„Lázár Ervin óta nem találkoztunk ilyen szerethető alakokkal magyar gyerekkönyvben” – írja Nagy Boldizsár Domonyi Rita Tündérbodár című meseregényéről. A 2013 nyarán megjelent mű a címszereplő Tündérbodár és barátja, Devevér denevér egy nyári szünetéről szól, amely alatt felforgatják lakhelyük állóvízét, és fergeteges, három hónapos fesztivált rendeznek izgalmas programokkal: tormaevő és műsíró versennyel, pitypangfújással, felhőbámulással. A játékok között a művészetek is helyet kapnak: versírás, drámaírás, színjátszás, festménykiállítás, esti koncert és tangóest színesíti a meleg napokat.

Domonyi Rita forgatókönyvíró és dramaturg első meseregényében a szereplők fantázialények: elmosódnak a határok emberek és állatok között. A főszereplőről a szerző elmondja egy interjúban, hogy bár az illusztrációk kislánynak mutatják, amikor írta, egy kis buddhista lélekként gondolt rá, akiben keveredik a legkisebbek naivitása és a legidősebbek bölcsessége. A helyszín, az erdő is hasonlóan elvont, kissé utópisztikus világ. Azt az otthont ragadja meg, ahol mindenki szívesen élne, ahol harmónia, béke és szeretet lengi körül a szereplőket, akik az író tudatalattijából másztak elő.

A regényt a 2013-as év legviccesebb gyerekkönyvének kiáltották ki, mely osztatlan sikert aratott a megjelent kritikákban. A Bárkától kezdve, a Meseutcán, a Literán és Prae.hu-n át az Élet és Irodalomig mindegyik fórumon méltatták a művet. Az írások kiemelték a mű fantasztikus humorát, sokszor ironikus és groteszk stílusát, a történet pontos szerkezetét és a közhelyekkel bátran játszó, izgalmas és egyedi nyelvét.

„Domonyi Rita zsonglőrként játszik a gyereknyelv leleményeivel, a mindennapi közhelyekkel, tudományos és áltudományos fordulatokkal. Dobálja, megforgatja, eltünteti, elővarázsolja: kicsit új, kicsit bizarr kontextusba helyez egy-egy kifejezést, és ezzel egyszerre karikírozza elkoptatott mondatainkat és adja vissza a méltóságot nekik.” – mondja róla Mészöly Ágnes a Bárkában, míg Nagy Boldizsár a Literán így ír erről: „a szöveg pedig felér egy ötcsillagos luxuskényeztetéssel: tökéletesen harmonikus egységbe olvad a hol finom, hol harsány és abszurdba hajló humor, a tizenkilencedik századi angol romantikus költőkre jellemző simogató-lélekemelő panteista tájlíra és a könnyed esztétikai-filozófiai eszmefuttatások.”

A novemberi FISZ Kritikustusán azonban már megosztottabb vélemények születtek a regényről. Sándor Csilla elmondta, hogy a történet a felszínen marad, és hogy az Én kicsi pónimhoz hasonló erőltetettség és unalom érződik a művön, ahol a zsúrokon mindenkinek boldognak kell lennie, és senkinek nem szabad unatkoznia. Beszélgetőtársaival, Varga Bettivel és Szekeres Nikivel egyetértettek abban, hogy a könyv humora és nyelve is néhol erőltetett, és nehezen érthető a gyerekek számára. Az itteni résztvevők a minden kritikában kiemelt idétlen címet és a szereplők gügyögős névadását sem tudták olyan könnyen megbocsátani, mint az írott kritikák. Megjegyzik azonban, hogy pozitív a regényben a művészetekre való reflexió, ami segíthet különbséget tenni a gyermekeknek a giccs és a valódi művészet között.

Az írott kritikák magasztalása és a kritikustusa elmarasztalóbb véleményei után jogosan merül fel a kérdés: akkor most izgalmas a könyv, vagy unalmas? Egyedi, bravúros a nyelve, vagy erőltetett? Gyermeki szemszögbe helyezkedik, vagy a felnőttek perspektívájából, ironikusan szemléli a történteket?

A válaszokat befolyásolhatja, milyen szempontok szerint, mennyire alaposan elemezzük a művet. Ha az első olvasás után pár héttel elővesszük, és elkezdjük önmagában szemlélni egy-egy jelenetét, nyelvi megoldását, névadását, találunk benne erőltetett neveket és nyelvi poénokat, közhelyes szereplőket, felszínen lebegő, belső tartalom nélküli jeleneteket. Ha azonban egységében nézzük, visszaemlékezve az első olvasás feledhetetlen élményére, akkor olyasmit találunk a könyvben, amit nehéz az elemzés által megragadni: a regény olvasót beszippantó atmoszféráját és hangulatát. A Tündérbodár az a fajta olvasmány, aminek még hetekig a hatása alatt érezzük magunkat. Megragad olyan pillanatokat, emberi tulajdonságokat és magatartásformákat, érzéseket, ízeket és képeket, melyekkel gyakran találkozunk, és olyan erősen és jellegzetesen festi le őket, hogy amikor előttünk vannak, azonnal eszünkbe jut a könyv és az, ami a történetben erről elhangzik. Az emlékkel pedig ismételten felidéződik a mű hangulata is, a belőle áradó harmónia és jókedv.

Amikor benne élünk a történetben, megbocsátjuk a furcsa neveket és az elszórtan előforduló gyengébb nyelvi poénokat, mert nem lógnak ki a mű egészéből, és beleillenek a történet gyermeki szemszögébe. Ráadásul a mű olvastatja magát, és jó a felépítése.

Egy kicsit giccsbe hajló, az Anne Shirley és a Váratlan utazás sorozat világát idézi az erdő, ahol mindig minden jóra fordul, a hétköznapok tele vannak izgalmakkal, a zárt kis közösség vicces és szerető emberekkel. De eszünkbe juthat A. A. Milne Micimackója is a főszereplők összetettsége, a folyamatos groteszk humor és az ironikus szemszög, ami keveredik a gyermeki perspektívával. Ehhez illeszkednek az illusztrációk is. Glaser Katalin részletes képein ott a gyermeki látásmód: hatalmas virágok, élénk színek, minták, jellegzetes formák és az apró, humoros momentumok is.

Szimpatikus a művészetek bemutatása is, ami azt sugallja, hogy minden alkotás, a dilettáns is lehet jó, mert örömet ad a készítőjének és a környezetének. Eközben finoman irányt is mutat, hogy mi ebből a giccs, mi a szép, és mitől lesz valami művészet. Sokat nevethetünk Tündérbodár tragikus – mégis borzasztóan humoros – balladáján, a többiek versén, festményein és a drámákon is. Igazi nyári olvasmány a gyerekeknek, akik ötleteket kapnak a szünet aktív eltöltéséhez, de a felnőtteket is magával ragadja. Beleégeti magát az emlékezetünkbe, és bennünk él tovább.

Pont: 10/10