Pap Kata

Mesélnél magadról pár szóban, mit érdemes tudni rólad?

Grafikával, alkalmazott grafikával, illusztrálással foglalkozom, emellett van két kicsi gyerekem, és pillanatnyilag ez a két dolog teljesen kitölti az életemet.

Hogy kerültél kapcsolatba a kiadóval?

A Csimota több könyvéhez is készítettem illusztrációkat, főleg a kezdeti időszakban, amikor a kiadó is és én is kezdők voltunk ebben a szakmában. Jó pár év kihagyás után nagy öröm számomra, hogy újra együtt dolgozhatunk. Különösen, hogy A három kismalac most Papírszínházként jelenik meg. Nagyon izgalmas kilépni a könyvolvasás intim atmoszférájából a közösségi, már-már színházszerű mese előadás terébe.

Mit szeretsz a legjobban A három kismalac meséjében?

Hát, ahogyan túljárnak a farkas eszén, természetesen! Amikor mindhárom malacka az erős kőházban van, és tudjuk, hogy már nem kell izgulni értük. Azt is szeretem ebben a történetben, hogy a legokosabb malac megbocsát lüke és lusta testvéreinek. Megvédi őket, pedig nem szolgáltak rá a jóindulatára. Ez a helyzet mindenkinek ismerős, akinek testvére van: néha bántjuk egymást, de a bajban a tesó biztos menedék.

Milyen technikával alkottad a képeidet?

Ez a mese, ezzel a technikával (nagyon hasonló kivitelezéssel) korábban már megjelent a Csimota Design-sorozatában. Az illusztrációk rajzzal kiegészített fotók. A történet egy tányéron játszódik, ahol a kismalacok cukorkákból, a farkas pedig egy csokis kekszből kel életre, a rajzolt fejek, lábak, hátterek segítségével.

Pap Kata: A három kismalac (Papírszínház-mese)


Alkalmaztad ezt a módszert korábbi műveidnél?

Korábban, és azóta sem készítettem ezzel a technikával másik könyvet vagy illusztrációt, de szeretnék, mert sok lehetőség van benne a történetmesélésre.

Külön kérésre alkalmaztad ez a technikát, vagy szabad kezet adott a kiadó?

A Csimotával mindig nagy öröm dolgozni, mert szinte teljesen szabad kezet adnak a saját ötleteimhez. Az illusztrálás alkalmazott műfaj, megvannak a maga kötöttségei. Mégis nagyon jó érzés, amikor az alkotó energiákat az ember szabadjára engedheti, és a kiadóban kreatív, biztos ízléssel megáldott partnerre talál.

Gyovai Katalin