Pár hete került a kezembe ez az érdekes kötet. Először, a címe alapján, azt hittem valamiféle „töltsd ki magad” napló idézetekkel tarkítva. Aztán elolvastam a fülszöveget:

Ezt a naplót egy kislány írta:
akinek tágas kert van a fejében,
szavakat szór a galamboknak,
és aki azt is tudja, mennyi idő
kell az árnyékkészítéshez.
Emlékekből szőtt lapok minden
korosztálynak.

Végül belelapoztam, és addig le se tettem, amíg át nem forgattam minden lapot. Be kell vallanom, a rajzok és a néhol teljesen üresen hagyott oldalak kissé furcsán hatottak, és a fekete-fehér kombináció sem mindig tetszett. Ezeket leszámítva minden mondata értékes és az egészet ide szúrhatnám idézetként, mert nem volt olyan mondat, amiben ne találtam volna valami érdekeset vagy elgondolkodtatót. Mivel egy kislány naplóját forgathatjuk, sokszor felmerült bennem, így felnőtt fejjel, hogy a gyerekek mennyivel másabban látják a világot. Hogy nekik a felhők olyanok, mint a vatta, vagy hogy a fákról felröppenő dolgok szárnyas gyümölcsök, és a gyerekek tudják a legjobban, mennyi idő is kell az árnyékkészítéshez.

Afonso Cruz könyve tényleg egy időtlen napló, amiben még a február hónap is megérdemli, hogy egy nappal több jusson neki. A naplóbejegyzések pedig megérik, hogy jobban elgondolkozzunk rajtuk, és általuk kicsit más – nyitottabb gyerekszemmel – nézzünk a világra, amiben élünk.

Idézetek a könyvből

Olyan kicsik a fecskék, hogy bírják idecipelni a hatalmas tavaszt?
Olyanok, mint a hangyák, mondta anya.

Nem kell tudósnak lennem, hogy értsem a fákat, elég, ha madár vagyok. vagy április.

Az eső biztosan szomorkodik, amikor látja, hogy az emberek ernyőkkel védik magukat tőle.

Hogy felmelegedjen a tested, a legjobb, ha közelebb ülsz a kályhához. Ahhoz, hogy a lelked melegítsd fel, legjobb, ha olvasni kezdesz.

Ma megfenyegettem a telet egy gyapjúpulcsival. Hiába.

Megpróbáltam kiszórni a havat az ablakon, de visszahullott a szobámba. Mint amikor megbánjuk, amit kimondunk, kidobáljuk a szavakat, mégis visszahullnak ránk.