A szomorú kacagány szomorúan aktuális (Hamar Nóra írása)
Kacagányok és kacabajkák. Két szeretnivaló, színes, vidám népség, egymásnak szomszédai. Mindkettejük nevében ott bujkál a kacagás: e két játékos, remek fantáziaszó a nevetésre való utaláson túl azt is üzeni, hogy kacagányok és kacabajkák között sokkal több a hasonlóság, mint azt a név hordozói a történet elején sejtik. Merthogy a kacagányok és kacabajkák nem szeretik egymást, bármennyire is tarka virágos mindegyikük kobakja. Egyenesen irtóznak egymástól, pontosabban szólva főleg a kacagányok irtóznak a kacabajkáktól. Ennek okát azonban nem a másik tulajdonságaiban, szokásaiban kell keresni, hanem önmaguk megalapozatlan kultúrfölényességében, az úgymond civilizált kulturális tudat pökhendiségében. A történet, melyet Bosnyák Viktória szavai és Rippl Renáta illusztrációi mesélnek el A szomorú kacagány c. könyvben, arról szól, hogy bár a más népekre, kultúrákra vonatkozó sztereotípiák és gyűlöletbeszédek nagyon sokat tudnak ártani, a régi ellenségeskedések megszüntethetők, a másik igaz arca megismerhető. Legyen bármilyen is a világ, ezt a gondolatot, hitet feladva nem lehet gyereket nevelni, vagyis már csak emiatt is ott a helye A szomorú kacagány-nak minden nagyóvodás és kisiskolás életében.
A kacagányok és kacabajkák két etnikumot, nemzetet, kultúrát jelenítenek meg. A köztük húzott határ azonban esetlegességében mutatja meg magát, így a mindenkori szociális és kulturális határok konstruált voltát leplezi le. A könyv indítása nagyon is élethű, sajnos. Olvassunk csak bele: “A kacagányok olyanok, mint te meg én, csak a fejükön virág nő, és folyton kacagnak. Békében élnek, csupán egy dologra kell vigyázniuk: hogy a kacabajkák el ne rabolják őket. Senki sem tudja, hogy néznek ki a sövényen túliak, de mindenki csúfnak, félelmetesnek és gonosznak képzeli őket. Ezt az összes kacagánygyerek jól megtanulja.” A mese nyelvén olyan hiedelmek kapnak itt hangot, melynek “szinonimái” napi jelenségként kerülnek a gyerekek fejébe. Egy csomó gyerekszájból hallott hasonló, teljesen friss példa jutott eszembe ezt olvasva. A kacabajkák sajnos könnyen behelyettesíthetők: “Mama, én nem fogok egyedül hazajárni, mert ellopnak a cigányok. Igen, a cigányok ellopják a gyerekeket!”, “Mama, te tudtad, hogy a zsidók nagyon pénzéhesek? Ráadásul azt hiszik, hogy Isten csak őket teremtette.” A gyerekek (gyakran egymástól) az ilyesmit is jól megtanulják. Sokszor, fáradhatatlanul, tengernyi kreativitással, újra és újra kell tehát mesélni a másikról és annak másságáról.
A teljes cikk: https://konyvmutatvanyosok.wordpress.com/2015/12/01/a-szomoru-kacagany-szomoruan-aktualis/