Az év legszebb versei, melyeken nem érdemes átlapozni

A líra a művészetek hercegnője. Máskor a hercege, olykor mindkettő egyszerre. De nem egyszer álruhában közelít, vagy közelítünk mi felé. (A legjobb, ha kölcsönösen egymáshoz.) Reménytelen válogatásom a lehetséges valóságok és közelítések egyikét jeleníti meg – ilyen is volt 2014-ben a költészet (és benne a világ).

5. Kollár Árpád: Erdős vers

Az erdő meséinkben „sűrű sötét nagy” és rengeteg, énekeinkben kerek és tizenkét madár lakja, de legfőképpen zöld, legyen bár a bujdosókat rejtő, harmatos hajlék, vagy, mint legnagyobb költőnk számára, szabadnak és öröknek hitt vadon. Az erdő vadakkal és tövisekkel teli rengeteg, a kalandok földje, a másik világ, amelybe mindenkinek bele kell keverednie valamikor az életben. Kollár Árpád verse egyaránt építkezik népdalokból, gyermekmondókákból, mesékből és József Attilából. Van benne valamilyen ősi tudás, és van benne nyugtalanság – altatóként kevésbé jól használható. Kevés versanyag hatott rám felforgatóbb módon az utóbbi időben, mint Kollár Árpád Milyen madár című, rendkívül invenciózus – Kovács András Ferenc jellemzésében „nagyon jó” – kötete, amely joggal került föl a KULTer.hu legjobb tavalyi könyveinek listájára is (tegyük hozzá, hogy az ecsetelt hatásból már nem tudom kivonni Nagy Norbert izgalmasan borzongató illusztrációit). Az ízig-vérig gyermekverseken túl 2014-ben jelent meg a könyv másik emlékezetes verse, az Anya ma nem anya is, melynek anya-metaforái enyhén szólva sem a jól ismert sémákat mondják újra (ám mégis jól érzékelhető a hagyományhoz történő kapcsolódás): „anya sötét, vág a szeme, rossz ruha a kedve, / anya ül és lóg a lába, rág valami benne, / anya kő és anya láva, anya ma borosta, / anya teste száraz tészta, anya lelke gomba // […] // anya fátyol, anya márvány, agyonmosott kabát, / anya varrja és csomózza és szétszedi magát”.

Kollár Árpád: Erdős vers

te nyugtass meg, erdő, ha nem tudok aludni,
takarj be levéllel, homokkal, szeméttel,
küldj rám vad suhogást, puha avarszagot,
tűlevelek alól küldj egy marék gombát,
karmold föl bőrömet kék szederindával,
karmold föl arcomat csipkebogyóvérrel,

te nyugtass meg, erdő, ha lázam van és fázom,
benned is erdő van, abban még egy erdő,
ahol a vad kutyák nem látják az őzet,
abban az erdőben ott lapulok én is,
zümmögj bennem, erdő, súgd meg a fák