„Olvasásra bírni a gyerekeket nagy kihívás” — interjú Tasi Katalinnal és Kara Zsuzsával
A Kaméleon Könyvközösség (KK) Tasi Katalinnal (TK), a Talea Egyesület korábbi elnökével és Kara Zsuzsával (KZS), a letkési Árpád Fejedelem Általános Iskola tanítójával beszélgetett az olvasásra nevelés fortélyairól, a Kaméleon Olvasóklub játékáról és a könyvtár-ralli elnevezésű programról.
Könyvközösség: Tavaly a letkési Árpád Fejedelem Általános Iskolában két, a Kaméleon Olvasóklubbal összeköthető program is volt, egész évben. Egyrészt többen jelentkeztek a Könyvközösség levelezős játékára, másrészt ezzel párhuzamosan zajlott a könyvtár-ralli elnevezésű játék, ami szintén az Olvasóklubhoz kapcsolódik. Hogyan is?
Tasi Katalin: A Talea Egyesület évek óta szervezője volt az olvasóklubnak, felismertük azonban, hogy nem minden család motiválható arra, hogy az elsőben még a szülő kis együttműködését is igénylő levelezős feladatlapokkal bíbelődjenek. Az első évben, amikor a könyvkiadók ajándék könyvcsomagot osztottak, gondoltunk egy nagyot, és meghirdettük helyben, Ipolydamásdon a könyvtárban a nyári könyvtár rallit: az iskolaév Olvasóklubos könyveiből választhattak a gyerekek, hazavitték, és miután elolvasták, beszélgettünk velük egy kicsit a könyvről. Aki elolvasott egy könyvet, az a nyilvánosan kifüggesztett táblára kapott egy matricát. Aki pedig a nyáron az ő korosztályának kitett mind a négy könyvet elolvasta, a nyár végén kapott egy ajándékcsomagot. A gyerekek lelkesek voltak, érdeklődtek az új könyvek iránt, és kis közösségi ráhatással pedig igenis sokat olvastak, még akkor is, ha az olvasás nem verseny. Ezt a programot aztán szeptemberben bevittük az iskolába. Több iskolával is megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot, és Letkésen találtunk nyitott szívre, Kara Zsuzsa és az iskola igazgatója, Szalai Mária személyében.
KK: Zsuzsa, tanítói tapasztalatod alapján: miért láttál fantáziát a könyvtár-ralli programban? Voltak-e félelmeid az ötlet kapcsán?
Kara Zsuzsa: Olvasásra bírni a gyerekeket és szüleiket, mielőtt a gyerekek még olvasni tudnának, nagy kihívás. Én egy kicsit attól tartottam, hogy csekély lesz az érdeklődés, de nem így történt! Néhány gyermek esetében bizonyára az is nagy súllyal esett a latba, hogy iskolán belül szervezett ingyenes játékról volt szó. Nagyon jó lehetőség volt a gyerekek (és számomra is), hogy új gyermekkönyveket is megismerhettünk! Nagyon sok alsós jelentkezett a kölcsönzős játékra: ezért, hogy minden jelentkezőnek könyvet tudjak adni azonnal a kezébe, iskola könyvtári könyveiből, és a saját könyveimből is kiegészítettem a kínálatot. Így a Kaméleon olvasóklub 2014-15-ös, ajándékba kapott könyvein kívül Janikovszky Éva, Nagy Franciska, Lázár Ervin könyveit, és mesegyűjteményeket is bevontam a programba.
KK: Beigazolódott-e valamelyik félelmed? Szembesültél-e nehézséggel?
KZs: Azt sejtettem, hogy a kezdeti lelkesedést nem tudja mindenki tettekre váltani, néhányan lemorzsolódtak, volt, aki egy könyvet sem olvasott végig. Ez minden más területen is így van: van, aki könnyebben feladja, esetleg nem talál ebben érdeklődést, de talál másban. Ellenben sokkal többen voltak azok, akik nemcsak a tervezett négy könyvet, hanem többet is olvastak!
KK: Mennyi plusz munkát, terhet tett rád?
KZs: Egyáltalán nem volt sok: néha rendbe tenni a könyveket, a papírokat, amin a kölcsönzéseket vezetem és kicsit noszogatni a csemetéket.
KK: Mi volt, ami ezt kompenzálta?
KZs:Amikor meséltek a könyvekről és beszélgettek róluk, „ajánlották” egymásnak, az nagyon tetszett.
KK: Érezhető volt-e a játékban részt vevő gyerekeken bármiféle elmozdulás az olvasás irányába?
KZs: Ezt cm-ben nehéz mérni, bízom benne, hogy közelebb kerültek a könyvek világához.
KK: Volt ezzel a szülőnek plusz feladata?
TK: Inkább öröme. Nyilvánvaló, hogy egy elsősnek, aki még csak tanulja a betűket, az olvasást, fel kell olvasni a meséket, történeteket. De kell-e nagyobb öröm annál, amikor egy kisgyerek hétről hétre újabb könyvvel a kezében jelenik meg, és azt kéri, hogy közösen olvassák el az anyukájával, apukájával? Esetleg egy nagyobbacska gyerek, aki egy pihenős délutánon egyedül olvas, és örömét leli benne. De bevallom, sok gyerekkönyv felolvasásában én is kifejezetten örömömet leltem, annyira vicces, kedves, jó történetek kerültek a kezünkbe.
KK: Zsuzsa, hogyan bonyolítottad a játékot?
KZs: A mini könyvtár a termemben működött, ott megtaláltak, ha visszahozták a könyveket és közösen megbeszéltük a következő választást.
KK: Volt-e visszacsatolás a gyerekek részéről? Ellenőrizted, hogy tényleg elolvasták-e a
könyveket?
KZs: Nem voltam szigorú: leginkább beszélgettünk a könyvekről és a véleményüket kérdeztem. Egy könyvről kértem egy kicsit bővebb, írásban is rögzített „beszámolót”. Képességeiktől függően, ha úgy láttam jónak, és úgy kérték a gyerekek, olvashattak a fiatalabb korosztálynak szánt könyveket is, csak OLVASSANAK! Év végi házi statisztikám szerint a résztvevő gyerekek összesen 100 kötetet hallgattak/olvastak végig.
TK: Azt azért mindenképpen szeretném elmondani, hogy Zsuzsa részéről azonban volt visszacsatolás. Év végén, az iskolai évzáró ünnepélyen minden alsóst, aki a ralliban részt vett, név szerint szólítottak és jutalmaztak meg (egyébként egy csodálatos, saját készítésű bagollyal), ami különösen fontos: mind a gyereknek elismerés az egész éves munkájára, mind pedig példaértékű, a közösség számára, hogy bizony, aki olvas, az jutalmat kap. Még akkor is, ha az igazi jutalom nem az ajándék, hanem az olvasás maga, de ez nyilván lassabban érik majd be a gyerekekben.
KK: Folytatódik-e idén is az iskolátokban a játék?
KZs: Idén is folytatódik a játék, sőt a felsőben is lehetőség van a folytatásra Drevenák Éva tanárnő jóvoltából.