Csimota Gyerekkönyvkiadó

Lesz-e Ushguliból szabad város újra?

Mizsur Dániel: IGYIC – 2020. június 30.

BORBÁTH PÉTER SÜNDÖR ÉS NIRU 2. – EGYÜTT A PÖRKEFÖLDRE CÍMŰ MESEKÖNYVÉRŐL MIZSUR DÁNIEL ÍRT KRITIKÁT.

Négy évvel az első részt követően folytatódtak Sündör és Niru kalandjai

Borbáth Péter ezúttal Pörkeföldre irányítja az első részben megismertetett hőseit, utazásuknak és kalandjaiknak azonban sejthetően koránt sincs vége. Hogy mi lesz Sündör, Niru és barátaik sorsa, lesz-e Ushguliból újra szabad város, majd csak a trilógia záró darabjából tudhatjuk meg.

Az első részhez hasonlóan az Együtt a Pörkeföldre is az utazásos meseregény szerkezetére épül, azzal a különbséggel, hogy története nem az otthon-utazás-hazatérés klasszikus íveként rajzolható fel: Pörkeföld nem a hazatérés, hanem a kényszerű menekülés célállomása. A Sündör nyomában jól ismert sztoriját (bonyodalmak, a barát sikeres megmentése, majd hazatérés) tulajdonképpen a címszereplők (erős) baráti kapcsolata és Sündör szinte mániákus birtoklási vágya (a Napvadászat) mozgatja. Az Együtt a Pörkeföldre történetének gyújtópontja ezúttal  Ushguli városában történik, hiszen a zajtörvények megszegése miatt száműzik onnan a zajkereskedőt és tanítványát, Ankitot, kik Nirunál és barátainál tűnnek fel. (Ushgulit betarthatatlan, önkényes és diktatórikus törvényeivel kénytelenek vagyunk parabolisztikus helyként értelmezni.) Innen indulnak menekülőútjukra, melynek Pörkeföld lesz a végső célja. Az, hogy a cselekménytörténet fejleményei és mozgatórugói az első résztől eltérően nem Sündör és Niru karakteréhez kötődnek elsősorban (a zajkereskedőnek és Ankitnak kell menekülnie, nem a címszereplő hősöknek), azt hiszem, az Együtt a Pörkeföldre történetvezetésének kárára történt.

A zajkereskedő és Ankit motivációi egyértelműek: biztonságos helyre menekülni Ushguliból. Pörkeföld – mint lehetséges cél, Mirminyótól származik. Álmaiban tűnik fel ez a titokzatos hely, ahonnan kiskorában el kellett jönnie családjával: hogy miért, az nem derül ki a narrációból. Nagy valószínűséggel, hogy nem önszántukból – így kétséges, hogy Pörkeföld valóban biztonságos-e, mint ahogy azt Mirminyó sejti vagy gondolni akarja. Pörkeföldről még a minden tájat ismerő Tivonul Buffogó sem rendelkezik ismeretekkel – a baráti társaság egyként hagyatkozik Mirminyó sejtelmes álmaira, mindannyian elfogadják, hogy oda kell utazniuk. Szükségszerű motivációval csak a zajkereskedő és Ankit rendelkezik, Niru segítségnyújtása is érthető, hiszen a zajkereskedő egy zajcsírán keresztül Nirunak üzen, hogy bajban vannak; Mirminyó útrakelése szintén érthető, hiszen – habár pontosan ő sem tudja, mi vár rájuk majd Pörkeföldén és az oda vezető úton –, mégiscsak tőle származik az ötlet.

Sündör, Bocskoján, Zazil és Tivonul Buffogó azonban mintha csak azért kelne útra a többiekkel, hogy a kalandos utazásban, így a mesei történésben minden szereplő részt vehessen: motivációjuk nem kellőképpen megalapozott ahhoz, hogy vállalják a többhetes ismeretlen járóutat, a száműzetés és a menekülés őket nem érinti. (Itt essék szó róla: az epizodisták remekül ellenpontozzák egymást! Elég csak a filozofikus, magába forduló Zazil és az örök utazó Tivonul Buffogó ellentétére gondolni.)

Feltehető a kérdés: nem adódott volna ismertebb és biztonságosabb alternatíva a messzi és ismeretlen Pörkeföld helyett?

Mintha Pörkeföld pusztán azért kerülne Mirminyó álmain keresztül a cselekménytörténetbe, hogy a címszereplőknek és segítő utazótársaiknak legyen alkalmuk kalandokba keveredni, valamint eljutni A-ból B-be, így kialakítva a mesei utaztató regény tipikus szerkezetét.

Sündör és Niru Borbáth Péter-04

Sündör nyomábanhoz képest az epizodista, segítő szereplők, mint Tivonul Buffogó, Bocskoján, Mirminyó és Zazil szerepe is egyértelműen megnőtt, karakterük kidolgozottsága összetettebb – az első részben csupán a Felejtés Katlanjáig kísérik Nirut, azon átkelnie, és így barátját a villámoktól megmentenie már egyedül kell:

a megpróbáltatásokban segítségekkel ugyan, de Niru egyedül van, így karakterével – mint egyértelmű mesei hőssel – a célközönség (hétévesnél idősebb gyermekek) könnyedén azonosulhat.

Úgy gondolom, hogy az Együtt a Pörkeföldre esetében az epizodisták jelentőségének megnövelésével azonban lefokozódott a címszereplők, Sündör és Niru szerepe. Ez azért okozhat gondot, mivel jelentőségüket és funkciójukat tekintve, a szereplők majdnem mind egyenrangúak ebben a könyvben, jóval nehezebb lehet egy gyereknek kiválasztania azt az egy karaktert, akivel azonosulni tud. A narráció egyúttal (talán ennek kompenzációjaként) igyekszik Nirut központi alakként megtartani. Sündör ekképpen hitelesíti őt mint központi szereplőt: „Te viszont figyelsz. Mindenkire.” A mindenkire kiterjedő figyelem, a gondoskodás, mint egyértelmű pozitív mesei tulajdonság, mely központi szereplőként hivatott összekapcsolni Nirut a többi karakterrel, azonban csak a szavak szintjén érvényesül, a cselekményben nem alapozódik meg ennek igazsága. Ha már gondoskodás, akkor Mirminyó juthat inkább eszünkbe, a Pörkeföldre való utazás ötlete is tőle származik. (És ő az, aki a hazatérés öröme miatt talán a legnagyobb változáson megy keresztül a szereplők közül.)

Az utazás Mirminyónak visszatérés az elhagyott otthonhoz és népéhez, rokonaihoz, így az Együtt a Pörkeföldre ebből a szempontból Mirminyó hazatérésének kvázi üdvtörténete.

A másik címszereplő, Sündör, teljesen a háttérbe szorul, csak a záró részben jut nagyobb szerephez. A szerepek átrendezésének következménye a szereplők és a történések között szétaprózódó olvasói figyelem, ami nem könnyíti meg a gyermeki befogadást. Úgy érzem, a karakterek viszonyrendszere, a főhős(ök) kiemelése, kalandokban való megerősítésük az első kötetben jóval megalapozottabb és sikerültebb. Persze felvetődhet annak lehetősége is, hogy az Együtt a Pörkeföldre egy köztes állomása a nagy történetnek (az esetleges trilógiának), így a folytatásban a viszonyok és a hangsúlyok visszarendeződhetnek – ugyanakkor a kötetnek önmagában is helyt kell állnia, ha a gyermeki olvasást-megértést, az érzelmi viszonyulás felkeltését és megtartását tartjuk elsődleges szempontnak.

Sündör és Niru Borbáth Péter-05

Az Együtt a Pörkeföldre egyik nagy erénye viszont, hogy képes megtartani és unalom nélkül működtetni az első részben felépített különleges, hol fémes-indusztriális, hol organikus, atmoszférikus világát, mely igen egyedi nyelvi fantáziával párosul továbbra is. A halandzsanyelv, a hangutánzó szavak, az egyéni lelemény, valamint az ismert és az ismeretlen (titkos) regiszterkeverékéből létrejött nyelv izgalmas, és teljesíthető kihívások elé állítják olvasóját.

Csak pár példa: álommángorló, zsizsgés, zegernyeolvadás, hurakkák, kesence, cefferek, és maga Pörkeföld neve is hasonlóan kreatív találmány.

(Ismert és ismeretlen izgalmas összjátéka igaz a kötetvilág egészére: mindig van valami, amire ráismerünk, de nem úgy, ahogyan megszoktuk, gondoljunk Pörkeföld népére és kaotikus szépségére!)

Természetesen ezúttal sem lehet dicséret nélkül hagyni Remsey Dávid illusztrációit

A szereplők és helyszínek ábrázolása, a növényi ornamentikák tökéletes összhangban állnak a szövegvilág nyelvi fantáziájával, harmonikusan erősítik és támogatják egymást – talán nem is különválaszthatók, oly szervesen kapcsolódnak, ám ez nem hátrány egy gyerekkönyv esetében, ahol a képi feldolgozás talán éppoly fontos, mint a nyelvi megértés.

Sündör és Niru Borbáth Péter-03

Az Együtt a Pörkeföldre érdekes módon inkább a Pörkeföldet veszélyeztető természeti katasztrófa lehetőségét vetíti előre, mintsem hogy a kötet cselekményének valamiféle feszültségeket oldó lezárását adná. Ez a fenyegető veszély, és az, hogy Pörkeföld sejthetően nem végállomása Sündör és Niru kalandjainak, kellőképpen fenntartja a várakozásokat. Mi lesz például Ushguli, vele együtt a száműzött zajkereskedő és Ankit sorsa? Csak remélni tudom, hogy az Együtt a Pörkeföldre vészjósló és furcsa vége után tényleges happy endet hoz majd a befejezés.