Csimota Gyerekkönyvkiadó – Új utakon járunk!

Miután elolvastuk a könyvet, P szerényen csak annyit jegyzett meg, hogy „ebbe jól beletrafáltunk”. Pedig saját érdeme, hiszen ő bökött rá, amikor elolvasta Evelin de Vlieger könyvének címét: Az új barát.

A tanév második félévét erősen indítottuk: egy másik iskolában. Szerencsénk volt, mert az óvodás haverok hamar egymásra találtak, s bár ebben a korban a barátságok dinamikája elég szövevényes és hullámzó, gyorsan lett biztos pont az új közösségben. Ettől függetlenül Az új barátot vadul aktuálisnak tartom, mert a barátkozás nem mindig könnyű tudomány.

A holland írónő könyvét, – melyet Alföldy Mari fordításában olvashatunk – egyszerre szövi át az az irigylésre méltó humor, könnyedség és lazaság, amivel a holland ismerőseink elrendezik az életüket. Nem mintha komolytalanok lennének, csak nem mindent vesznek annyira a szívükre, és nekik van igazuk. A nagy mérföldköveket így a legkönnyebb átugrani.

Nagyon szeretem azokat a történeteket, amik egyszerre szólnak a gyerekekhez és a felnőttekhez. Elsősorban nem azért, mert ilyenkor a mindig fáradt felnőttek is úgy érzik, hogy kicsit maguknak is olvasnak. Azt gondolom, hogy az efféle jól megírt történetek később, akár évek múlva újra és újra lekerülnek majd a polcról, mert ahogy telik-múlik az idő, a mondanivaló mindig új és újabb rétege ér el az olvasóhoz. Amíg P olyasmiken heherészett ahogy Félix számba vette a barát elengedhetetlenül fontos, és kevésbé lényeges összetevőit, a felnőtt – némi rálátással a témára – önkéntelenül elmereng a saját barátságai történetén.

Félix is nagy dilemmával küzd, és izgul rendületlenül, mert hat nap múlva – életében először – ottalvós táborba megy, ahol senkit sem ismer. Egy ilyen helyzetben jól jönne egy barát. Anyu szerint majd összejön. De hogyan? A kérdés ott lebeg a levegőben, és Félix – anyu munkáját másolva – elkezd összeállítani egy dossziét, listákkal, rajzokkal, feljegyzésekkel arról, hogy milyen legyen az új barátja. Legyen például két füle, hogy jól tudjon hallgatni, az ízelelőbimbói pedig védőréteggel borítottak, hogy azt is megegye, amit a másik nem szeret. Nyilván a ruházata sem mindegy. Az ezereregy zsebes terepnadrág a létfontosságú cuccok számára és a felfújható, fejpántként, és ejtőernyőként funkcionáló kapucni mind elengedhetetlenek. Meg persze ott vannak a szavak, amikkel barátot lehet szerezni. De melyek is azok pontosan? Mivel egy igazán jó barátság kicsit varázslat is, így a barátság varázsitala elmaradhatatlan. Ilyen előkészületek után jön el az utolsó nap. A szülők, akik addig látszólag teljesen szenvtelenek, úgy tűnik már-már várják Félix indulását, de titokban ők is aggódnak érte, drukkolnak neki.

Majd ugrunk egyet a történetben, eltelik egy hét és Félix mosolyogva szalad anyu és apu kitárt karjaiba, akik izgatottan faggatják az elmúlt hat nap eseményeiről. Ő pedig boldogan meséli el az összes fontos eseményt. A bőröndben pedig ott vannak a részletek, egy fél pár ismeretlen szandál, a véres póló, egy kiesett fog, másfél pár gumicsizma, egy kavics, az egyik oldalán P a másikon F….

Eveline De Vlieger és a történetet illusztráló Wendy Panders könyve még így, háromszor újraolvasva is varázslatos és nagyon szerethető. P is mozdulatlanul figyelte a történet kibontakozását, az időnként tervrajzszerű illusztrációkat pedig elismerően lapozgatta. Jó volt nézni, ahogy teljesen elmerül a szöveg és a rajzok összefüggéseinek tanulmányozásába. A rövid, időnként csak felvillanó képekből árad a melegség és a gyerekkor gondtalansága. Félix mezítláb szalad a füvön, a néhai nagypapával a fészerben megtárgyalják a tervének legapróbb részleteit, anyuval a konyhában tortát sütnek, apuval meg a kertben a vízi csata után bámulják a szikrázóan kék eget. Apróságok és talán lényegtelennek is tűnnek, miközben az ilyen hétköznapi varázspillanatok a legfontosabb útravalók.