Villáminterjú Babarczy Myriammal, a Juharfa utca című csendeskönyv szerzőjével

A Juharfa utca csendeskönyv, amiben kizárólag képek mesélnek. Mi a kapcsolatod a műfajjal?

Régóta érdekelnek a csendeskönyvek, szerintem nagyon különlegesek, és rengeteg új lehetőség van bennük. Hamar beleszerettem ebbe a műfajba, amiben képekkel fejezhetünk ki olyan érzelmeket, amiket szöveggel talán kevésbé lehet. Vannak olyan témák, amikről nehéz beszélni, pedig nagyon is kéne, és számomra végtelenül izgalmas, hogy ezt képek segítségével is megtehetjük.


A könyv egyben a diplomamunkád is volt. Hogyan lesz egy diplomamunkából könyvmegjelenés?

Már a diplomamunka fázis alatt beszélgettünk a könyvről. Dórát és Sanyát [Csányi Dórát és Szabó Sándort, a Csimota Kiadó szerkesztőit – a szerk.] érdekelte az alapötlet, így az első vázlatoktól kezdve adtak tanácsokat és véleményt. Miután megvédtem a diplomámat, újra elővettük a „kész” könyvet, hogy egy kiadásra is alkalmas dolgot csináljunk belőle. Utólag, friss szemmel néztük át a képeket és magát a történetet. Ekkor már csak finomítgattuk, lényegében nem változtak se a képek, se a történet.

Milyen technikával dolgoztál?

A történet ötlete sketchbookban született, a végleges illusztrációk pedig digitálisak. Ennek a könyvnek a stílusa kicsit letisztultabb, mint a korábbi munkáimé, a hangsúly most leginkább a képi hasonlatokon volt.

Korábban illusztráltál már könyvet, a Csimota Kiadónak is. Miben volt más most az alkotói folyamat? Milyen kihívást vagy épp könnyebbséget jelent az, hogy nem kell szöveghez alkalmazkodni?

Teljesen más folyamat volt. Nagy szabadság, de rengeteg felelősség is volt, hogy csak rajtam áll a narratíva. Más volt a sorrendje a dolgoknak, voltak részek, amik szóban, és voltak, amik képekben születtek meg, ezeket kellett összemosni, párosítani. Ha valami nem működött, azt magammal kellett megbeszélni.

Ez egyszerre volt kaotikus és izgalmas. Most először csináltam ilyet, és bár rengeteg munka volt, nagyon élveztem.
————