Éppen 45 évvel ezelőtt (1969-ben) jelent meg először Bertalan és Barnabás, azonban Janikovszky Éva története a két dakszliról máig megunhatatlan és aktuális. A mese nem kutyanevelési útmutató, hanem szomorkás-mulatságos, életre nevelő példabeszéd, afféle iránytű, amelynek északi pólusán a legfontosabb üzenet: „hogyan kell jól, figyelemmel szeretni”.

Nagyon leegyszerűsítve a történet arról szól, hogy a dakszliikrek – mondd gyorsan egymás után tízszer, dakszliikrek -, hiába hasonlítanak egymásra, önálló (kutya)lelkek, akinek nem tesz jót, ha összetévesztik őket. Bertalan és Barnabás boldog, hogy Borbála néni és Boldizsár bácsi – ennyi b betűs név, még a dakszliikreknél is nagyobb nyelvtörő – szereti őket, de sajnos a két öreg, nem tudja megkülönböztetni az ikreket. Bertalannak és Barnabásnak a büszkeségük mellett alapvető szükségleteik is sérülnek, előfordul, hogy az egyikük kétszer kap enni, míg a másikuk egyszer sem, és hiába veti be Borbála néni a szalagos trükköt, továbbra is összekeverik a kutyákat.

Végül az is kiderül, hogy erre a lehetetlen helyzetre és nem az a megoldás, hogy az ikrek világgá szaladnak, hanem bevetik a leleményt. Bertalan és Barnabás történetében ott a burkolt üzenet, hogyha a rendszer – legyen az bármilyen – boldogtalanságot okoz nekünk, hekkeljük meg a javunkra.

Bertalan és Barnabás-t idén a Csimota gondozásában jelent meg, Papírszínházas kiadásban. A 37×27 centis lapokon Schall Eszter illusztrációival a történet teljes mélysége, minden humoros helyzet és minden szomorú pillanat még drámaibban jelenik meg.

Mi rákattantunk a Papírszínházas mesékre és minden mesével egyre jobban megszeretjük. Kedvencet választani szinte lehetetlen, azonban számomra végtelen öröm, hogy nagy magyar klasszikusok Lázár Ervin és Janikovszky Éva meséi ilyen különleges formátumban is elérhetőek és meg tudom mutatni a fiaimnak.