Kérlek, pár szóban mutatkozz be az olvasóknak, például mióta foglalkozol illusztrálással?
2003-ban diplomáztam tervezőgrafikusként az Iparművészeti Egyetemen, ami azóta MOME lett. Harmadéves koromban készítettem az első önálló illusztrált mesekönyvemet, ezt jelentette meg 2004-ben a Pagony Kiadó A katicabogár elveszett pöttyei címen. A diplomamunkám is illusztrált mesekönyv volt, és ezt is kézbe lehet fogni: igaz, kicsit más dizájnnal és kép-szöveg aránnyal, de ezt is kiadta a Pagony, 2006-ban – ez a Róka és Egér új otthont keres című képeskönyv.
Korábban ismerted már a Csimota Design-sorozatát, mi a véleményed a kezdeményezésről?
Nagyon szerettem a kis dizájn könyveket, van is belőle néhány, méghozzá dedikált példányok. 🙂 Szerintem szuper feladat az illusztrátornak, és jó kis ajándék lehet felnőtteknek és gyerekeknek is. Mondjuk én például gyűjtöm a különböző Piroska és a farkas köteteket, úgyhogy nem áll távol tőlem ez az „ugyanaz, másképp” szemlélet. Tök érdekes megnézni, ki hogyan nyúl hozzá egy sztorihoz, hogyan „lehel bele életet”. Azért azt tudni kell, hogy ez a fajta történetmesélés nehezebb, mint „simán” illusztrálni egy kötetet. Hiszen itt csak képek vannak, tehát úgy kell megválasztani a dramaturgiát, a ritmust, a jeleneteket, hogy működjön. Fordulat legyen, ahol fordulat kell, izgulni lehessen, ahol izgulni kell, elmosolyodni, mert persze poén is kell. Ebben a műfajban abszolút beleférnek a felnőtt, áthallásos képi viccek is. Na de a lényeg, hogy ebbe a sorozatban elfér bármilyen erős autonóm művész hang is. Ez elég ritka, általában a piaci igények szerint „lőjük be” a merészségi szintet – itt meg pont az a feladat, hogy legyél olyan szabad, amilyen csak tudsz… ettől szuperül be lehet görcsölni egyébként, úgyhogy én most direkt nem akartam „feltalálni a spanyolviaszt”, hanem egy már régebben elkezdett grafikai világot alakítottam tovább a kötethez.
A Csizmás kandúr egy felkérésre készült munka, ezt a formát szereted-e jobban, vagy ha szabadon alkothatsz?
Nincsenek ki nem élt saját-könyv ambícióim, most is olyan következik a sorban. Nekem felüdülés olykor alkalmazkodva megfelelni. Szeretem ezt is, a szerzői könyvek készítését is.
Dóra, a Csimota Kiadó szerkesztője, mennyire kötötte meg a kezed, milyen instrukciókat kaptál, segítettek-e ezek?
Dóra nagyjából tudta, mit szeretne, legalábbis annyit, amennyi a kezdethez kellett. Nekem mindig az a legnehezebb, amikor megszületik egy nagyjából egységes formavilág egy munkához: ugyanis abban a pillanatban le kell zárni az utat az összes többi lehetséges formavilág elől. Tartani kell a stílust és lemondani minden más lehetőségről. És ez nekem nehéz. Amint elindulok egy konkrét úton, máris sajnálom a végtelen számú többit, amikről épp lemondtam miatta. Nézd meg, mennyiféleképp dolgozom! www.bogiblogja.blogspot.com Szeretek festeni, imádom a színeket, általában ez jut az eszébe az embereknek rólam, a nagy, színes felületek, erős kontúrokkal, mint a Róka és egér vagy a Katica, pedig szeretem a részletgazdag megjelenítést is, akár ceruzával vagy akvarellel is, ilyen munkáim is vannak. Na és a grafikai felületekhez is vonzódom… Korábban dolgoztunk már együtt a Csimota Kiadóval (Kerge ABC), amikor is kicsit „szükségből” dobtam be egy bizonyos metszetre emlékeztető technikát – ez volt a kiindulópont, a Kerge Impalája. De azon sokat szelídítettem. Bevallom, hogy mostanában néha jólesik, ha a szélesebb közönségnek is tetszik a munkám. Tehát most nem szuper-innovatív és hiper-merész grafikákat szerettem volna készíteni – finomabbat, szelídebbet, amit esetleg a nagymamám is „szép”-nek lát. És, főleg, szerettem volna, hogy vicces legyen a kész mű…
Pontosan milyen technikával dolgoztál végül?
Ecsetfilccel, érzékeny vonalakkal megrajzolt kontúrokat számítógéppel tettem színessé, erősen redukált színvilágot engedve csak át.
Mennyire nehéz narratívnak lenni csak a képek által — nem lehet elrugaszkodni a történet magjától, olyan mintha megszabnák az adott oldalon ennek és ennek kell lennie —, vagy azért volt szabad játéktered?
A szakma egyik alapja ez a fajta történetmesélési gyakorlat. Ez nem gond. Nagyobb gond volt, hogy figyelmetlenül kezdtem a munkához, és az eddig általam alapsztenderdnek tekintett 24 oldalban gondolkodtam. Így a nyomdába adás napján pár perc alatt kellett „kikukázni” négy oldalt. Gondolhatod, hogy fájt… De a történet csomópontjaihoz való alkalmazkodás nem jelentett korlátozást a szabadságban. Hiszen adott jelenetekben is lehet olyan dolgokat behozni, hangsúlyozni, amik a szövegben akár pontosan jelen sincsenek. Azon a képen például, amit végül ki kellett hagynunk, a kandúr a réten közli az emberekkel, hogy mondják majd azt, hogy ez Karabunkó márki rétje, na és ott az „emberek” egy férfi és egy nő, akik épp szerelmeskedtek a frissen kaszált szénában, legalábbis az én képzeletemben így történt, ezért is zavartak kicsit és mennek bele mindenbe, amit a csizmás mond. Vagy amikor a kandúr az óriás várába megy, jobboldalt látjuk a várkapu mellé bevésett Óriás-portrét. A sztori végén ez a portré el van fedve egy odarajzszögezett Karabunkó-portréval. Érezhetően a Csizmás oldotta így meg a hatalomátvételt. Szóval a keretek sokszor kreatív megoldásokra serkentenek, hiszen szöveg nélkül elég tömören kell fogalmazni a képekben, hogy minél több dolog meglegyen, de mégse legyen szájbarágós, listaszerű. Ugyanis ez a narratív illusztrációk legnagyobb veszélye, a szó szerinti követés, ami lapossá és érdektelenné teheti az illusztrációt.
Láttad már a többiek Csizmás kandúrját?
Most már csak percek kérdése, és látni fogom! Nagyon kíváncsi vagyok!! Ötünk közül Attila világát ismerem legközelebbről, vele ugyanis csoporttársak voltunk grafika szakon az Egyetemen – hozzáteszem, egy olyan osztályban, ahová Gyöngyösi Adrienn és Kárpáti Tibi, ma jól ismert illusztrátorok is jártak. Feltételezem, hogy zsivány egy kandúrja lesz… nnna majd mindjárt kiderül!
Klikk, majd újra klikk a többi Csizmásért!
Legközelebb hol és mikor láthatják az érdeklődők a munkáidat?
A Scolar Kiadónál jelenik meg szeptemberben a meseolvasók harmadik kötete Érsek Rózsa válogatásában, azt hiszem, a címe „Az elkószált kismadár” lesz. Még nem dőlt el véglegesen. Ennek az illusztrációiból néhány most is látható a Kultúrkúriában a mesélő Pajtások kiállítás részeként. Szegeden pedig a Pagony-könyvekhez kapcsolódó illusztrációs kiállítás anyagában lehet „Bogi képeket látni júniusban.
Kérlek, pár szóban mutatkozz be az olvasóknak, például mióta foglalkozol illusztrálással?
2003-ban diplomáztam tervezőgrafikusként az Iparművészeti Egyetemen, ami azóta MOME lett. Harmadéves koromban készítettem az első önálló illusztrált mesekönyvemet, ezt jelentette meg 2004-ben a Pagony Kiadó A katicabogár elveszett pöttyei címen. A diplomamunkám is illusztrált mesekönyv volt, és ezt is kézbe lehet fogni: igaz, kicsit más dizájnnal és kép-szöveg aránnyal, de ezt is kiadta a Pagony, 2006-ban – ez a Róka és Egér új otthont keres című képeskönyv.
Korábban ismerted már a Csimota Design-sorozatát, mi a véleményed a kezdeményezésről?
Nagyon szerettem a kis dizájn könyveket, van is belőle néhány, méghozzá dedikált példányok. 🙂 Szerintem szuper feladat az illusztrátornak, és jó kis ajándék lehet felnőtteknek és gyerekeknek is. Mondjuk én például gyűjtöm a különböző Piroska és a farkas köteteket, úgyhogy nem áll távol tőlem ez az „ugyanaz, másképp” szemlélet. Tök érdekes megnézni, ki hogyan nyúl hozzá egy sztorihoz, hogyan „lehel bele életet”. Azért azt tudni kell, hogy ez a fajta történetmesélés nehezebb, mint „simán” illusztrálni egy kötetet. Hiszen itt csak képek vannak, tehát úgy kell megválasztani a dramaturgiát, a ritmust, a jeleneteket, hogy működjön. Fordulat legyen, ahol fordulat kell, izgulni lehessen, ahol izgulni kell, elmosolyodni, mert persze poén is kell. Ebben a műfajban abszolút beleférnek a felnőtt, áthallásos képi viccek is. Na de a lényeg, hogy ebbe a sorozatban elfér bármilyen erős autonóm művész hang is. Ez elég ritka, általában a piaci igények szerint „lőjük be” a merészségi szintet – itt meg pont az a feladat, hogy legyél olyan szabad, amilyen csak tudsz… ettől szuperül be lehet görcsölni egyébként, úgyhogy én most direkt nem akartam „feltalálni a spanyolviaszt”, hanem egy már régebben elkezdett grafikai világot alakítottam tovább a kötethez.
A Csizmás kandúr egy felkérésre készült munka, ezt a formát szereted-e jobban, vagy ha szabadon alkothatsz?
Nincsenek ki nem élt saját-könyv ambícióim, most is olyan következik a sorban. Nekem felüdülés olykor alkalmazkodva megfelelni. Szeretem ezt is, a szerzői könyvek készítését is.
Dóra, a Csimota Kiadó szerkesztője, mennyire kötötte meg a kezed, milyen instrukciókat kaptál, segítettek-e ezek?
Dóra nagyjából tudta, mit szeretne, legalábbis annyit, amennyi a kezdethez kellett. Nekem mindig az a legnehezebb, amikor megszületik egy nagyjából egységes formavilág egy munkához: ugyanis abban a pillanatban le kell zárni az utat az összes többi lehetséges formavilág elől. Tartani kell a stílust és lemondani minden más lehetőségről. És ez nekem nehéz. Amint elindulok egy konkrét úton, máris sajnálom a végtelen számú többit, amikről épp lemondtam miatta. Nézd meg, mennyiféleképp dolgozom! www.bogiblogja.blogspot.com Szeretek festeni, imádom a színeket, általában ez jut az eszébe az embereknek rólam, a nagy, színes felületek, erős kontúrokkal, mint a Róka és egér vagy a Katica, pedig szeretem a részletgazdag megjelenítést is, akár ceruzával vagy akvarellel is, ilyen munkáim is vannak. Na és a grafikai felületekhez is vonzódom… Korábban dolgoztunk már együtt a Csimota Kiadóval (Kerge ABC), amikor is kicsit „szükségből” dobtam be egy bizonyos metszetre emlékeztető technikát – ez volt a kiindulópont, a Kerge Impalája. De azon sokat szelídítettem. Bevallom, hogy mostanában néha jólesik, ha a szélesebb közönségnek is tetszik a munkám. Tehát most nem szuper-innovatív és hiper-merész grafikákat szerettem volna készíteni – finomabbat, szelídebbet, amit esetleg a nagymamám is „szép”-nek lát. És, főleg, szerettem volna, hogy vicces legyen a kész mű…
Pontosan milyen technikával dolgoztál végül?
Ecsetfilccel, érzékeny vonalakkal megrajzolt kontúrokat számítógéppel tettem színessé, erősen redukált színvilágot engedve csak át.
Mennyire nehéz narratívnak lenni csak a képek által – nem lehet elrugaszkodni a történet magjától, olyan mintha megszabnák az adott oldalon ennek és ennek kell lennie –, vagy azért volt szabad játéktered?
A szakma egyik alapja ez a fajta történetmesélési gyakorlat. Ez nem gond. Nagyobb gond volt, hogy figyelmetlenül kezdtem a munkához, és az eddig általam alapsztenderdnek tekintett 24 oldalban gondolkodtam. Így a nyomdába adás napján pár perc alatt kellett „kikukázni” négy oldalt. Gondolhatod, hogy fájt… De a történet csomópontjaihoz való alkalmazkodás nem jelentett korlátozást a szabadságban. Hiszen adott jelenetekben is lehet olyan dolgokat behozni, hangsúlyozni, amik a szövegben akár pontosan jelen sincsenek. Azon a képen például, amit végül ki kellett hagynunk, a kandúr a réten közli az emberekkel, hogy mondják majd azt, hogy ez Karabunkó márki rétje, na és ott az „emberek” egy férfi és egy nő, akik épp szerelmeskedtek a frissen kaszált szénában, legalábbis az én képzeletemben így történt, ezért is zavartak kicsit és mennek bele mindenbe, amit a csizmás mond. Vagy amikor a kandúr az óriás várába megy, jobboldalt látjuk a várkapu mellé bevésett Óriás-portrét. A sztori végén ez a portré el van fedve egy odarajzszögezett Karabunkó-portréval. Érezhetően a Csizmás oldotta így meg a hatalomátvételt. Szóval a keretek sokszor kreatív megoldásokra serkentenek, hiszen szöveg nélkül elég tömören kell fogalmazni a képekben, hogy minél több dolog meglegyen, de mégse legyen szájbarágós, listaszerű. Ugyanis ez a narratív illusztrációk legnagyobb veszélye, a szó szerinti követés, ami lapossá és érdektelenné teheti az illusztrációt.
Láttad már a többiek Csizmás kandúrját?
Most már csak percek kérdése, és látni fogom! Nagyon kíváncsi vagyok!! Ötünk közül Attila világát ismerem legközelebbről, vele ugyanis csoporttársak voltunk grafika szakon az Egyetemen – hozzáteszem, egy olyan osztályban, ahová Gyöngyösi Adrienn és Kárpáti Tibi, ma jól ismert illusztrátorok is jártak. Feltételezem, hogy zsivány egy kandúrja lesz… nnna majd mindjárt kiderül!
Klikk, majd újra klikk a többi Csizmásért!
Legközelebb hol és mikor láthatják az érdeklődők a munkáidat?
A Scolar Kiadónál jelenik meg szeptemberben a meseolvasók harmadik kötete Érsek Rózsa válogatásában, azt hiszem, a címe „Az elkószált kismadár” lesz. Még nem dőlt el véglegesen. Ennek az illusztrációiból néhány most is látható a Kultúrkúriában a mesélő Pajtások kiállítás részeként. Szegeden pedig a Pagony-könyvekhez kapcsolódó illusztrációs kiállítás anyagában lehet „Bogi képeket látni júniusban.
A Csimota nagysikerű Design-sorozatának (A három kismalac, Piroska és a farkas, Hófehérke és a hét törpe) negyedik része a CSIZMÁS KANDÚR, melyben ismét öt tehetséges illusztrátor, (Csernus Ágnes, Stark Attila, Paulovkin Boglárka, Carolina Búzió, Bodonyi Panni) a saját megközelítésében, csak képek által meséli el a világszerte jól ismert mesét. A könyvek különlegessége, hogy mivel mindegyik más-más „nyelven íródott”, ezért az olvasók már eleve a „fordításokat” vehetik a kezükbe.
Kérlek, pár szóban mutatkozz be az olvasóknak, például mióta foglalkozol illusztrálással?
2003-ban diplomáztam tervezőgrafikusként az Iparművészeti Egyetemen, ami azóta MOME lett. Harmadéves koromban készítettem az első önálló illusztrált mesekönyvemet, ezt jelentette meg 2004-ben a Pagony Kiadó A katicabogár elveszett pöttyei címen. A diplomamunkám is illusztrált mesekönyv volt, és ezt is kézbe lehet fogni: igaz, kicsit más dizájnnal és kép-szöveg aránnyal, de ezt is kiadta a Pagony, 2006-ban – ez a Róka és Egér új otthont keres című képeskönyv.
Korábban ismerted már a Csimota Design-sorozatát, mi a véleményed a kezdeményezésről?
Nagyon szerettem a kis dizájn könyveket, van is belőle néhány, méghozzá dedikált példányok. 🙂 Szerintem szuper feladat az illusztrátornak, és jó kis ajándék lehet felnőtteknek és gyerekeknek is. Mondjuk én például gyűjtöm a különböző Piroska és a farkas köteteket, úgyhogy nem áll távol tőlem ez az „ugyanaz, másképp” szemlélet. Tök érdekes megnézni, ki hogyan nyúl hozzá egy sztorihoz, hogyan „lehel bele életet”. Azért azt tudni kell, hogy ez a fajta történetmesélés nehezebb, mint „simán” illusztrálni egy kötetet. Hiszen itt csak képek vannak, tehát úgy kell megválasztani a dramaturgiát, a ritmust, a jeleneteket, hogy működjön. Fordulat legyen, ahol fordulat kell, izgulni lehessen, ahol izgulni kell, elmosolyodni, mert persze poén is kell. Ebben a műfajban abszolút beleférnek a felnőtt, áthallásos képi viccek is. Na de a lényeg, hogy ebbe a sorozatban elfér bármilyen erős autonóm művész hang is. Ez elég ritka, általában a piaci igények szerint „lőjük be” a merészségi szintet – itt meg pont az a feladat, hogy legyél olyan szabad, amilyen csak tudsz… ettől szuperül be lehet görcsölni egyébként, úgyhogy én most direkt nem akartam „feltalálni a spanyolviaszt”, hanem egy már régebben elkezdett grafikai világot alakítottam tovább a kötethez.
A Csizmás kandúr egy felkérésre készült munka, ezt a formát szereted-e jobban, vagy ha szabadon alkothatsz?
Nincsenek ki nem élt saját-könyv ambícióim, most is olyan következik a sorban. Nekem felüdülés olykor alkalmazkodva megfelelni. Szeretem ezt is, a szerzői könyvek készítését is.
Dóra, a Csimota Kiadó szerkesztője, mennyire kötötte meg a kezed, milyen instrukciókat kaptál, segítettek-e ezek?
Dóra nagyjából tudta, mit szeretne, legalábbis annyit, amennyi a kezdethez kellett. Nekem mindig az a legnehezebb, amikor megszületik egy nagyjából egységes formavilág egy munkához: ugyanis abban a pillanatban le kell zárni az utat az összes többi lehetséges formavilág elől. Tartani kell a stílust és lemondani minden más lehetőségről. És ez nekem nehéz. Amint elindulok egy konkrét úton, máris sajnálom a végtelen számú többit, amikről épp lemondtam miatta. Nézd meg, mennyiféleképp dolgozom! www.bogiblogja.blogspot.com Szeretek festeni, imádom a színeket, általában ez jut az eszébe az embereknek rólam, a nagy, színes felületek, erős kontúrokkal, mint a Róka és egér vagy a Katica, pedig szeretem a részletgazdag megjelenítést is, akár ceruzával vagy akvarellel is, ilyen munkáim is vannak. Na és a grafikai felületekhez is vonzódom… Korábban dolgoztunk már együtt a Csimota Kiadóval (Kerge ABC), amikor is kicsit „szükségből” dobtam be egy bizonyos metszetre emlékeztető technikát – ez volt a kiindulópont, a Kerge Impalája. De azon sokat szelídítettem. Bevallom, hogy mostanában néha jólesik, ha a szélesebb közönségnek is tetszik a munkám. Tehát most nem szuper-innovatív és hiper-merész grafikákat szerettem volna készíteni – finomabbat, szelídebbet, amit esetleg a nagymamám is „szép”-nek lát. És, főleg, szerettem volna, hogy vicces legyen a kész mű…
Pontosan milyen technikával dolgoztál végül?
Ecsetfilccel, érzékeny vonalakkal megrajzolt kontúrokat számítógéppel tettem színessé, erősen redukált színvilágot engedve csak át.
Mennyire nehéz narratívnak lenni csak a képek által – nem lehet elrugaszkodni a történet magjától, olyan mintha megszabnák az adott oldalon ennek és ennek kell lennie –, vagy azért volt szabad játéktered?
A szakma egyik alapja ez a fajta történetmesélési gyakorlat. Ez nem gond. Nagyobb gond volt, hogy figyelmetlenül kezdtem a munkához, és az eddig általam alapsztenderdnek tekintett 24 oldalban gondolkodtam. Így a nyomdába adás napján pár perc alatt kellett „kikukázni” négy oldalt. Gondolhatod, hogy fájt… De a történet csomópontjaihoz való alkalmazkodás nem jelentett korlátozást a szabadságban. Hiszen adott jelenetekben is lehet olyan dolgokat behozni, hangsúlyozni, amik a szövegben akár pontosan jelen sincsenek. Azon a képen például, amit végül ki kellett hagynunk, a kandúr a réten közli az emberekkel, hogy mondják majd azt, hogy ez Karabunkó márki rétje, na és ott az „emberek” egy férfi és egy nő, akik épp szerelmeskedtek a frissen kaszált szénában, legalábbis az én képzeletemben így történt, ezért is zavartak kicsit és mennek bele mindenbe, amit a csizmás mond. Vagy amikor a kandúr az óriás várába megy, jobboldalt látjuk a várkapu mellé bevésett Óriás-portrét. A sztori végén ez a portré el van fedve egy odarajzszögezett Karabunkó-portréval. Érezhetően a Csizmás oldotta így meg a hatalomátvételt. Szóval a keretek sokszor kreatív megoldásokra serkentenek, hiszen szöveg nélkül elég tömören kell fogalmazni a képekben, hogy minél több dolog meglegyen, de mégse legyen szájbarágós, listaszerű. Ugyanis ez a narratív illusztrációk legnagyobb veszélye, a szó szerinti követés, ami lapossá és érdektelenné teheti az illusztrációt.
Láttad már a többiek Csizmás kandúrját?
Most már csak percek kérdése, és látni fogom! Nagyon kíváncsi vagyok!! Ötünk közül Attila világát ismerem legközelebbről, vele ugyanis csoporttársak voltunk grafika szakon az Egyetemen – hozzáteszem, egy olyan osztályban, ahová Gyöngyösi Adrienn és Kárpáti Tibi, ma jól ismert illusztrátorok is jártak. Feltételezem, hogy zsivány egy kandúrja lesz… nnna majd mindjárt kiderül!
Klikk, majd újra klikk a többi Csizmásért!
Legközelebb hol és mikor láthatják az érdeklődők a munkáidat?
A Scolar Kiadónál jelenik meg szeptemberben a meseolvasók harmadik kötete Érsek Rózsa válogatásában, azt hiszem, a címe „Az elkószált kismadár” lesz. Még nem dőlt el véglegesen. Ennek az illusztrációiból néhány most is látható a Kultúrkúriában a mesélő Pajtások kiállítás részeként. Szegeden pedig a Pagony-könyvekhez kapcsolódó illusztrációs kiállítás anyagában lehet „Bogi képeket látni júniusban.
A Csimota nagysikerű Design-sorozatának (A három kismalac, Piroska és a farkas, Hófehérke és a hét törpe) negyedik része a CSIZMÁS KANDÚR, melyben ismét öt tehetséges illusztrátor, (Csernus Ágnes, Stark Attila, Paulovkin Boglárka, Carolina Búzió, Bodonyi Panni) a saját megközelítésében, csak képek által meséli el a világszerte jól ismert mesét. A könyvek különlegessége, hogy mivel mindegyik más-más „nyelven íródott”, ezért az olvasók már eleve a „fordításokat” vehetik a kezükbe.
Paulovkin Boglárka
