Ha a gyerek gyászol… // Meseterasz
Az IGYIC-PIÜ gyerekirodalmi szakemberei, dr. Harmath Artemisz és Nagygéci Kovács József ebben a videóban a halált és az azzal járó trauma feldolgozását segítő kortárs gyerekkönyvekről beszélgetnek. A szövegek között akad, amelyik verses formában, és van, amelyik levelek által nyújt vigasztalást kisebbeknek-nagyobbaknak. A Meseterasz adásából kiderül az is, hogy a gyászból kivezető útkeresést támogató könyvekben kiemelt szerep jut az illusztrációnak. Ezek a kötetek azért is fontosak, mert segítenek kimonda(t)ni, megélni a veszteséget, sőt, a közvetlenül nem érintett gyerekek számára is ajánlott, fontos olvasmányok.
Könyvek:
Florence Jenner-Metz: Neked írok, Apu!
(Csimota, 2009) Fordította: Tóth Krisztina, illlusztrálta: Stéphane -Yves Barroux
A fordításért 2009-ben Tóth Krisztina az Év Gyerekkönyve Ibby-díjban részesült.
Agócs Írisz-Innes Shona: Az élet olyan, mint a szél
(Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2014), Fordította: Varró Dániel
Kolozsi László: Apufa
(Manó Könyvek, 2017), Illusztrálta: Igor Lazin
Kiknek: óvodás, kisiskolás, kiskamasz