Amikor először láttam ezt a könyvet átlapoztam, aztán félretettem, mert első alkalommal nem igazán tudtam mit kezdeni vele. Értettem, de nem tudtam behatárolni a célközönség korát. A Csimota Kiadó gondozásában jelent meg, ugyanakkor geometriai formákból, meghatározott méretben láttatni a környezetet nagyon élvezetes és komoly ujjgyakorlat a rajzszakokon. Amikor a már meglévő tudást és fantáziát le kell vetkőzni, hogy csak a meztelen lényegre koncentrálhassunk.

Következő alkalommal megmutattam a lányomnak is, aki hümmögve és nevetgélve kalimpálni kezdett az oldalakat nézegetve.
Végül is ez egy gyerekeknek szánt könyv, legigazabb kritikát tőlük kaphatunk. Panni lányom pedig a könyv szempontjából a legfiatalabb korosztályt képviseli, aki már verbális visszajelzést tud adni. (Már a maga módján ami a verbálist illeti.)
Azt olvastam Tracy Hogg (A Suttogó titka I.) könyvében, hogy a kisbabákat teljesen feleslegesen terheljük le színes, habos, plüss figurákkal, élénk színű képekkel, zenélő, forgó lógókkal a fejük fölött. A legjobb az lenne, ha fognánk egy fehér lapot és húznánk rá pár eltérő vastagságú párhuzamos vonalat fekete színnel. Ez tökéletesen kielégíti egy csecsemő vizuális befogadóképességét. Eszerint elég, ha pár vonalkódot felragasztunk a kiságy rácsaira 🙂

Érleltem kicsit ezt a könyvet, és arra jutottam, ha patadobogást hallok, akkor azok biztosan lovak és nem zebrák. Egy pont egy görbe és egy egyenes vonal, na meg egy kis képzelőerő segítségével nagyon is sokoldalúan leképezhető a környezetünk. A gyerekrajzok sem kombinálják túl a világot, egy házikó négyszögből és a tetején egy háromszögből áll. Idővel kerül rá kémény, ablak, ajtó stb, de semmi esetre sem egy méretarányos építészeti tervrajz, ennek ellenére tudjuk, hogy az egy ház.
Amikor az előttük lévő, 3 dimenziós alma a papíron látott ütődött 2 dimenziós kis karikából is alma lesz a szimbolizmus beteljesül és idővel kiteljesedik.

A könyv több sajátosságot is hordoz. A története gyakorlatilag keretbe foglalja a mondanivalót. Még a cím előtt felhívja a figyelmet, hogy: A könyvben szereplő üres oldalak rád várnak, rajzold teli őket saját ötleteiddel! Arra buzdít, hogy légy kreatív és alkoss a könyvbe. (Ez egy olyan múzeum, ahol megsimogathatóak a dinoszauruszok. Ikea hangulata van.) Személy szerint egyelőre még nem engedem a saját lányomnak, mert ő nagy lelkesedéssel esne neki, de utána megállíthatatlan lenne és minden mesekönyvét átkomponálná. Ő még kicsi hozzá, de el tudom képzelni mekkora élmény lehet ez egy nagyobb gyerek számára, aki már megérti, hogy itt és most átlépheti a határokat.
A keret másik oldalát az a szöveg adja a kötet végén, ahol magyarázatot talál, aki még mindig kicsit ámulva bámulna a könyv láttán. Nem kizárt, hogy a könyv ötletében szerepet játszott a szerzőnél egy korábbi kis herceg élmény, (Antoine De Saint-Exupéry: A kis herceg) aminek akarva, vagy akaratlanul de emléket állít a könyv ajánlója, Szarvas Ildikó. Miért kalap a kalap, és miért nem egy elefántot emésztő kígyó? Először nézegetve a csigánál ez jutott eszembe.
A méretarányos alakzatok egymáshoz viszonyított helyzetéből az egész világ leképezhető az egyszerűtől (bolha, giliszta) a bonyolultabb cselekvésekig, mint a kacsintás, vagy fogalomig, mint a félszemű(ség). Ez most nekem a második mesekönyv, ahol nem kerülik a szemérem témát (mell). (ld. Emberke színe) A világ nem csak játék és mese, így helyet kapott a könyvben komolyabb témaként a sír is.

A személyes kedvencem a kalóz és a kacsintás, a hidat pedig még mindig nem igazán látom. Az olvasni nem tudó gyerekeknek ötletes és hasznos kitalálósdi, és ha a szülők se látnák a nyilvánvalót 😉 akkor a rajzokat egyszavas magyarázat egészíti ki.

A könyv ötletességéhez nem fér kétség, amit az idei (2011) Aranyvackor pályázat a második helyezéssel jutalmazott, a kiadójának pedig különdíjasa lett.