Pap Kata

Pap Kata neve ismerősen csenghet olvasóink számára, hiszen ő illusztrálta A három kismalac Design-sorozatunkban megjelent egyik kötetét, továbbá A három kismalac Papírszínház-mese feldolgozását is. Most az Ünnepi Könyvhétre megjelenő 1,2, 3 — Számolós című lapozója kapcsán beszélgettünk vele.

Milyen volt kicsiknek szóló, számolós könyvet illusztrálni?

Közel áll hozzám a korosztály is, mivel viszonylag gyakran illusztrálok kicsiknek, és a téma is, lévén két kicsi gyerekem van.


123_szamolos_borito
1,2, 3 — Számolós

Milyen volt lapozót illusztrálni A három kismalac meséidhez képest?

Ebben a könyvben nincs összefüggő történet, ami megkönnyítette a dolgom valamelyest. De persze minden munkának megvannak a maga kihívásai.

Mi alapján dolgoztad ki a koncepciót?

Régóta szerettem volna A három kismalac technikájával újabb könyvet készíteni, de eddig nem adódott rá lehetőség. Ehhez a kis lapozóhoz viszont nagyon illett ez a megközelítés, így ez volt a kiindulási pont. Az, hogy legyen egy tartalmi koncepció, ami összefogja a képeket, már az elején megfogalmazódott bennem. Aztán a pitypangos illusztrációnál döntöttem a természeti formák, állatok, növények mellett. Ezután néhány, már elkészült illusztrációt újra rajzoltam, hogy beleilleszkedjenek ebbe a tematikába.

A lapozó képein mindig a számnak megfelelő mennyiségű beépített elem (cukorka, ceruza, zsírkréta) stb. jelenik meg. Mit gondolsz, így könnyebben jegyzik meg a gyerekek a számokat?

Azt tudjuk (sok-sok angol tudós már rengetegszer kikutatta), hogy ha új ismereteket kell elsajátítanunk, annál maradandóbb lesz a befogadás, minél jobban bevonódunk érzelmileg. Bár ez nem volt számomra különösebben szempont, de elképzelhető, hogy az a játékosság, ami az illusztrációk jellegéből adódik, tényleg segíti a „megjegyzést” is.

Mi alapján választottad ki a felhasznált eszközöket és megrajzolt állatokat?

A tárgyak kiválasztásánál két szempontom volt. Egyrészt legyenek olyan hétköznapi apróságok, amiket egy kétéves forma gyerek rendszerint gyűjtöget, használ, ismer. Fontos volt, hogy minden tárgy könnyen megnevezhető legyen egy ilyen idős gyerek számára, mert úgy nem lehet számoltatni, hogy nem ismeri az adott dolog nevét. Ilyen alapon kiesett például a gemkapocs, amit valószínűleg a legtöbb kicsi látott már, de a nevét talán nem tudja. A megrajzolt élőlényeknél szintén az volt a lényeg, hogy egyértelmű, könnyen felismerhető-megnevezhető legyen mindegyik.

Volt tesztközönséged?

A kisebbik lányom két és fél éves, ideális tesztelő volt ehhez a könyvhöz. Volt is, amit átrajzoltam, mert elsőre nem ismerte fel. Azért a hatévesnek is meg szoktam mutatni mindent, amin dolgozom. Lelkesedett! (mosoly)

Gyovai Katalin