Kollár Árpád Milyen madár című első gyerekverskötete nyár elején jelent meg a Csimota Kiadónál. A költő élvezetes kísérletnek tartotta a kötet összeállítását, amelynek legjellemzőbb tulajdonsága talán a sokféleség, hiszen – ahogy ő fogalmaz: “ilyen az élet: sokféle, mindenféle, vidám, szomorú, félelmesztő, kiváncsiságos, játékos. Jó, nagyon jó.” A beszélgetésből az is kiderül, hogy hol is van elásva a gyerekköltészet kutyája.

PRAE.HU: Két, viszonylag nagyobb gyermeked van, ebből adódóan nem illetnélek azzal a váddal, hogy azért kezdtél el gyerekkönyvet írni, mert gyermeked született. A kérdés azért adja magát egyszerűségénél és kíváncsiságomnál fogva: miért kezdtél el gyerekverseket írni?

Kollár Árpád: Kikérem magamnak: miazhogy, természetesen nagyon is helytálló lenne ez a vád, csak kicsit bonyolultabb a helyzet. Nem azért kezdtem el gyerekverset írni, mert gyerekem született, hanem azért született gyerekem, hogy gyerekverset írjak.

Ez persze nem igaz. Volt is bennem egyfajta kurucos ellenállás mindjárt Villő születése után: nehogy már gyerekverset írjak, csak azért, mert van gyerekem. Mégis igaz: kezdetben rejtőzködni kellett, nehogy lelepleződjön a terv. Úgy tettem évekig, mintha nem írnék gyerekverset, sőt, nagyon rossz gyerekverseket írtam, mert az a semminél is kevesebb. Aztán amikor már elég idős volt a legidősebb gyerekem, jöhetett a coming out, mert akkor már nem annyira kínos gyerekverset írni, akkor már az újságíró ébersége is szunnyad, és nem illett azzal a váddal, amivel illethetne.

Mégis, más olvasatban: ha már van (legalább) egy gyereke az embernek, és ez az ember éppenséggel költő, akkor elkezd rendszeresen gyerekverseket olvasni a gyerekének. És itt van a magyar gyerekköltészet kutyája elásva. Ugyanis van olyan, hogy Gazdag Erzsi, meg van olyan, hogy Bartos Erika versei, meg az összes többi kerítésszaggató, amit úgyse lehet elkerülni, mert úgyis megkapjátok ajándékba, meg van olyan, hogy óvoda, meg más gyerekek és más szülők, vagyis társadalom. És mindezzel tulajdonképpen nincs is semmi baj, mert van ilyen, kell ez is, jó ez is valamire. Nem irónia. De azért jó, nagyon jó, hogy van olyan is, hogy KAF bácsi, meg Weöres, meg Domi-dalok, meg Kiss Ottó, meg Friss tinta, meg még rengeteg nem kerítésszaggató.

Egyszerűen elkezdett érdekelni, hogy milyen a jó és milyen a rossz gyerekvers. Hogy milyen. És az ilyen olvasások és dilemmák miatt, pro és kontra, lett olyan, hogy Milyen madár.

PRAE.HU: Milyen madár című köteted a könyvhéten jelent meg a Csimota Kiadónál. A gyerekeid mit szóltak hozzá? Megszokott módon ők voltak a kritikusai, cenzorai a kötetbe szánt verseknek?

Villő lányom alkotótársi minőségében szerepel, beleírt pár versbe, rendelt is párat, nem engedett kihúzni (muníciót adott a szerkesztőkkel való szkanderben), kihúzatott (muníciót adott a saját magammal való szkanderben), ilyenek. Élvezte, benne volt, már csak azzal is, hogy van, hogy kérdez, hogy figyelhetem, hogy milyen is ő, mit mond, mit nem mond, mit kérdez. Valódi, nagyon is valódi gyerekként volt mellettem, ami kaput nyitott saját, egykori, létező vagy konstruált, emlékező gyerekségem felé is.

Álmos elég kicsi volt még a könyv születésének idején, nála a ritmusosabb, lüktetőbb darabok dinamikáját teszteltem. (Ezt írtam pár hete, újraolvasva: valójában fogalmam sincs, hogy teszteltem-e rajta a ritmust, de azért jól hangzik, hogy igen, mert hát milyen az a gyerekkönyv, amit nem teszteltek?) Az viszont biztos, hogy a puszta létével ő is hozzájárult ahhoz, hogy a könyv olyan lett, amilyen.

Azáltal, hogy ők, a gyerekeim vannak nekem, szembesülhettem újra, hogy milyen is működés közben (élet) egy húsvér gyerek. Jelentem, egyáltalán nem olyan, amilyennek mi, felnőttek általában képzeljük.

PRAE.HU: Nekem ugyan még nincs gyerekem, de ha lenne, mint szülőt, mivel tudnál meggyőzni, hogy a kortárs gyerekkönyvkínálatból a te könyvedet válasszam?

Azzal, hogy komolyan veszi a gyerekeket, mert vicces, sőt, nagyon vicces, mert nem vicces, mert sokféle, mert jó, mert igazi, nagyon igazi, mert szomorú, mert a szülőknek is jó, mert együtt kell olvasni, mert jó együtt olvasni, mert bevállalós, mert pimasz, mert friss, ropogós, mert én mondom, mert nem akarom, hogy a kiadóm csődbe menjen, mert nagyon-nagyon szép és jó és nagyszerű képek vannak benne. Szóval a képek miatt (Nagy Norbert), a képek miatt mindenképpen érdemes! Azért vegyék meg!

PRAE.HU: A versek humorosak és groteszkek, öreg barátunk, a halál is felbukkan, és kedves ismerősünk, a szeretet is, s hóból, őszből, csizmacsizmából és értelmetlen állatból is kapunk bőven, a megkergült szavakról nem is beszélve. Hogyan válogattál a témák között? Szelektálás nélkül írtad, ami jött?

Pontosan. Illetve pontatlanul: kartáccsal lőttem, célzás nélkül, mindenre, ami mozog. Megírtam egy kiló verset, aztán Tsík (Neszlár / Szabó) Sándor szerkesztőmmel – aki Csányi Dórával együtt nagy segítségemre volt a Csimota Kiadó részéről – kidobáltuk azt, amit nem szerettünk meg eléggé (mindehhez persze Villőnek is volt néhány szava). Menet közben fogtam igazán vérszagot. Nagy játék, élvezetes kísérlet volt: mi az, amit egy gyerekvers (és egy gyerek) elbír, és mi az, ami már túl van. Jelentem, sokat elbír, nagyon.

Mondom, a gyerek nem olyan. Tényleg nem. Az igazi, hardcore népmeséink például igen kemények, merészek, izmosak. Azokhoz képest a Milyen madár csak egy habos Disney-rajzfilm. Tapasztaltam, hogy a gyereket nagyon sok minden érdekli: ezért kérdez, és kérdez, és csak kérdez egyfolytában. Azért sem ijedtem meg a keményebb témák feldolgozásától, mert megijedtem korábban a lányom keményebb kérdéseitől, végül rájöttem, nem érdemes ezeket megkerülni.

Gondoltam az apukákra meg az anyukákra is, az a jó, ha együtt olvassák a gyerekkel a könyvet. Biztos vagyok benne, hogy ők is megtalálják benne a maguk szövegeit, melyek nekik is szólnak, illetve melyeken keresztül utat találhatnak a gyerekük felé. A versek többsége szándékoltan sokrétegű, más-más korosztály más-más héjat hámoz le belőle. Döbbenetesen jó és érdekes tapasztalat volt: általános iskolásoknak vérkomoly verset olvastam fel, ők meg gurguláztak a nevetéstől. Nehéz előre kiszámítani, hogy egy-egy vers milyen hatást fog kiváltani, nyilván ez kontextus- és hangulatfüggő is

A kísérlet, a játék során persze arra is törekedtem, hogy sokféle legyen a könyv, hiszen sokfélék vagyunk, illetve önmagában egy ember is sokféle. Nekem is olykor ehhez a vershez van kedvem, máskor a másikhoz, néha meg semelyikhez. A Milyen madárban bőven van játék, humor, furcsaság is, hiszen ilyen az élet, sokféle, mindenféle, vidám, szomorú, félelmesztő, kiváncsiságos, játékos. Jó, nagyon jó. Egy biztos, nem akartam felszínesen vicceskedő gyerekverskötetet írni, mert abból már van elég a piacon.

PRAE.HU: Mostantól könyveljünk el gyerekkönyvszerzőként, vagy ez csak egy kirándulás, kitérő volt a gyerekirodalomban, s gyorsan visszatérsz a rozsdás csapokkal díszített mosókonyhába, a bús férfi játéktermébe, a felnőtt irodalomba?

A következő könyvem félig készen van már, az nem gyerekverskötet lesz. Viszont a gyerekversekkel való intenzív foglalkozásomnak legalább egy hozadéka biztosan van. Beláttam, sokszor majdnem mindegy, hogy gyerek- vagy felnőtt versről van szó. (Weöres.) Mindegy, olyan értelemben, hogy egy jó gyerekvers a felnőtteknek is szólhat, olyan értelemben, hogy számos szerzőnél élő átjárás van a két térfél között, olyan értelemben, hogy rengeteg fontos versünk értelmezhető úgynevezett felnőtt és úgynevezett gyerekversként is. Olyan értelemben, hogy mindkettő fél megtalálja a magáét benne.

A gyerekvers nem attól gyerekvers, hogy gagyog. S ragyog.

A Milyen madár eleje, közepe gyerekhangon, kifejezetten gyereknek szól, az utolsó két-három vers poétikailag is, nem csak tematikailag kísérletet tesz a felnőtt- és gyerekvilág összekapcsolására. Kísérlet ez e kötet, hogy klasszikus alapokon, de nem klasszikus formában hogyan lehetne igényes, komoly téteket mozgató gyerekverskötetet írni. Mert a gyerekek és persze a szüleik is megérdemlik, hogy jó kortárs gyerekverset olvassanak, halljanak.

PRAE.HU: Otthon a gyermekeidnek olvasol meséket? Milyen meséket preferáltok?

Olyanokat, melyektől apa nem kap agyfaszt. Na jó, ha nagyon muszáj, akkor azokat is, persze, de csak úgy, ha szabad parodizálni, átkölteni. (Nem akarok arcoskodni. Tudom, hogy ezek közül számos könyvet a gyerekek nagyon szeretnek, mert sok mindent szeretnek, és nincs ezzel az égvilágon semmi gond, sőt, jó, ha sokféle szöveggel találkoznak. De azért, ha lehet, mi elkerüljük otthon a bóvlit. Persze nem lehet, de nem is kell erőlködni.)

A kérdésedre válaszolva: rendszerint kortárs gyerekköltészettel üldözöm a gyerekeimet, és tulajdonképpen elég jól viselik. Altatásnál először mindig bepróbálkozom a Friss tinta antológiával vagy a Hajnali csillag peremén KAF-kötettel, vagy éppen egy-egy Kányádival (stb.), aztán ha nem megy át a javaslat, jöhet a próza, a mese vagy a mesélés. Sokszor furcsa, abszurd meséket kell mesélnem a lányomnak, nem csak este, hanem a hosszú autóutak alatt is. De mondom, már én sem vagyok a régi, ha nagyon megtörnek, még Bartos Erikát is olvasok nekik.