Barion Pixel

Csimota Gyerekkönyvkiadó – Új utakon járunk!

A kiadóról

CSIMOTA KÖNYVKIADÓ

a Móra Kiadói Csoport tagja
Új utakon járunk! – 2003 óta a minőségi gyerekkönyvek kiadója

A Csimota Könyvkiadó 2003-ban jött létre azzal az újító szándékkal, hogy fiatal, ám elismert szerzők műveit jelentesse meg, valamint, hogy a hagyományos irodalmi igényesség mellett felhívja a figyelmet a korai képi és vizuális nevelés fontosságára.

A kiadó megőrizve kezdeti lendületét a mai napig is a legprogresszívebb gyerekkönyvkiadónak számít a hazai piacon. Újdonságaival, koncepció könyveivel, nem csak a szakma elismerését vívta ki magának, de több kiadványuk mára már megkerülhetetlen klasszikussá vált.

A legelismertebb magyar szerzők; Tóth Krisztina, Varró Dániel, Böszörményi Gyula, Dragomán György, Lackfi János mellett kinevelt maga köré fiatal és tehetséges illusztrátorokat, akik mára már nemzetközi szinten is elismert alkotók; Kárpáti Tibor, Takács Mari, Rippl Renáta, Baranyai (b) András, Makhult Gabriella, Szulyovszky Sarolta, Nagy Norbert…

Kiadványaikból nem egy jelent meg külföldi piacokon, hazai körökben pedig rangos társkiadókkal és együttesekkel dolgozott együtt; Magvető Kiadó, Egyszervolt.hu, Pozsonyi Pagony, Nemzeti Filharmonikusok, Sárik Péter Trió.

A kiadó munkáját 2021-ben a HUBBY különdíjjal ismerte el.

Munkatársaink

Csányi Dóra

főszerkesztő


2003 óta dolgozom a kiadóban. Voltam már alapító, raktáros, áruszállító, szerkesztő, adminisztrátor, fordító, író, korrektor, könyvelő, eladó, képszerkesztő, programszervező, jogi előkészítő, pénztáros, takarító, lakberendező, de amit a legjobban szeretek új könyveket megálmodni.

Valtinyi Lídia

értékesítés, terjesztés

Gyerekkoromban is szerettem olvasni, de talán még nagyobb élmény látni a gyerekek lelkesedését meseolvasás közben. Nagyon élvezem, hogyha másnak is tudok segíteni egy jó könyv kiválasztásában.

Szabó Sándor

szerkesztő, sajtó

Szeretek olvasni, szeretek írni, szeretek könyvezni, szeretek nevetni, szeretek jó könyveket ajánlani, szeretek ügyfélélmény igazgató lenni, szeretek neveket halmozni, szeretek bemutatkozó szövegeket írni.

Külső munkatársaink

Molnár Mihály

nyomdai előkészítő
(2003-2012)

Besze Barbara

olvasószerkesztő
(2011-2018)

Tóth Emese

szerkesztő
(2011-2018)

Pelsőci Ágnes

nyomdai előkészítő

Hradeczky Moni

olvasószerkesztő

Gáspár Sára

szerkesztő

Főbb eseményeink

2023

A Ló: WHITE RAVENS 2023, Turi Lilla
Hol készül a művészet?: HUBBY Az Év Illusztrátora 2023, HUBBY Diákzsűri Az Év Illusztrátora 2023, Szép Magyar Könyv Az Év Illusztrátora 2023, Grela Alexandra
Ramszesz 80 gyereke: HUBBY Az Év Gyerekkönyv Írója 2023 0-6 short listes jelölés, Majoros Nóra
A Ló: HUBBY Az Év Illusztrátora 2023 short listes jelölés, Turi Lilla
Nyaralás a szigeten: Magyar Könyvtervezés Díj 2023 Gyerekkönyv short listes jelölés, Bíró Anna

2022

A nagy kanizsár összeesküvés: Szép Magyar Könyv Év illusztrátora, Herbszt László
Mese a Mindenről, a Semmiről és más furcsa mesék: WHITE RAVENS 2022, Tóth Gyula Gábor, Nagy Norbert
HUBBY Év illusztrátora gyerekzsűri díja, Nagy Norbert

Babarczy Myriam első gyerekkönyve

2021

Bingaminga és a babkák: WHITE RAVENS 2021, Takács Mari
Szinvai Dániel: Második Budapesti Illusztrációs Fesztivál különdíj (silent book)
A vakok és az elefánt: HUBBY Az Év Illusztrátora 2021, Grela Alexandra
Csak neked akartunk jót: HUBBY Az Év Ifjúságikönyv-írója 2021 (12 év feletti kategória), Lipták Ildikó
Bingaminga és a babkák: HUBBY Év Gyerekkönyve Díj 2021 – Gyerekirodalom (6-12 éves korosztálynak szóló könyvek) és az Illusztrátor kategória shortlistes jelölés, Takács Mari
HUBBY-különdíj 2021: Csimota Könyvkiadó

Alács Anna és Milbacher Róbert első gyerekkönyve

2020

A kőleves: HUBBY Év Gyerekkönyve Díj – Innováció kategória shortlist
Csak neked akartunk jót: Szívünk rajta program
Jásdi Juli első könyve

2019

Jásdi Júlia: Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál különdíj (silent book)
Grela Alexandra: Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál fődíj (fiction, meseillusztráció)

2018

Egyik kutya, másik eb: HUBBY diákzsűri különdíj 2018, Schmidt Cecília
József: Szép Magyar Könyv Verseny 2017 Oklevél, Nagy Norbert
Dettikéről és más istenekről: IBBY Honour List 2018, Elekes Dóra
TOP25-ben az Egyik kutya, másik eb, a Gúfó a boszorkányszombaton, és a Nyári nyomozás című könyveink: 25 legjobb magyar gyerek- és ifjúsági könyv 2017-ben
TOP25-ben a Barna hajnal, az Egy szép nagyfülű kutya, és a Félix és a szerelem című könyveink: 25 legjobb külföldi gyerek- és ifjúsági könyv 2017-ben

Diósi Annamária első könyve

2017

Dettikéről és más istenekről: HUBBY legjobb gyerekkönyv szerző díj 2017, Elekes Dóra
Nagy Norbert: HUBBY külön illusztrátori díj 2017
TOP25-ben A Völgy, írta Tárkony és a Dettikéről és más istenekről című könyveink: Válogatás 2016 gyerek- és ifjúsági könyveiből TOP25
TOP50-ben Kocsonyakirályfi, Könnyű, nehéz – Ellentétek című könyveink: Válogatás 2016 gyerek- és ifjúsági könyveiből TOP50
Egy szép nagyfülű kutya: Szívünk rajta program

Lipták Ildikó és Schmidt Cecília első könyve

2016

A muter meg a dzsinek: Év Gyerekkönyve 2015White Raven 2016, Elekes Dóra
Sündör és Niru Sündör nyomában: Év Gyerekkönyv Illusztrátora 2015Szép Magyar Könyv 2015 alkotói különdíj, Remsey Dávid
TOP25-ben A muter meg a dzsinek és Sündör és Niru Sündör nyomában című könyveink: Válogatás 2015 gyerek- és ifjúsági könyveiből TOP25

Lanczkor GáborSzepesi Szűcs BarbaraTreszner Barbara első könyve

2015

Egyszervolt… Meseantológia: Szép Magyar Könyv 2014 alkotói különdíj, Paulovkin Boglárka
Milyen madár HUBBY-díj: A legjobb gyerekkönyv író 2014, Kollár Árpád
Fodor Zsuzsa távozik a cégtől, Valtinyi Lídia pedig tulajdonosként csatlakozik a kiadóhoz

Borbáth PéterRemsey Dávid első könyve

2014

Milyen madár díjak: Aranyrajzszög-díjJoseph Binder Design Award 2014 Bronzérem
Szép Könyv Díj A londoni mackóknak
Könyvmecánás oldal elindítása

Grela AleksandraKollár ÁrpádNagy Norbert első könyve

2013

Új logó és honlap –  Szertaridisz Alexisz munkája
Salon du Livre Montreuil (Párizs) önálló stand

2012

Csatlakozás a Móra Kiadói Csoporthoz
Salon du Livre Montreuil (Párizs) önálló stand

Bodonyi PanniCarolina BúzioStark Attila első könyve

2011

NESsT–Citibank Társadalmi Vállalkozásfejlesztő Versenyének Díja
Kaméleon Olvasóklub elindítása

Csernus ÁgiMolnár OlgaRippl Renáta első könyve

2010

Edinger Katalin távozik a kiadótól
Szabó Sándor hivatalosan is munkatárs lesz
Salon du Livres Montreuil (Párizs) kerekasztal beszélgetés és gyerekfoglalkozás a Design-sorozat kapcsán
TOP 50 gyerekkönyv 1. Friss tinta! Kortárs gyerekvers antológia, 11. Tóth Krisztina: A londoni mackók, 27. Egyszervolt… Kortárs és klasszikus mesék, 30. Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Varró Dániel: Kerge ABC

Dezső AndreaSzulyovszky Sarolta első könyve

2009

Tóth Krisztina az Év Gyerekkönyve Ibby-díja a Neked írok, Apu! fordításért
Tolerancia-sorozat elindítása
Fodor Zsuzsa tulajdonostársként átveszi az értékesítési feladatokat
Kaméleon Könyvközösség elindítása

Árvai BorbálaKasza Julianna első könyve

2008

Papírszínház-sorozat elindítása az alábbi hat mesével: Az aranyhalacska, A brémai muzsikusok, Jancsi és Juliska, Békakirály és Vashenrik, A Méhkirálynő, Hamupipőke

2007

Bologna Children Book Fair, a beküldött több mint 2500 könyv közül bekerül Kárpáti Tibor munkája a hivatalos Bolognai katalógusba, majd a Tokiói Bologna katalógus címlapjára

Nagy DiaNagy Dóra első könyve

2006

Design-sorozat elindítása
Bologna Children Book Fair, Magyarország a vásár díszvendége, két könyvünk is a hivatalos kiállítás része a Design-sorozatunkból

Balogh AndreaBaranyi (b) AndrásKárpáti Tibor első könyve

2005

Friss tinta! a Pagony Kiadóval közösen

2004

Takács Mari első könyve

2003

Csányi Dóra, Bernáth Orsolya és Edinger Katalin elindítja a kiadót.
A kiadó első könyve Tóth Krisztina, A londoni mackók az Év gyerekkönyve lett

Pap KataRuttkai Bori első könyve