Első ránézésre minden adott egy tipikus gyerekkönyvhöz. A nyári semmittevés irodalmivá formálása, mely szerint a nyár a felnőtté válások, a barátszerzések és a vidám vagy kevésbé mulatságos kalandok tárháza, zseniális ötlet a nyár előtt álló, körmüket lerágó szülők számára is. Hiszen ki retteg legjobban a nyártól, ha nem a szülő? Nincs ez másképp a Nyári nyomozás című könyvben sem, ahol a történetet elbeszélő kisfiútól megtudjuk, hogy családjával nemrég elköltöztek, a szülei folyton dolgoznak, ami miatt a nála jóval idősebb nővérével és bátyjával kell egy olyan angol nyelvi táborba mennie, ahol mindenki nagyobb nála. Bár kicsit gyors a felvezetés, mégis valami álmos melankólia, az elbeszélő hol apátiába, hol pesszimizmusba hajló hangja lengi át a hirtelen helyzetjelentést, és mintegy ezzel a hanggal meg is magyarázza a nagy sietséget: minél előbb szeretne túllenni saját jelenén. Később az is kiderül, hogy a családban nemcsak a helyváltoztatás okozott törést, hanem egy bizonyos bácsi előtérbe kerülése, ami az apa ideiglenes elköltözéséhez vezetett, és akinek a nevét nem szeretik kimondani, mert ha ez a név előkerül, akkor „megfagy otthon a levegő”. Egyetlen kapaszkodója a tizenegy éves Bálintnak az, hogy ebben a szótlan világban ő nyomozza ki azokat a rejtélyeket, amelyek elvezetnek félelmei felderítéséhez is.

Hiszen Bálint a rezignált családi helyzetnek köszönhetően mindent a magány kivetüléseként él meg. A valójában nem rosszul sikerült tábor ellenére az őt egyre erősebben mardosó bizonytalanság arra készteti, hogy kinyomozza, nem örökbe fogadott gyerek-e véletlenül.

Lipták Ildikó: Nyári nyomozás

Bálint hangja ügyesen kreált, sajátos bálinti nyelv, bár a könyv elején mintha akadoznának a rövid tagmondatok, amik így a kényszerű felelésre emlékeztetnek, de egyben ez a hang az ő egyik alapvonása is. Ide-oda kavargó gondolatait úgy igyekszik követni, hogy azokat szétszálazza, kibontja, majd adott esetben újrakonstruálja. A nyomozás is ezeknek a gondolatkonstrukcióknak, a sokféle igazság közül a helyes és valódi igazság megtalálásának eszközévé válik.

A gyereknyelv teljes komplexitásában a felnőttnyelvet is hordozza, amire erősen apellál a szerző, hol jobban, hol kevésbé élvezetesen. Az erősnek ígérkező sorok néha képzavarosak lesznek („hagytam magam a mélybe zúgni. Úgy mentem le a lépcsőn, mintha egy kötéllel húztak volna lefelé”), vagy stílustörések bukkannak fel („A hold kissé szemrehányóan nézett rám, de kénytelen voltam eltekinteni tőle”). A kis hibák ellenére olyan helyzeteket ír le Lipták, amelyek filozófiai és nyelvi kérdéssé teszik a hiány problémáját: „Ez az első alkalom, hogy ilyen sokáig vagyok távol a szüleimtől. Sokat fantáziálok arról, mit csinálnak, amíg mi nem vagyunk otthon. …Anyut könnyes szemmel láttam, aput meg némán. Az asztalnál ültek, és ették a vacsorájukat. Nem mondtak semmit. Pont mintha az előbb veszekedtek volna, és ott lennénk, de nem akarnák, hogy tudjuk, mi jár a fejükben.”

Szekeres Nikoletta

Tovább a teljes cikkre: Élet és Irodalom (Ex Libris), (2017. október 27.)

Tags: , , ,