Elekes Dóra — Kun Fruzsina: A muter meg a dzsinnek (Százhalombattai Hírtükör)
Amikor tartalom és forma olyan egységben kapaszkodik össze, mint ebben a könyvben, akkor nem csak olvasmány-, hanem annál komplexebb élményben van részünk. Ha a történetet egy kiskamasz monológ-töredékeiből ismerjük meg, ugyancsak jóval több réteget kapunk, mint amennyit a néhány lazán odavetett, itt-ott fél oldaltól várnánk. Nem is beszélve arról, mennyit tesznek hozzá az egyszerű, ám indulatos illusztrációk, a tipográfiai és tördelési játékok, Kun Fruzsina ötletei. E többrétegű történet pedig arról szól, hogyan éli meg egy kiskamasz, hogy alkoholista a muterja.
„Ott van a lábánál a palack, néha belenéz, hogy van-e már benne új dzsinn.” Mert a mutert időnként elrabolják a dzsinnek. Amikor az idődzsin, akkor nem tudja, milyen napszak, vagy egyáltalán milyen nap van. Ez néha vicces. Máskor a térdzsin, ami azért ijesztő, mert olyankor se a gyerek, se az ivócimborák, de még a muter sem tudja, hogy hol van. Egyébként is az egész eléggé kiszámíthatatlan és totál zavaros, szóval, jobb meghúzódni a háttérben és jobb híján monologizálni. A kiskamasz számára ezek a mindennapok, ez a káosz, ez a bizonytalanság. Ebben nőtt fel. Főleg, miután a muter nekiállt püfölni a fater fejét a kocsiban, amikor a Balcsiról jöttek hazafelé, és amikor a fater kiszállította a mutert az út szélén, a muter őt is magával húzta, és mire stoppal hazaértek, látták, hogy a fater elköltözött… És mondja, mondja, többnyire szenvtelenül és tárgyilagosan, aztán egy-egy mondattal behasít, mélyen a bőr alá: „mint amikor teljes napfogyatkozás van, és minden éles lesz, mint a kés, és összevissza mászkálnak a hangyák és vinnyognak a kutyák.” Egyik pillanatban halvány mosollyal olvassuk, milyen viccesnek éli meg a gyerek a sztorikat, és ugyanakkor elszorul a torkunk, látva magunk előtt a képet, a részegségtől vihogó mutert támogató kislányt. Mert láttunk már ilyet vagy hasonlót. Vagy a családunkban, vagy a buszon, mint Elekes Dóra, aki saját élményeiből gyúrta össze a történetet. „Az alapélmény ilyenkor az elmagányosodás, a magára hagyatottság és a szégyen, talán amiatt, hogy tabu az egész” — nyilatkozta a könyvesblog-on.
Ahogy egyre több, korábban tabunak tekintett téma kerül terítékre minden szinten, úgy gyarapodik az ifjúságnak szóló, úgynevezett „tabukönyvek” száma: családon belüli erőszak, rákbetegség, kamaszöngyilkosság, tanár-diák szerelem. A skála végtelenül színes. Néhány éve még csak külföldiektől, de aztán nagyon hamar magyar íróktól is találhattunk kényes témákat feszegető köteteket. Sőt, több sorozat is született, mint például a Csimota Kiadónál Tolerancia címmel, aminek keretében Elekes Dóra története is megjelent.
A szerző szerkesztőként és műfordítóként számos kötetet jegyez (Stephen Kingtől Agatha Christie-ig). Eddig három önálló könyve jelent meg: az egyik képzeletbeli barátokról szól (Dettikéről és más istenekről), a másik az ugyancsak Kun Fruzsinával közösen megalkotott Tündi és Samu, amiben ugyanazon történések kétféle szemszögből tárulnak elénk (természetesen tipográfiai és tördelési tréfákkal gazdagítva). Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek-ben kiírta, ledolgozta válláról azt a terhet, amit nem is annyira édesanyja alkoholizmusa, mint inkább a téma rejtegetése okozott. A könyv — amellett, hogy izgalmas szépirodalmi élmény, nyelvi játék és stílusgyakorlat — katalizátora is lehet egy-két mélyebb beszélgetésnek.
László Anikó