Az idei gyerekkönyves kínálat olyan színes, friss és izgalmas itthon, amilyenre már évek óta nem volt példa. Nagyon úgy tűnik, hogy új neveket kell majd megjegyeznünk. – Nagy Boldizsár kritikája Domonyi Rita Tündérbodár című könyvéről.

Az első rögtön itt is van: Domonyi Rita. Persze nem teljesen új a név, hiszen Domonyi a filmes-animációs szakmában jól ismert dramaturgként, íróként és 5 évvel ezelőtt megszületett az első gyerekkönyve is, a Süteménység, igaz, egészen szerény visszahangot keltve. A Csimota Kiadónál most megjelent Tündérbodár a cukiskodónak tűnő cím ellenére igazi meglepetés, amiből már az első oldalakon kiderül, hogy egy nagyon új, kiforrott, izgalmas, művelt és szellemes szerzővel van dolgunk. A Tündérbodár egy klasszikus, itthon egykor nagyon kedvelt zsánert kelt életre, az úgynevezett nyári vakációs műfajt: ezek általában arról szóltak, hogyan viselkednek proletárgyerekeknek, amikor a tanító bácsi nem figyel oda, tehát a szünidő alatt. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek jó és kevésbé jó ifjúsági regényei, filmei, sorozatai (Tüskevár, A repülő dívány, Keménykalap és krumpliorr, Le a cipővel, Az öreg bánya titka, Hahó öcsi, Utánam srácok, Szeleburdi vakáció, és még nagyjából tízezer klasszikust idecibálhatnék) is megidéződnek néha Domonyi kisregényében, olyan toposzokon keresztül, mint például a látogatás a bölcs nagyszülőknél, agyalás, hogyan üssük el az időt (mert a nyár mindig hosszú és unalmas), vagy a kalandok az erdőben, bányában, barlangban, egyéb egzotikus helyszínen.

Domonyi hihetetlen magabiztossággal (sőt, szemtelen műfajparódiával) indít már a legelején: “Kellemes vasárnap délután volt. A napsugarak vidáman cikáztak a levegőben, a madarak vidáman cikáztak a levegőben, és a szárnyas bogarak vidáman cikáztak a levegőben.” Ez a játékosság pedig közel száz oldalon keresztül folytatódik: megismerjük a Tündérbodár nevű kislányt, legjobb barátját, a Devevér nevű denevért, Jalos bácsit, akinek tiszte a süteménysütő és lekvárszakértő nagymama-típus reprezentációja, és az erdő többi lakóját, akik mind együtt töltik a nyarat. Hogy izgalmasan teljen a vakáció, Tündérbodár egy nagyszabású fesztivál szervezésébe fog, ami olyan vicces programtervekből áll, mint például műsíróverseny, napfelkeltenézés, naplementenézés, bevonulás, kivonulás, felvonulás, átvonulás, sütemény nem evés (ki bírja tovább), grimaszbemutató vagy épp tormaevés. Az apró kis események nyáladzástól mentesen bájosak, közhelyek nélkül sziporkázóak, a szöveg pedig felér egy ötcsillagos luxuskényeztetéssel: tökéletesen harmonikus egységbe olvad a hol finom, hol harsány és abszurdba hajló humor, a tizenkilencedik századi angol romantikus költőkre jellemző simogató-lélekemelő panteista tájlíra és a könnyed esztétikai-filozófiai eszmefuttatások. Tündérbodár ugyanis igazi kis polihisztor: és nem csak naplót ír, fest, versel, színdarabot rendez és összművészeti fesztivált szervez, de minden egyes művészeti ágról megvan a véleménye is. De ami miatt a gyerekek legjobban szeretik majd a könyvet: az a barátság, ami összeköti a kislányt Devevérrel, és azok a zseniálisan ábrázolt kapcsolatok, amelyek az erdő lakóit összekötik egymással. Azt hiszem, Lázár Ervin óta nem találkoztunk ilyen szerethető alakokkal magyar gyerekkönyvben.