Interjú Elekes Dórával, a Dettikéről és más istenekről írójával
Elekes Dóra
Hogy született meg az ötlet, hogy a mű kiindulási alapjául szolgáló Egyszervolt… Meseantológiában megjelent meséből Dettike fiú lesz egy teljes kötetre való történet jelenjen meg végül?
A kiadó ötlete volt. Gondolom, látott benne még potenciált. Egyébként érdekes tapasztalat volt, hogy az első mese hangnemében nem tudtam volna megírni egy egész könyvet, mert ahhoz az túlságosan elvont és töredékes volt, például nem voltak benne megfogható karakterek. Úgyhogy az a mese is lényegesen kibővült, megváltozott a végére.
Milyennek képzeled el Balambért, a képzeletbeli barátot, a történet narrátorát?
Talán a leginkább olyannak, mint amilyennek Kököjszit vagy Bobojszát képzelem. Kis manónak, hosszú, lelógós végű sapkával, lehetőleg csíkossal. Gyerekkoromban nagyon szerettem azt a mesét, borzongatóan izgalmas volt elképzelni, hogy az embernek titkos barátai lakhatnak a szekrényben. Amikor Balambért kitaláltam, ők motoszkálhattak a tudatalattimban.
A könyvben előforduló történetek sokszor vicces módon boncolgatnak gyerekek számára komoly témákat. Szerinted a humor könnyebbé teszi az elfogadást vagy megértést számukra?
Szerintem gyereke válogatja. Ahogy a felnőttek, úgy a gyerekek között is vannak, akik inkább vevők a humorra, és vannak, akik kevésbé. De talán nem is lehet így általánosítani, mert végtelenféle humor van. A Dettikéről és más istenekről humora például szerintem jórészt abból fakad, hogy természetesnek ír le olyan dolgokat, amik tényleg természetesek is, hiszen nagyjából úgy vannak, de a közmegegyezés – pláne a gyerekekkel való kommunikációban – tabuként kezeli őket. Ez pedig olyasmi, ami lehet, hogy az egyik gyereknek ijesztő, a másiknak viszont felszabadító. Nekem az volt.
Mennyiben volt más a Dettikéről és más istenekrőlt írni, mint A muter meg a dzsinneket?
Egészen más volt. A muter meg a dzsinnekben jórészt valós történetekkel dolgoztam, olyan saját és lopott emléktöredékekkel, amik így vagy úgy, de ismerősek lehetnek bárkinek. A muter meg a dzsinnek nem mesekönyv. A Dettikéről és más istenekről viszont az, és nekem ebben az volt az izgalmas, hogy itt bármi megtörténhet. Itt a dolgok logikája inkább a nyelv logikáját követi. Amit itt kimondunk, az meg is történik. Írói szempontból pedig nagy különbség volt a terjedelem: A muter meg dzsinnek rövid, tulajdonképpen egy töredékekből építkező novella, amit egy szuszra írtam. Nem kellett azon gondolkodnom, hogy a következő oldalakon mi történjen. A Dettikéről és más istenekről írásakor az volt számomra a kihívás, hogy képes vagyok-e megírni egy kisregény terjedelmű szöveget, amiben az egymást követő kisebb kalandok egy átfogóbb történetnek rendelődnek alá.
Volt beleszólásod a könyv vizuális részébe?
Nem tudom, hogy mennyi, de az biztos, hogy a végeredmény sokkal közelebb áll ahhoz, amit elképzeltem, mint az elsőnek küldött rajzok. De ez szerintem nem az én érdemem, hanem inkább Treszner Barbaráé, aki az alkotófolyamat közben talált rá arra a képi világra, ami nemcsak a sajátja, de a szövegé is. Az viszont például biztos, hogy az én ötletem volt, hogy Balambér ne jelenjen meg a rajzokon. Ő beszél, tehát az ő szemével látjuk a világot – és ahogy a valóságban is, mindenre remekül rálátunk, csak épp önmagunkra nem.
Ki a kedvenc karaktered és miért?
Nem is tudom. Balambért nem is tudom, hogy szeretem-e, nem látok ki a fejéből eléggé. Dettikét viszont szeretem, ahogy Balambér is szereti, de épp ezért őrá sem látok rá elfogulatlanul. A mellékszereplők közül talán Lédike az, aki a legközelebb áll hozzám. Van benne jó sok belőlem, mármint a felnőttkori önmagamból, meg jó sok az anyukámból, meg az egyik legjobb barátnőmből is. Aki egy zseni. És minden hapsit megver kártyában. Meg egyébként is: mindenben.
Szerinted mitől lesz jó egy mese? Mit szeretnél átadni a közönségnek?
Nem tudom, mitől lesz jó egy mese. És azt sem tudom, mit szeretnék átadni a közönségnek. De talán valami olyasmit, hogy mindent szabad, ami a jellemünkből fakad: például ha történetesen épp kislány az ember, akkor is szabad kisfiúnak lenni (és fordítva); szabad rossznak lenni, szenvedélyesnek lenni, bátornak és sérülékenynek lenni, szabad hülyének nézni a felnőtteket. Mert hülyék.
Hol találkozhatnak veled legközelebb az olvasók?
Az utóbbi fél évben két műfordításon dolgoztam: Bill Clegg első regényén, aminek még nem tudom, mi lesz a címe, de mindenesetre jó regény, meg egy Toni Morrison kisregényen, aminek az lesz a címe, hogy Engedjétek hozzám. Hogy mit írok legközelebb, azt még nem tudom, ötleteim vannak, majd kialakul.
Gyovai Katalin