Beszélgetés Grela Alexandrával, a Gibbon és makákó-sorozat illusztrátorával
És akkor jött még egy interjú! Sőt, a végén még egy titokra is fény derül!
Mostantól minden hónapban megkérdezünk egy-egy szerzőt, illusztrátort, és az idei sort nyitjuk is Grela Alexandrával, akit az újra megjelent Gibbon és makákó valamint az újonnan megjelent És akkor jött még egy! kapcsán kérdeztünk.
Melyek a kedvenc részeid?
Elég nehéz volna olyan részt kiválasztanom a könyvből, ami egyértelműen jobban tetszene mint a többi. Az a „probléma” ugyanis, hogy a „Gibbon és makákó” esetében nincsenek gyengébb momentumok, az egész szöveg nagyszerű. Azonban, ha mindenképpen választanom kéne egyetlen egy dolgot, akkor az mindenképpen vagy a két főhős közötti civakodások egyike volna, vagy netán azok a pillanatok, amikor egyik a másikat valami igazán vicces helyzetbe hozza, például amikor a makákót bezárják a terráriumba. Ez a jelenet nagyon megnevettetett.
Grela Alexandra
Milyen technikával készítetted az illusztrációkat?
Már régóta temperát használok, amit nagyon szeretek. Külön-külön megfestem a kompozíció elemeit, majd összeállítom egy képpé. Ez elég praktikus módszer, mert így munka közben gyorsan lehet döntést hozni a kompozíció átformálásáról, vagy egy adott alak áthelyezéséről egy másik helyre a képben.
Mit láthatunk tőled legközelebb?
A következő munkám, ami tulajdonképpen már el is készült és remélem hamarosan meg is jelenik, az egy Csimotás Papírszínház-mese lesz, a címe „A vakok és az elefánt”. Ez egy mulatságos történet, aminek egy hagyományos hindu történet az alapja és arról szól, hogy mekkora kavarodást tud okozni egyetlen ártatlan elefánt. Márciustól azonban már egy másik munkához látok egy lengyel kiadó számára, ami egy pamutgombolyagról szól és elég érdekesnek ígérkezik.
Te mit kérdeznél egy Csimotás szerzőtől?
Lesz-e folytatása a Gibbon és makákónak? Például megvásárolhatná őket egy cirkusz vagy megszökhetnének valójában, ahogyan azt tervezték. Nagyon közel kerültem hozzájuk, örömmel olvasnék a további viszontagságaikról.
+1 Ráadásnak a végén, szeretnék az olvasóknak elárulni egy titkot. Méghozzá azt, hogy a könyvben szereplő plüsskutyának, amit a makákó mindenhová magával akar hurcolni, egy valódi modellje volt – a kutyáink egyik játékplüsséről mintáztam az alakját. A neve „Krakkó” és a kutyáim imádják…
