Kárpáti Tibor
Hogyan látod a saját munkáidat a külföldi piacon, mennyire illeszkedik vagy tér el a nemzetközi tendenciáktól?
Ahogy tapasztalom, most épp nagyon jól illeszkedik. Mivel tendenciákról van szó, ezért csak az adott időpontban lehet ezt elmondani, talán egy év múlva már nem lesz igaz. Mindenesetre szeretném magam kívül tudni ezeken valamelyest. Ha túlságosan beleillik valami a divatos irányzatokba, úgy gyorsan ki is kopik az új trend megjelenésekor. Annak ellenére mondom ezt, hogy látszólag a divatos pixelgrafikus stílusban dolgozom. Valójában más irányból közelítek.
Kiskorodban vettél részt hasonló műhelymunkán, ami a bemutatót követte, szerinted jó ötlet, élvezték a gyerekek, közelebb hozzá őket a könyvek világához?
Jártam rajz szakkörre, ahol kipróbálhattam sok mindent, talán ezt tudnám hasonlítani a mostani workshopokhoz. Mi is tulajdonképpen egy koncentrált, kis időintervallumban leadott rajzszakkört imitálunk ebben az egy-másfél órában. Abszolút jó ötlet, sőt követendő ötlet. Flamand illusztrátorok beszéltek arról – a PIM-ben megrendezett kiállításuk kapcsán – hogy mennyire fontos a gyerekek vizuális nevelése, azaz nem elég szépet csinálni, a szépre tanítani is kell a befogadó közönséget. Erre néhányan biztos azt mondanák, hogy majd a gyerek kiválasztja magának, ami tetszik neki. Azonban szüksége van a jó irányba terelésre. Ahogy az irodalomban, a képzőművészetben, a zenében, itt is vannak nagyon is objektív szempontok, amik alapján meg lehet különböztetni a jót és a rosszat.
A gyerekek élvezték, szeretik látni a kulisszatitkokat, ugyanúgy mint a felnőttek. Szívesen megnézik, hogyan készül egy könyvből ismert figura. Szerették a foglalkozásokat is, úgy lett kitalálva, hogy garantált legyen a szórakozás. Egyértelműen közelíti őket a könyvek világához. Játéknak élik meg magát a könyvet is, nem úgy viszonyulnak hozzá, mint egy kötelező olvasmányhoz, hanem önfeledten belemerülnek a cselekménybe és szinte szereplőivé válnak a sztorinak.
Mit csináltatok pontosan?
Általános iskolás osztályokat szerveztek a workshopokra, egy foglalkozáson kb. 20 gyerek vett részt. Ez a létszám ideális volt ahhoz, hogy mindenki be legyen vonva a játékba. A gyerekek elmeséltek egy pixeles könyvet képről-képre, aztán pedig megépítették legóból a sztori néhány szereplőjét. Egyszer nem sikerült eljutni a legóig, mert a könyvmesélésre szavaztak a legózás helyett. (Ezt nagy sikerként éltem meg.) Érdekes volt látni, hogy tényleg mennyire nemzetközi nyelvet beszélünk kizárólag képekkel. És persze azt is, hogy milyen jól dekódolják a felnőttek számára nem mindig értelmezhető jeleimet. A mese minden egyes mozzanatát ugyanúgy vissza tudták adni, ahogyan én azt elképzeltem a készítés közben.
Ha Magyarországon is lennének hasonló foglalkozások gyerekekkel, szívesen vennél részt rajtuk?
Benne vagyok, formáljuk a közízlést! Az egyetlen kérésem, hogy minél kisebb korban kezdjük, amikor még nem sikerült teljesen elrontani a gyerekeket a tűrhetetlen minőségű animációs csatornákkal, illetve néhány meg nem nevezett kiadó szponzorálásával létrejött vizuális szeméttel. Megmondom őszintén, tartok tőle, hogyan fogjuk majd akár saját gyerekünket is távol tartani ezektől. Szóval hajrá!
