Tóth Krisztina: A londoni mackók. Dobozterv: Csáki István, Pap Kata, rajzolták: Catherina Burki, Csáki István, Pap Kata, Rutkai Bori, Simon Hilda, Szentesi Csaba, tipográfia és nyomdai előkészítés: Pap Kata, a tíz borítót tervezte: Magyar Gergő. Csimota Könyvkiadó, 2003. 7×18+3×14 oldal, 10×369 = 3690 Ft

Egyszerre tíz könyvről még sosem írtam kritikát. Ráadásul olyan könyvekről, amelyekhez még egy bőröndöt is ad a kiadójuk, feltéve, ha az ember mind a tíz darabra igényt tart. Valójában inkább füzetek ezek, mint könyvek, mindegyikben egy vagy inkább két vers található, bal oldalon fut a szöveg, jobb oldalon pedig mindig illusztráció van, főleg rajz, de néha fotó vagy kollázs.

Jó gyerekversek és izgalmas vizuális anyag együtt. Mi kell még? Hát a bőrönd. Amiben a füzeteket lehet ide-oda vinni, aztán az egészet ki lehet borítani, majd egyenként újra vissza lehet rakni mindet (közben mondjuk megszámolni, hány füzet van), és aztán elvinni valahová, ahol aztán megint ki lehet borítani.

Ez az ötletes kiadvány egy vadonatúj kiadó első terméke. A Csimota Gyerekkönyvkiadó idén januárban alakult, a legkisebb korosztályt próbálja megszólítani. (A csimota tájszó, kisgyereket, csemetét jelent.) Soha rosszabb kezdést. A költő, az illusztrátorok és a könyvszerkesztők nem tagadhatnák le, hogy láttak gyereket közelről, ugyanakkor pedagógiai hozzáértésük általános szakmai hozzáértéssel párosul. Ez volna az alap, de mivel manapság nem ez az általános, külön hangsúlyozandó.

Tóth Krisztina tizennyolc gyerekversének központi figurája Marci, az óvodás kisfiú. Körülötte forog minden, legtöbbször ő a vers főhőse is. Marci szerel, Marci a fürdőszobában, Marci mosogat, Marci és a vonat, Marci öltözik, Marci kertészkedik – hogy máris megadjak a felvonultatott témákkal együtt verscímeket is. Aztán Marci a szőnyeg alatt sötét alagutat épít, árnyakat lát a falon, felhúzza a cipőjét, megeszi a marcipán mackót a tortáról, fél a szekrény mögött lakó tigristől, játék mackókat vesz Londonban, végül megy aludni. Marci altatását nagyon praktikusan három vers is segíti. Igazából formailag a Virágevő Zsiráf Dezsőről szóló két vers nem szól Marcihoz vagy Marciról, de ezt csak a pontosság kedvéért jegyzem meg, ettől még ezek is nagyon kedvesek és barátságosak.

Tóth Krisztina jó költő, de azt is tudja, mi kell egy kisóvodásnak. Nem gügyög, nem okoskodik a versek beszélője, de nem is a felnőttekre kacsintgat. A szerző olyasmiről ír, ami célközönségét valóban érdekli és foglalkoztatja. A mama miért vacsorát csinál és miért telefonál, ahelyett, hogy velem vonatozna? Ha alszom, akkor a hasam, a köldököm, a fejem, a szám is alszik? Hogyan kell virágot ültetni, öltözködni? Minderről úgy ír, hogy azt ez a közönség megérti, és élvezi is. A jó ritmusú és könnyed rímelésű verseket örömmel hallgatja, és gyorsan meg is tanulja a gyerek. Főleg, mivel olyasmit verbalizálnak, amivel úgyis naponta szembesül. „Egyik cipő, másik cipő: / honnan tudjam, melyik melyik? // Egyforma, mint két cipó, / ez a fűzős két cipő. // Bebújik a kicsi láb, / elindul a kacsaláb.” (Kiscipők). Megtanulni minden bizonnyal először a következő négy sort fogja minden gyerek, akinek már elmondták legalább százszor, hogy ne beszéljen csúnyán (de hát ez itt költészet, nincs mit tenni): „Segítség! Segítség! / Beszorult a Marci haja! / Csak az húzza a nadrágot / a fejére, aki hülye.” (Marci öltözik).

Ha volna ilyen, azt lehetne mondani, hogy inkább fiús gyerekversek ezek, amennyiben mondjuk lányosnak a líraibb darabokat gondolnánk, mint amilyen a Tündérek és az Altató. Vagy a merengőbb, filozofikusabb kettőt, az Árnyjáték és az Este lett címűeket. De persze mért volna a lágyabb vers lányos, az akciódúsabb meg fiús. Inkább úgy helyes, hogy mind nagyon gyerekvers. A legjobb hagyományokra építő. Ott hallani mögötte Kormost, Csukást, Tamkó Siratót, Weörest és Nemes Nagyot is, de a Zsuzsi segít anyukának vagy az Öreg néne őzikéje verstani és esztétikai szempontból nem valami remek, ám a gyerekeknek valamiért nagyon kedves sorai is eszünkbe juthatnak helyenként. Jól is van ez így: mindenféle anyagot össze lehet és kell dolgozni, csak az a lényeg, hogy minőséget kell belőlük kihozni.

Régóta morgok amiatt, hogy a gyerekkönyvekben nem a megfelelő szöveggel egy oldalpáron van az oda tartozó illusztráció, már ha egyáltalán van illusztráció. Pedig kellene, hogy legyen, mindig a megfelelő helyen, és minden oldalpáron. A felnőtt olvassa a szöveget, közben a gyerek nézi a képet, azt ugye, ami a szöveghez tartozik. Nem olyan megvalósíthatatlan dolog ez, ha a kiadó is nagyon akarja. Biztos minden szülő tudná sorolni a bosszantó eseteket, amikor csak egy kis odafigyelésre lett volna szükség, hogy a gyerekkönyv rendeltetésszerűen használható legyen. Jellegzetes példa Weöres Sándor Bóbita címen régóta futó gyerekverskötete a Móránál, amelyben a Déli felhő öt versszakát úgy kell olvasni, hogy közben mindig vissza kell lapozni a hozzá tartozó képhez. Tóth Krisztina gyerekversei ebben a tekintetben is példaszerűen kerültek elénk. Majdnem minden versszakhoz kép tartozik, mégpedig egész oldalas. A szöveg alatt pedig mindig más színű az alap. Marék Veronika kisgyerek-könyvei tudták eddig nálunk legjobban, hogy a kicsik kevés szöveget, de sok képet, színes látványt igényelnek.

Most itt egy ötletes munka, mely ennek az igénynek is megfelel. Ugyanakkor vizuálisan változatos, kísérletező kiadvány ez, jól bizonyíthatja, hogy a legkülönösebb technikák ugyanúgy alkalmazhatók gyerekkönyvben, mint a leghagyományosabbak. A hat illusztrátor (hat fiatal képző- és iparművész) jó munkát végzett. Szerencsés, hogy sokféle a képanyag. Pap Kata gyerekrajzokat imitál, Rutkai Bori népművészeti motívumokat is, de erőssége a kollázs, Szentesi Csaba fest, Catherine Burki és Csáki István rajzol, utóbbi vegyes technikával is dolgozik, Simon Hilda árnyjátékot készít. Jó, hogy a bőröndre is rákerült néhány kép, így egyből láthatjuk a vizuális változatosságot, és a gyerek is izgatottan keresheti, melyik kép melyik könyvben és hol van.

Ahhoz képest, hogy ez a Csimota első kiadványa, meglepően rendben van nagyjából minden. Azért néhány hiba is akad. A tíz hátsó borítón az az összefoglaló cím szerepel, hogy: Londoni mackók. A bőröndön és a mackós füzeten viszont az van írva, hogy: A londoni mackók. A bőrönd mérete mintha egy kicsit nagy volna a füzetekhez képest, egy mérettel kisebb jobb lett volna. Meg lehetett volna számozni is a füzeteket, az a korosztály, amelynek mindez szól, tízig már valószínűleg tud számolni, és ha tud, szeret is. A fő baj azonban az, hogy a bőrönd tervezője és kivitelezője a többiekkel ellentétben sajnos mégsem nagyon látott közelről gyereket. A bőröndfül két kis tartó pöcke egy hétvégén elszakad, a két fül is hamar elég siralmas állapotba kerül, s ha a gyerek tényleg bőröndként használja rendszeresen ezt a gyenge papírtartót, akkor annak annyi. Márpedig használni fogja, mert szeretni fogja, hiszen tényleg jó az ötlet, hogy legyen neki ez a könyvbőröndje, és éppen mivel jó az ötlet, nem sokáig lesz neki könyvbőröndje. Ha pedig mindig úgy kellene vigyáznia erre a papírtasakra, mint egy hímes tojásra, akkor nem lenne olyan nagy egy óvodás öröme. A legokosabb az lett volna, ha az ügyes iparművészek valami jobb megoldást találtak volna ki.