Egy ideje a magyar gyerekirodalomban az abszurd is megtalálta a helyét.

Persze erre utaló jelek mindig is voltak, Csukás István, Lázár Ervin és még egy-két jeles szerző művei tartalmaztak már abszurd jegyeket évtizedekkel ezelőtt is, de ahhoz, hogy az igazán kicsiket is megszólító történetek (és a hozzájuk kapcsolódó vizuális világ) alaptónusa az abszurditás legyen, ahhoz Dániel András kellett, meg az ő kuflijai. Tóth Gyula Gábor könyve is ebbe a vonulatba áll be, ahogy ezt már a cím is sugallja. Az alig negyvenoldalas könyv tizennyolc szösszenetnyi történetet tartalmaz, úgynevezett ráadásmeséket, amelyeket a szülő lefekvés után akkor mesél el, amikor a hosszabb mese végére ért, de a kicsik követelik a folytatást.

 

E mesécskék többnyire frappánsak, itt-ott kellemesen (gyerek)bosszantók, és minden esetben érdekesen nyitott történetek. Ez utóbbi persze szembemegy kissé az alapvető céllal (hogy aludjon el a kölök), és várhatóan, ahogy ez bele is van írva a történetekbe, a mesék lezáratlansága kérdéseket fog ébreszteni a kis befogadókban, de hát ez a kockázat éppenséggel felvállalható. Nagy Norbert látványos és fantáziadús illusztrációi sokszor nem konkrétan kapcsolódnak az egyes történetekhez, inkább a kötet szellemiségét húzzák alá, de ez a szabad asszociációs játék csak fokozza az összhatást. A remekbe szabott vizuális anyagról legalább annyit lehet beszélni, mint magukról a mesékről. De érdemesebb lenne velük inkább napközben próbálkozni.

Csimota Könyvkiadó, 2021, 36 oldal, 2990 Ft