Kedves Barátaink, a következő napokban egy könyv születésnek műhelytitkaiba nyerhettek betekintést: megismerkedhettek a könyv alkotóival, mindenki elmeséli, hogyan emlékszik vissza a kezdetekre, betekintést nyerhettek abba, hogyan alakul ki egy könyv szövege, hogyan születnek az illusztrációk, mi a feladata egy szerkesztőnek, milyen nehézségekkel kell szembenézni stb. stb. stb. Azok, aki hűségesen követnek minket a facebookon (lájkolnak, illetve kommentelnek) azok között 3 darabot sorsolunk ki az elkészült könyvből.

A harmadik részben a szerkesztőt, Csányi Dórát ismerhetjük meg, aki elmondja, hogyan alakult ki a könyv szövege.

A szerkesztő: Csányi Dóra

A Csimota Könyvkiadó egyik megálmodója és alapítója, jelenleg Franciaországban él a családjával.

A Csimota Kiadó, hogyan került a képbe a könyvvel kapcsolatban?

2010 tavaszán Marinál voltam, éppen a legutolsó munkáit nézegettük, amikor megemlítette, hogy megkereste őt Ildikó, hogy milyen jó lenne az általa vezetett Csiri-biri torna anyagát könyv formátumban is elkészíteni.

Korábban már találkoztál a Csiri-biri tornával?

Nem ismertem a tornát, nagyobbak már a gyerekeim, de izgalmasnak tűnt, ezért meg ott nyomban írtunk Ildikónak

És Ildikó mit válaszolt?

Örült nagyon a dolognak, egy hétre rá már jött is tőle az anyag, ömlesztve sok-sok mondóka. Ebből két kötet is kijön. Sokáig tanakodtunk, hogyan találhatnák meg a helyes arányokat, végül úgy döntünk, annyi verset, mondókát válogatunk ki amennyit egy foglalkozáson is használnak. Íme néhány közülük:

Gomba, gomba, gomba
Nincsen semmi gondja
Ha az eső esik rája
Nagyra nő a karimája
Az esőt csak neveti
Van kalapja, teheti!

 
Zsipp-zsupp kender zsupp, ha megázik kidobjuk, zsupsz.
 
Tik-tak, tik-tak…
Így ketyeg az óra, tik-tak jár, benne a manócska kalapál,
Ha megáll az óra, és nem jár, alszik a manócska és nem kalapál.
 
Lassan jár a csiga-biga, táskájában eleség,
Várja otthon lánya fia, csiga-biga feleség.
Száguldozik csiga-biga táskájában eleség,
Várja otthon lánya-fia csiga-biga feleség
Elfáradt a csigabiga, elfogyott az eleség,
Várja otthon lánya-fia csiga-biga feleség


Visszatérve ez előző válaszodra, jól értettem, hogy második kötetet is terveztek?

Igen, jól értetted.

Az első kötet anyaga mindenesetre akkorra már összeállt?

Egy jogdíjas szöveg volt közöttük, Gryllus Vilmos: Lassan jár a csiga-biga, pár nap múlva megkaptuk tőle a hozzájárulást, onnantól kezdve, ez úgy május közepe felé volt, a könyv szövege véglegesnek tekinthető. Illetve még hátra volt az előszó megírása. Az előszó első verzióját rövidnek éreztük, igazából keveset mondott a korai mozgásfejlesztés későbbi hatásáról és szerepéről. Ezért Ildikó egy szakpszichológustól kért pár sort, hogy írja le miért fontosak ezek a mozgások ebben az életszakaszban, így az előszó mellett készült egy „szakszöveg” is, mely a könyv végére került.

 

Miután kiválogattátok a mondókákat, hogyan folytatódott a munka?

Mivel Marinak sok leadandó munkája volt, még nem tudott ezzel a feladattal elmélyülten  foglalkozni, addig Ildikó tematikába rendezte a verseket, ahogy a foglalkozásokon is elhangzanak, hamarosan elkészült az első változat. A válogatás során felmerült az az igény, hogy jó lenne, ha valahogyan elmagyarázhatnánk a szülőknek, hogy az egyes szövegekhez milyen mozdulatsor tartozik.

Milyen megoldási javaslatok születtek?

Először Ildikó leírt néhány mozdulatsort, de úgy éreztük, túl hosszú, túl száraz, a gyerekeket nem fogja érdekelni, ráadásul elnyomná a néha csak kétsoros mondókákat. Aztán eszünkbe jutott, mi lenne, ha címszavak alá rendeznénk a versikéket, hátha az segítene: átmozgató, beköszöntő, lóbáló, futkosó. Úgy ítéltük meg, hogy ez az irány lesz a megfelelő, ezek a címszavak már kellően beszédesek. Viszont még mindig azon tanakodtunk, hogyan lehetne még láthatóbbá tenni a mozgásokat, mert ha valakinek nincs ötlete hozzá, és a tornára sem járt korábban, akkor nem biztos, hogy tudná használni. A megoldás végül az lett, hogy megkértük Marit fázisrajzoljon, és kombinálja ezeket a ceruzarajzokat a festett képeivel, hogy az olvasók el tudják képzelni, mit is lehet csinálni egy-egy vers alatt.

A következő részben Takács Mari újra felbukkan és elkészül egy nyers változat is, az már akkor olyan mintha igazi könyv lenne, igaz még sok fantázia kell hozzá. A korábbi részek itt.
 

A sorozatot támogatja: