó profiljába kitűnően illeszkedik a könyv kiemelkedő vizuális igényességével és a modern, de mégis időtlen dilemmák feldolgozásával.

A könyv egy fiú és egy lány történetén keresztül a késő kamaszkor, a kibontakozó felnőttkor érzéseit, gondolatait jeleníti meg. Bár más utat járnak, életükben számos hasonló elem jelenik meg újra és újra. A fiatalok képe a szülőkről szépen lassan átalakul: már nem mindenható lények, akik tiszta utat mutatnak, hanem csupán esendő emberek, mint mindenki más. Ezzel párhuzamosan egyre inkább megjelenik a bizonytalanság, az útkeresés, mivel eltűnt a gyerekkor által biztosított keret. Az elvesztett biztonságot igyekeznek újra kialakítani, felépíteni egy új keretet, ami segíthet a világban tájékozódni: kapcsolódnak irodalmi karakterekhez, szerepekhez, a világegyetemhez és talán a végén egymáshoz is?

A bizonytalanság, a gyász és a lehetőségek mind központi gondolatok a könyvben. Bár a gyerekkort már maguk mögött hagyták, mégis magukban hordozzák gyerek-énjüket, mely mindenre hatással van. Markánsan egymásnak feszülnek a gyerekkor emlékei és a felnőttkor elvárásai.

A könyv mindkét irányból olvasható: a fiú és a lány története mind tartalomban mind vizuálisan egymást tükrözi. Szinvai jellegzetes színvilága a hajnali órákat idézi, erősen kontrasztos képei harmonikusan egybeolvadnak a szöveggel. A dinamikus illusztrációk szinte animációs filmet rajzolnak elénk, a képek majdhogynem megmozdulnak. A színekkel teli oldalakat hirtelen üres fehérség váltja fel, hátrébb lép a fókusz. Szinte hallani a medencébe csobbanás robaját, a madarak reggeli csiripelését, a fel-felbukkanó csöndet. A szöveg olykor a háttérbe szorul, csak narrációként követi a gyorsan váltakozó jeleneteket. A képeken az éjszaka és a mesterséges fény, a napfelkelte és naplemente, a fények kontrasztos ellentéte jelenik meg. A sokatmondó képek teljes értékűek, túllépnek a szöveget díszítő illusztrációkon.

Az illusztráció és a szöveg kettőse egy érzést közvetít, de meghagyja a szabadságot az olvasónak, hogy maga is kapcsolódjon saját élményein keresztül. Szinvai ezzel a kötettel megmutatta, hogy több médiumban is komfortosan mozog. A képek expresszívek, a szöveg elgondolkodtató és személyes. Az újító, két oldalról olvasható forma lendületet ad, és jelentésében is kiegészíti a tartalmat: bármennyire is egyedül érezzük magunkat, vannak és lesznek, akik hasonlóan élik meg a világot. Néha nem is tudjuk, hogy mire várunk, amíg meg nem érkezik: egy új találkozás bármikor felforgathatja az életünket. Szinvai érzékenyen, de affektáció nélkül kapja el ezt a kihívásokkal teli időszakot.

A könyvet bátran ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi nem találja a helyét a világban. Aki valaha volt fiatal, megláthatja magát a történetben, kamaszoktól felnőttekig bárki élvezheti. A könyv egy kávé mellett végigpörgethető, de az olvasó garantáltan újra és újra vissza fog térni hozzá, mert minden élethelyzetben, hangulatban és akár napszakban mást tud adni.