Hova utazna Gúfó, ha Takács Mari írná a mesét? Mi jelentette a legnagyobb kihívást számára az illusztrálás során? Az interjú során többek között ezekre és még több izgalmas kérdésre is választ kaptunk!

Miben tért el a Gúfó folytatásának illusztrálása az előző kötethez képest?

Míg az első kötetben a gombák, a másodikban az erdő fái jutottak főszerephez. Így meg kellett személyesítenem a bagolycsaládnak otthont adó bükkfát csakúgy, mint az ünnepen részt vevő gyertyánokat, hársfákat, tölgyeket, nyírfákat, juharokat és vadkörtefákat. S míg az első kötet története telihold idején játszódik, a másodikban már holdfogyatkozás szemtanúi lehetünk, ezzel is utalva az események közt eltelt időre. A technika és a stílus azonban maradt. Vagyis ezúttal is akrilt használtam, miközben különböző újságkivágásokkal színesítettem az illusztrációkat. A minimális árnyékolásokat pedig grafitceruzával oldottam meg.
gufo-az-oduban

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a Gúfó folytatásának illusztrálásában?

Továbbra is a megfelelő újságkivágások megtalálása, melyek minden esetben kapcsolódnak a hozzájuk tartozó képekhez, akár több nyelven is. Itt van példának okáért a Hold…energiatakarékos halogén és LED izzókról olvashatunk rajta vagy a bazaltkövek mintázata a 30. oldalon. A történetben felizzanak és narancsszínű fénnyel gyulladnak ki az ünnepi szertartásnak köszönhetően… Ha megnézzük őket, egyrészt kibetűzhetjük a kövekből a BAZALT feliratot, másrészt a felületükön szó esik a tél eljöveteléről, a színekről és az ünnepről. De említhetem a 38. oldalt is ahol Gúfóról azt mondja a bükk, hogy inkább csak egy tojás még mint igazi kifejlett bagoly. Ezért Gúfó tojás formájú teste az illusztráción magáról a tojásról szól francia, angol és magyar nyelven. A tojás szerkezetéről, méretéről, anyagáról.

gepindulas_gufo2-1

Melyik jelenet volt a kedvenced a könyvből?

Nehéz kérdés…Szeretem például azt az oldalpárt ahol Gúfó elképzeli amint hazaérnek a szülei és fájuknak csak hűlt helyét találják. Ennél a jelenetnél visszacsempésztem Pongot a békát, és Bélát az egeret, akik a rókával együtt helyszínelnek és nyomoznak az ügyben. De szeretem azt is ahol a bükk azt mondja: “- Ha akarom teljesen süket vagyok.” Itt viccesen be is dugaszoltam a fülét egy kisegérrel, akinek csak a hátsója és a két kis tömpe lába látszik. Azzal pedig, hogy a bükknek csukva van a szeme és a szája sem látható Gúfó biztos lehet abban, hogy a fa – ha kell – nem lát, nem hall és nem beszél.!:)

Hogy készülsz rá egy munkára? Milyen fázisokból áll?

Az olvasást mindig egy kis kutatómunka, karaktertervezés, majd egy nyerstördelés követi, ami már sokat segít az illusztrációk további, részletesebb kitalálásánál, hiszen adják magukat az egyes oldalakra eső szövegrészletek is. Ha pedig már látom, mit kell esszenciálisan megjelenítem, elkezdem konkrétan megtervezni az adott oldalt. Sokszor kisebb ceruzavázlatokat készítek előtte, de arra is volt már példa nem egyszer, hogy rögtön hozzáláttam a fejemben megszületett látvány megfestéséhez.

Hogyan alakítanád Gúfó történetét, ha te lennél a szerző?

Azt hiszem megmutatnám neki a várost. Az égig érő házakat, a parkokat, a közlekedési dugókat és az állatkertet. Szerintem vicces és izgalmas kalandnak ígérkezne!

Mit láthatunk tőled legközelebb?

Már megkaptam Gúfó harmadik részének szövegét úgyhogy a kisbagoly rajongói nem maradnak újabb történet nélkül! Ez már biztos.