Elekes Dóra könyvei egyszerre szólnak gyerekeknek és felnőtteknek. Az írónő nem kíméli olvasóit, a legkeményebb témákkal szembesíti őket, olyanokkal, mint az alkoholizmus, a szülők közötti konfliktus vagy a gyermekek elhanyagolása. Idén a 12 év alatti kategóriában ő kapta az Év Gyerekkönyve-díjat a Dettikéről és más istenekről című könyvéért, amely a Csimota Kiadónál jelent meg. Ennek apropóján kérdeztük!

Év Gyerekkönyve-díjat kapott a Dettikéről és más istenekről című 2016-os könyved. A borító A kis herceget idézi, de a szöveg is eszünkbe juttatja a történetet: hiszen itt is egy idegen szemszögéből csodálkozunk rá a felnőttek világára. A hasonlóság véletlen vagy tudatos volt?

Semmiképp sem volt tudatos – inkább tudat alatti lehetett vagy véletlen. Gyerekkoromban nagyon szerettem A kis herceget, sokat hallgattam kazettán, de újabban zavar, vagy inkább zavarba ejt a giccsbe hajló melankóliája. Mégis: most, hogy mondod, tényleg van hasonlóság. Nem is csak azért, mert itt is, ott is egy idegen (a gyerek mint „jövevény”) szemszögéből csodálkozunk rá a felnőttek világára. Hanem azért is, mert A kis hercegben is és nálam is középponti téma a barátság mint az idegenség feloldásának tuti módszere. Egyébként a barátságról szóló részeknél én is belecsúsztam a giccsbe, ezt egyszerűen nem lehet megúszni. A barátság már csak ilyen. Giccses dolgok jutnak róla az ember eszébe. De nálam a giccs inkább eszköz volt, olyan hatáselem, melyet igyekeztem elidegenítő effektekkel ellenpontozni. Amikor a szereplőim már-már kishercegi magasságokba szökő, nagy igazságokat mondanak, általában totál idiótán viselkednek: egymástól veszik át a szót, vagy mindenféle gyanús kényszercselekvéseket produkálnak.

A főszereplőnek képzeletbeli barátja van, aki egy kulcslyukban él. Ahogy elkezdtem olvasni a történetet, eszembe jutott, hogy én valóban elképzeltem manókat, akik a falakban laknak, és a kulcslyukon át járnak ki a mi világunkba. Neked is saját gyerekkori élményekből született a karakter?

Hú, nem. De ha neked volt ilyen képzeletbeli manód, az szuper! Akkor ezek szerint eltaláltam valamit.

Elekes Dóra

Milyen más gyerekkönyvek hatottak rád?

A legközvetlenebb gyerekkönyves hatás Török Sándor Kököjszi és Bobojszája. Ez is gyerekkori élmény – nekem nem volt képzeletbeli barátom, de nagyon szerettem volna egyet, és rettenetesen izgatott, milyen lehet titkos jóakarókat tartani a szekrényben. Innen jutott eszembe, hogy újraírom az alaptörténetet, de kislány főhőssel és a képzeletbeli barát szemszögéből. És mivel a szekrény már foglalt volt, adta magát a kulcslyuk mint olyan köztes terület, ahonnan a kisszobára és a nagyszobára is rá lehet látni. És ahonnan, ha a világról való előzetes tudás nélkül kémlelünk ki, rögtön látszik, hogy a fontosabb kérdésekben a gyerekeknek van igazuk, vagy hogy a „patriarchális” család olyan képződmény, amelynek az egyetlen felcserélhető eleme paradox módon épp a férfi.
Aztán hatott rám Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnikájának kacsa-ember metaforája is, csak míg ott az elátkozott szerelmesek nem lehetnek egyszerre kacsák vagy emberek, hanem csak felváltva, nálam a barátok nem lehetnek egyszerre óriások vagy törpék, hanem csak felváltva. Ez a méretváltós dolog amúgy eléggé hajaz Lewis Carroll Aliz-könyveire is, akárcsak az abszurd karakterek, a kitekert logika. De egy-egy idézet erejéig beleírtam a könyvbe a Jancsi és Juliskát, az Ózt, illetve van a könyvben egy önidézet is: A muter meg a dzsinnekben a kislány a mama háta mögül titokban nézi az esti horrorfilmet, Stanley Kubrick Ragyogását, a Dettikében pedig van egy rész, ahol a két főhős ugyancsak a szülők háta mögül, a kulcslyukon át nézi az esti filmet: Stanley Kubrick Dr. Strangelove-ját.

Mi volt a célod a felnőtt kultúrából vett utalásokkal?

A muter meg a dzsinnekben nagyon adta magát a Ragyogás-idézet. Ott is egy alkoholista apa ront rá a családra. A film szövegbe emelésével megkerülhettem, hogy konkrét gyerekbántalmazós jelenetet kelljen leírnom – nem lehetett megkerülni, mégis muszáj volt, mert a testi agresszió olyasvalami, amire a narrátoromnak nem lettek volna szavai. A Dettikében a Strangelove-jelenet már inkább poén volt, önidézet, de nemcsak az, hanem utalás is arra a jelenre, amelyben az olvasóim kénytelenek lesznek felnőni.

Ebből is látszik: a Dettikéről és más istenekről komoly, nehéz témákat feszeget. Vannak már visszajelzések az olvasóktól?

Kaptam már olyan visszajelzést felnőttektől, hogy ez tök jó, ők nagyon élvezték, de – vagy talán éppen ezért – szerintük nem gyerekkönyv. Ami ezzel szemben meglepő, hogy ismerek több olyan hat-hétévest, akinek nagyon bejött, holott azért inkább 10+-os könyvnek szánta a kiadó. Talán mert ebben a korban még kevés előzetes várakozásuk van a gyerekeknek arra nézve, hogy mi lenne való nekik, és nem is zavarja őket, mert megszokták, ha nem mindent értenek pontosan. Azt viszont értik, hogy ők itt most komolyan vannak véve, a felnőttek pedig ki vannak nevetve, és ez önmagában is felszabadító lehet. De találkoztam pár olyan gyerekkel is, inkább a tizenegy-tizenkét évesek között, akik láthatólag kissé zavarba jöttek a szövegtől. Szóval gyereke válogatja. Olyan kamasszal is találkoztam egy iskolai felolvasáson, akit megrázott a szöveg. Mint utóbb kiderült, épp akkoriban kezdtek válni a szülei.

A felnőttek nem menekülhetnek a kritika elől. Nekik is ugyanannyira szólnak a könyveid, mint a gyerekeknek? Kikből áll a célközönség?

Reményeim szerint egyformán szólnak felnőtteknek és gyerekeknek. Nem abból indulok ki, hogy megpróbálom elképzelni, milyen témák érdekelhetnek egy gyereket. Inkább megpróbálok elképzelni egy gyereket, a környezetét, beleélni magam a helyzetébe, és az ő szemével nézni meg azt, ami engem érdekel. Például a felnőtteket. Akik így, kívülről azért tényleg elég hülyének látszanak. Vagy jobb esetben furcsának. De nem az a célom, hogy egyszerűen felmutassam a felnőttek hülyeségét vagy furcsaságát. Inkább az, hogy egy kicsit mögé is nézzek. Dettike szüleiről például szerintem kiderül, hogy szeretik a lányukat, csak nem értenek a nyelvén, mint ahogy egymásén sem; az Érdekes néniről, hogy azért harapja le az ágyról lelógó lábakat, mert szorong és ezért rendmániás; Lédikéről, hogy azért hord haza újabbnál újabb pasikat, mert túl okosnak érzi magát hozzájuk satöbbi. Az persze más kérdés, hogy közben egyiküknek sem marad energiája azzal törődni, mi lesz így a gyerekekkel. Jó hír viszont, hogy a gyerekek, köszönik, jól vannak. Megoldják. Na jó, van, hogy nem, de ebben a könyvben igen.

A korábbi könyvednek, A muter meg a dzsinneknek szintén nagyon pozitív volt a fogadtatása, hiszen megkapta a 2015-ös Év Gyerekkönyve-díjat. Nagyon kemény szöveg, hiszen egy alkoholista anyukáról és a lányáról szól. Hány éves kortól lehet olvasni?

Tizenkettőtől, mondjuk. De értem a kérdést, ez sem egészen tipikus gyerekkönyv. Ez is úgy működik, hogy másként érti a gyerek és a szülő. Szóval szerintem úgy az ideális, ha együtt olvassák és beszélgetnek róla. Ebben segít a novellaméretű terjedelem és Kun Fruzsina igazán zseniális illusztrációi, melyek a szövegtől függetlenül is élnek. A magyar ifjúsági könyvkiadásban nem jellemző, hogy a szöveggel legalábbis egyenrangú illusztrációk szerepeljenek a kötetben. Itt ez azért is nagyon fontos, mert természetesen adja magát, hogy a gyerek mellé ülünk, állunk vagy fekszünk, és úgy olvassuk. Ez az elrendezés pedig szinte kikényszeríti a beszélgetést.

Miért döntöttél úgy, hogy erről a témáról írni, mesélni kell az ifjúságnak?

Amikor írok, nincsenek irodalmon kívüli céljaim. Az volt a kiindulópontom, hogy erről a témáról tudomásom szerint gyerekeknek viccesen még nem írtak. Legfeljebb tudományosan, didaktikusan vagy metaforikusan. Én viszont vicces könyvet szerettem volna írni igazi, hús-vér alkoholista anyával. Más kérdés, hogy nem sikerült. Nem lett igazán vicces. Az viszont, hogy így indultam neki, felszabadított, képessé tett arra, hogy leírjak egymás után több mondatot. Korábban is próbáltam már írni a témáról, de az első mondat után visszarettentem.

Gondolkodtál már azon is, hogy a felnőtteknek írj?

Kísérletezem, de még nem vagyok elégedett az eredménnyel. A felnőtteknek írni nehéz ügy. Nehezen tudom beleélni magam a helyzetükbe.

Min dolgozol most?

Legutóbb egy népmese-feldolgozást írtam a Naphegy Kiadónak egy hamarosan megjelenő antológiába. Egy királylányról szól, aki nem akar férjhez menni, és ezért megszökik a sárkányhoz. Ezt a vonalat szeretném folytatni. Meg régebben elkezdtem egy verseskötetet, ahhoz is jó lenne visszatérni.

Ha épp nem könyvet írsz, mivel foglalkozol?

Fordítok vagy szerkesztek.

Szerinted segített a műfordítói tapasztalat a könyveid megírásában?

Biztosan. Műfordítói tapasztalat nélkül sejtelmem sem volna, hogyan lehet egyáltalán nekikezdeni.

A műfordítást miért szereted?

Mert jó játék. A szerző olyan, mint az ellenfél egy társasjátékban. Nekem az a célom, hogy megírjam a könyvét magyarul, neki meg az, hogy ezt minden rendelkezésére álló eszközzel megakadályozza. De nem hagyhatom, hogy megakadályozza, inkább csalok: erre ott van nekem az egész internet, a barátaim és legvégső esetben maga a szerző. Már ha él, és tudom az e-mail címét.