Kollár Árpád friss kötetéről írja Lapis József: „az ő esetében tűnik úgy, hogy a gyermeknyelvi kísérletezés egy új és nagyon különleges megszólalásmódot eredményezett, mely mintha kevéssé számolna az olvasó korával, s nem ebbéli logika szerint alkotná meg az identifikációs lehetőségeket”. A Kollár-könyv máris jelentősnek mondható visszhangja azt jelzi, hogy a Lapis-könyvek nem véletlenül számoltak a gyermekköltészet inspiratív szerepével az irodalmi mező végiggondolásában és újrarendezésében: párhuzamosan zajlik az önreflexió és önfelismerés magában a gyermekirodalomban és az arról való kritikai beszédben. A gyermekköltészet olyasvalamit tudott megőrizni (és közben újrakitalálni) ugyanis, amit a „könyv- és folyóiratköltészet” csak a világháló és a performativitás tereinek belakásával nyerhet vissza: a befogadási szituációk köznapi természetességét, amelyeknek a maguk rendjén szükségszerűen közük volt mindig a performativitáshoz, sőt a képi dimenzióhoz is.

A Milyen madár kettős (vagy akár többszörös) kód szerinti befogadásában kulcsszerepe van Nagy Norbert illusztrációinak: ezek egyértelműen megidézik a gyermekkönyvek illusztrációs elveit, szokásait, de kollázsszerűen újrarendezik azokat, s így többletjelentéseket helyeznek el és sugároznak ki az avantgárd vizualitáshoz szokott tekintet számára. Ezzel helyzetbe hozzák a Kollár-versnyelv rétegzettségét, amelynek egyébként természetesen megvannak a maga előzményei olyan szerzők gyermekirodalmi műveiben, mint Oravecz Imre, Kukorelly Endre, Máté Angi vagy általában a svéd típusú gyermekversek. Ez a nyelv az ismétlődések és variációk inventív eltérítéseire és visszatérítéseire épül általában, nem fél a lefelé stilizálástól, de a nyelvben sűrűsödő, váratlanul felszínre hozott, az előbbiekkel részben szemben ható anyagszerű metaforikusságától sem.

A halál, a gyerek–szülő közti konfliktus, a szeretethiány érzete olyan problémái a könyvnek, amelyeket Kollár nem kerül ki (ahogy egyébként a svéd gyermekvers-hagyomány sem): az apa halálát itt anyagszerű hiányalakzatok jelenítik meg („félek, elfelejtem a te neved, / még a szekrényben lóg a nagykabátod, / de nincs már benne a te szagod”), az anya rosszkedvét/deprimáltságát különféle tárgyi asszociációk: „anya kő és anya láva, anya ma borosta, / anya teste száraz tészta, anya lelke gomba, / (…) anya leves a fazékban, anya kihalt állat, / anya ma már nem lesz anya, holnap lehet, hátha”.

Kollár gyermekversei viszonyt alakítanak ki az „állatos versek” gyakran konvencionális képződményeivel is, de ahhoz hasonlóan, ahogy például Németh Zoltán tette néhány évvel korábban Állati nyelvek, állati versek című könyvében, ahol hangsúlyosan és reflektáltan nyelvi képződményekké váltak az állatok. Kollárnál „a csiga egy értelmetlen állat”, a kutyából kóborlás lesz, egy vidrakölyök elsuhanása a város felett megtölti a tányért, bögréket, átmelegíti az ingeket – olyan jellegű viszonyok épülnek ki tehát általuk, amelyek részben nyelviek-logikaiak, részben simán metaforikusak, azon belül viszont „szokatlanok”, különösen a gyermekirodalom kontextusában.
A gyermekirodalmi szöveghagyományhoz való viszonyában is többféle verseskönyv anyagát sűrítette egyetlen könyvbe a szerző: a (svéd típusú) gyermekhangon, gyermekperspektívából megszólaló versek, a repetitív, variációs jellegű, prózai dikciójú versek, a nonszensz, dallamosabb versek egyaránt jelen vannak az összeállításban – Nagy Norbert képei pedig ezt a széttartást is mederbe terelik valahogyan, összetartva tartják szét őket, kollázsszerűen.

(Csimota, Budapest, 2014. 60 oldal, 2990 Ft)