Ahogy azt már Hajdu Zsanett is megállapította egy korábbi cikkében, az olvasóvá nevelést nem lehet elég korán kezdeni, ezért érdemes már babakortól, szép lassan lapozókon keresztül bevezetni őket a könyvek világába. Ezért összegyűjtöttünk nektek ötöt a legszuperebb lapozóink közül!

1,2,3 – Számolós

Lehet úgy is ismerkedni a számokkal, hogy felkeltsük a kisebbek érdeklődését a téma iránt? Pap Kata 1,2,3 – Számolós lapozója a bizonyíték arra, hogy igen. Ő maga így mesélt nekünk egy korábbi interjúban a kötet alkotásáról:

„Azt tudjuk (sok-sok angol tudós már rengetegszer kutatta), hogy ha új ismereteket kell elsajátítanunk, annál maradandóbb lesz a befogadás, minél jobban bevonódunk érzelmileg. Bár ez nem volt számomra különösebben szempont, de elképzelhető, hogy az a játékosság, ami az illusztrációk jellegéből adódik, tényleg segíti a „megjegyzést” is…A tárgyak kiválasztásánál két szempontom volt. Egyrészt legyenek olyan hétköznapi apróságok, amiket egy kétéves forma gyerek rendszerint gyűjtöget, használ, ismer. Fontos volt, hogy minden tárgy könnyen megnevezhető legyen egy ilyen idős gyerek számára, mert úgy nem lehet számoltatni, hogy nem ismeri az adott dolog nevét.”

123_szamolos_borito

Könnyű-nehéz – Ellentétek

Nagy Diána egy korábbi beszélgetésünk során kitért arra, mekkora felelősség gyerekeknek illusztrálni, hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen vizuális ingerek érik őket. Az ellentétpárokat feldolgozó lapozót is ebben a szellemben alkotta;  tudatosan apelált a kisebbek állandóság-és egyúttal újdonság iránti vágyára is. Az oldalakon megfigyelhető egyfajta ismétlődés, ugyanakkor a színek alkalmazásában törekedett a változatosságra.

„Amikor ennyire geometrikusak az alakok, felszínre tör a matematikus énem és tudatosan alkalmazok egyfajta dinamikát az alkotás során. A lapozó színeiben is törekedtem a ritmus létrehozására, hogy ne váljon unalmassá. A gyerekeknek fontos az állandóság, de a folyamatos megújulás is legalább annyira, mivel ezzel lehet fenntartani az érdeklődésüket.”

Piros, sárga, kék – Színek

Pap Kata ismét a tőle megszokott játékos módon, különböző, a gyerekek számára is ismerős elemek segítségével ismerteti meg a kisebbekkel a színeket. Az illusztrációk a későbbiekben  történetek kitalálására is lehetőséget nyújtanak.

szinek_borito_web

Járgányok

Nagy Dia egy csomó izgalmas járművet mutat meg Járgányok című lapozójában, ahol szinte minden megtalálható a tengeralattjárótól kezdve, a villamoson, metrón át, egészen a repülőig! Sorra járja végig a kategóriákat, megismerkedünk a vízi, szárazföldi, földalatti és levegőben található közlekedési eszközökkel is!

jarganyok_b1

Pusibisou

Takács Mari lapozója pedig betekintést enged a különböző puszikba, a kicsik megismerhetik a szúrós, a szomszéd nyanyaféle, a cuppanós, és egyéb puszifajtákat. A könyv megannyi lehetőséget nyújt a meghitt együttléthez!

puszi

Papaapa

Baranyai András illusztrációi segítenek megérteni, milyenek is voltaképpen az apukák? Háziasak, sportosak….sőt, a képek segítségével rögtön el is játszhatjuk!

papaapa