Fotó: Benkó Bernadett

Ami látható és ami láthatalan
Máray Mariann: Így megy ez

A festészet a látható dolgok művészete, a látvány teremti meg a világot és a jelentést. Hogyan lehet mégis a láthatatlan dolgokról beszélni általa? Hogyan lehet a láthatóval ábrázolni a láthatatlant? Persze meg is fordíthatjuk az iménti kérdést is, az állítást is: ha a festészet csak a láthatót ábrázolja, akkor mitől művészet? Nem éppen azáltal lesz művészetté, hogy olyan jelentéseket is felfed a láthatóban, amelyek láthatatlanok?
Máray Mariann silent bookja, magyarul csöndeskönyve vagy szöveg nélküli képeskönyve életről és halálról mesél. Előzéklapján a fűben rajzolódik ki egy állat körvonala, egy egér teste, de kiterítve, holtában. Főcímlapján egy temetőben járunk, ahol egy kisegér locsolgatja a virágokat egy másik egér sírköve előtt, egy kukac áll megilletődötten, levett kalappal egy állatka sírjánál, és látunk még e temetőben kutyasírkövet és egy növényekkel benőtt, gazdátlan sírt. A halálról szól hát ez a könyv, arról, hogy mindannyiunk legkedvesebb hozzátartozói, szülei, barátai, rokonai és szerelmei egyaránt ki vannak téve a halál kérlelhetetlen uralmának, ahogyan mi magunk is. Így megy ez – mondja a könyv, igen, elpusztul minden a földön, ami élő volt valamikor.
De nemcsak elpusztul: születik is. Az egércsaládban egyre nehezebben mozog az egér-anya, mert vemhességében a pocakja egyre nagyobb, majd a megszületnek a kis, szőrtelen, rózsaszínű egérfiókák, aztán ott játszanak az apa és anya körül, majd egyre nagyobbak lesznek, egyre távolabbi vidékeket keresnek fel a szüleikkel, még a tengerre is kihajóznak, élnek, a szó legmélyebb értelmében: van egy életük, gazdag, színes, tartalmas, ez az életük. Éppen akkor, amikor az öreg egér meghal, és föl van ravatalozva egy szép nagy tök egy szeletében, az élő egerek lekvárt főznek, valószínűleg éppen töklekvárt. Amikor az öreget temetni viszik, koporsóban, akkor szüli fiókáit az anya-egér. Amikor szoptatja őket, akkorra a néhány napos tetemet már elemeire bontják szét a föld alatti élővilág gazdag tenyészetének lakói. Amikor boldogan hajóznak a nyílt vízen, addigra a mélyben az elpusztult halról már lefoszlott a teste, csak a csontváza lebeg még élettelenül az óceán mélyén, hogy kishalak, csiborok, csigák és mindenféle élőlények lakmározzanak belőle. Így megy ez: élet és halál nem egymás után, megfordíthatatlan sorrendiségben követik egymást, hanem párhuzamosan történik minden, élet és halál, születés és meghalás, felbomlás és felnövekedés. Nem az élet ad értelmet a halálnak, és nem a halál ad keretet az életnek, hanem mindkettő ott van állandóan a világban, körforgásban, szüntelenül.
Mindkettő ott van a természetben, merthogy a főszereplő egereket egy hallatlanul gazdag tenyészet veszi körül, virágok, gombák, rovarok. És mi nézők a gombából nemcsak a kalapját láthatjuk, hanem a vékony gombafonalakat is, amelyekkel megkapaszkodik a földön, a tulipánnak nemcsak a virágát, hanem a föld alatti hagymáját is, és az abból szétágazó gyökérrendszerét, nem a pillangót csodáljuk meg az egerek odúja közelében, hanem a lárvákat és bábokat, és a mélyben, a föld alatt ott vannak az elszórt csontok és a földet fölpuhító giliszták. Az esőcseppet nemcsak addig követjük szemmel, amíg a földre nem ér, hanem azt is látjuk, ahogy beszivárog a földbe, és onnan táplálja, láthatatlanul azt a gazdag és színes világot, amit látni és ábrázolni szoktunk.
Máray Mariann gyönyörű képeskönyve úgy beszél életről és halálról, hogy minden gyerek megérti, és minden gyereknek mond róla valami fontosat. És ugyanígy szól minden felnőtthöz is, mert élettel és halállal mindannyiunknak sok dolga van.

Fenyő D. György