A hártyás szárnyú pendülés földjén, a drótkerítésen túl (SzIF Online)
Minél több fényt gyűjt Sündör, minél inkább átlátható számára az új világ, annál távolabb kerül barátja gondolkodásától, végül hirtelen eltűnik. Sündör hiánya számos olyan helyzet elé állítja a baráti pár passzívabbként ábrázolt tagját, amelyet korábban természetes módon ráhagyhatott az erőteljesebb félre: „Niru tanácstalanul forgatta a térképet. Korábban mindig Sündör mondta meg, merre menjenek, mit csináljanak. (24)” Borbáth Péter meséje két történetet rejt magában: az egyik fele Sündörról szól, a másik pedig Niruról.
Móré Tünde 1987-ben született Miskolcon. Irodalomtörténész, kritikus, a Debreceni Egyetem PhD-hallgatója.
A most tárgyalt kötet már a külcsínnel felhívja magára a figyelmet. A borító zöldből ónszínbe tartó átmenete mellett az illusztrációk steampunkba hajló megoldásai is kíváncsivá tehetik az olvasót a Sündör és Niru belsejére. A lapok kékes, szürkés, zöldes árnyalatokban pompáznak, a fejezetek címei pedig az írógép leütéseit idézhetik fel. Borbáth Péter története a Sündör nyomában alcímet viseli, amely két szomszéd és barát kalandjába invitál minket.
„Házuk mellett drótkerítés húzódott, de olyan magasan, hogy eszük ágában sem volt átmászni rajta, különben is, megvolt mindenük. (5)” A történet katalizátora egy véletlen lesz, a játék közben elreppenő frizbi ugyanis egy addig ismeretlen világot tár fel a főszereplők előtt. A kerítésen túl a Csillanó Fém Birodalmát találja Sündör és Niru. A két karakter igencsak eltérő jellemmel rendelkezik: Niru csendesebb és bátortalanabb, míg Sündör a határozottabb, vállalkozó-kedvűbb barát. Nem véletlen, hogy az új területnek is ő ad nevet. Az ismeretlen vidék fokozatosan mutatja meg titkait és különlegességeit, az olvasó pedig a két felfedezőhöz hasonló pozícióban találhatja magát, hiszen a Borbáth Péter által kreált világ tele van egyedi megoldással. Ezt az előnyét a történetnek már a fülszöveg is hangsúlyozza: „És te láttál már hártyás szárnyú pendülést? Fogtál a kezedben napállatkát?”
Sündör és Niru különböző alkatából fakad, hogy teljesen ellentétesen viselkednek az eléjük kerülő helyzetekben. Amíg Sündör hódítókat megszégyenítő gyorsasággal kutatja az ismeretlen föld rejtelmeit, addig Niru kezdetben óvatosabb kíváncsisággal fordul a túrák felé. Sündör vágya a fényekre vadászás: Niru famulusa lesz abban, hogy a fények mindenféle típusát megtalálják. Az ismeretlen fokozatosan ismertté, ismerősebbé válását modellezi a narráció: új lények, szereplők, tárgyak kerülnek elő. „Napállatkák — suttogta döbbenten Sündör —, napállatkákat fogtunk. (19)” A felfedezés kiváltságához tartozik az is, hogy ők nevezik el ezeket a lényeket. Sündör jegyzetekben összegzi gyarapodó tudását a Csillanó Fém Birodalmáról, ezzel véglegessé válik részéről a kisajátítás.
A felfedezéssel járó hatalmi helyzet megváltoztatja Sündört, így Niru végül saját ízlésének megfelelő különlegességeket talál: a zajokat. Teljesen más a viszonyulás ezekhez az alakokhoz: odafigyel a zajok igényeire, a darapergés ingerlékenységére, nem ketrecekben, hanem odúkban helyezi el őket. Ekkor Sündör inti: „Nem lesz ez így jó, Niru, nem odú kell ezeknek, hanem doboz, ketrec! (15)” A két barát másképp értelmezi a megismerést: Niru empatikus, odafigyel azokra, akiket jobban megismerne, önálló lényekként viszonyul a zajokhoz. Sündör viszont bezárja a fényeket, a gyűjtés számára kéz a kézben jár a bezárással és a kísérletezéssel, amely néhol a kegyetlenséggel határos. Ebben a viszonyrendszerben alá-fölérendeltség uralkodik. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy Sündör hatalom iránti vágya végül a Nap elfogásában ölt alakot. Az a vágy, hogy a Napot rabul ejtsék, egyáltalán nem ismeretlen: a mértéktelen nagyravágyást, a hatalom által bekebelezett hősöket idézhetik fel Sündör tettei.
Minél több fényt gyűjt Sündör, minél inkább átlátható számára az új világ, annál távolabb kerül barátja gondolkodásától, végül hirtelen eltűnik. Sündör hiánya számos olyan helyzet elé állítja a baráti pár passzívabbként ábrázolt tagját, amelyet korábban természetes módon ráhagyhatott az erőteljesebb félre: „Niru tanácstalanul forgatta a térképet. Korábban mindig Sündör mondta meg, merre menjenek, mit csináljanak. (24)” Borbáth Péter meséje két történetet rejt magában: az egyik fele Sündörról szól, a másik pedig Niruról. A vihar következtében Niru elhatározza, hogy megkeresi barátját. Útja során különleges karakterekkel ismerkedik meg: Bocskoján és Mirminyó csillámpörköltje, Zazil találmányai, vagy Tivonul Buffogó szokatlan modora a Csillanó Fém Birodalmának újabb titkait mutatják meg. A Csillogó Fém Birodalma teljes egészében kettejük teremtménye: hogy minek is nevezhetik a területet azok, akik ott élnek, sosem tudjuk meg. Sőt azok reakciója, akikkel Niru találkozik, épp arra utal, hogy a furcsaság igencsak viszonylagos: ahogyan a drótkerítésen túli világ teljesen érthetetlen Niruéknak, addig a két barát hobbijai (fényvadászat, zajgyűjtés) tűnik igencsak „hibbant” időtöltésnek például Mirminyóék szemében. Hasonló megbotránkozást váltanak ki egymásból, amikor étkezésre kerül a sor. Az ételek, amelyek között olyan gasztronómiai különlegességekkel találkozhatunk, mint a csoffasztott gesztenye, rozsdalé, vagy a mészkőfőzelék, nemcsak, hogy szokatlanok, egyenesen ehetetlenek a másiknak. A két térfél lakói mégsem teljesen idegenek: amikor Bocskoján és Niru először találkoznak, a Sündör által készített térkép átlátható és olvasható a „bennszülöttek” számára.
A kutatóút próbák elé is állítja Nirut: csábító kitérőket villant fel. A hűséges barátot mégsem tántoríthatja el semmi: a legveszedelmesebb helyzetekben is az vezérli, hogy megtalálja Sündört, az előtte álló akadályok a mesebeli próbák szerepét töltik be. Borbáth története jól illeszkedik a barátságról szóló mesék közé, noha a Sündör nyomában esetében, megkockáztathatjuk, hogy Niru felfedezőútja egyszersmind belső utazás is, a saját kétségeit, félelmeit győzi le. Az események azonban nem csak Nirut változtatják meg, Sündör sem ugyanúgy tér vissza otthonába, mint amikor arra vágyott, hogy foglyul ejtse a Napot.
Az olvasást Remsey Dávid illusztrációi teszik igazán kivételes élménnyé, a színek ódon hangulata valamint a karakterek egyedi megjelenítése a már korábban említett steampunk felé mozdítják el a történet világát, legalábbis számomra. A fényállatkák apró kis udvaraitól egészen Mirminyó, vagy Zazil ábrázolásáig igencsak izgalmas karakterek elevenednek meg a szemünk előtt. A nem mindennapi illusztrációkkal válik kerekké a szöveg, meghökkentően kreatív megoldásaival tálal egy tradicionális történetet a barátságról és a toleranciáról. Reméljük nem utoljára.
Móré Tünde
A szöveg eredetileg a SzIF Online oldalán jelent meg.