Csiszér Évi és Galló Kriszta még nyáron készített egy hosszabb interjút Csányi Dórával a Csimota Kiadó főszerkesztőjével a Menta Magazin számára, előtte őket kérdeztük.

Kélek, mutatkozzatok be a Csimota olvasóinak, mit érdemes tudni rólatok és a Menta Magazinról?
A Menta Magazin ötlete kb. két évvel ezelőtt született meg, mikor egy nőknek, anyáknak szóló konferencia sorozatot szerveztünk és ehhez készítettünk fényképeket a résztvevőkről. Munkánk során – egyikünk mint projektmanager, másikunk mint fotós – rengeteg tehetséges, kreatív nővel találkoztunk, akiket szerettünk volna bemutatni,megmutatni másoknak is. Számtalan fotó is készült az elmúlt években, melyek a fiókban várták a megjelenést. Ahogy fogalmazni szoktunk, hihetetlen erős kreatív tőke összpontosul itthon, csak teret kell biztosítani, hogy szélesebb körben is megismerhesse a közönség. A magazinban főként olyan hölgyeket mutatunk be, akiket még kevésbé ismernek az olvasók, pedig bizony már sokat letettek az asztalra.
Fontos szerepet kapnak a képek, hangulatok, ezt egészítik ki a riportok.
Én, mint projekt vezető szervezem a magazint, Kriszta pedig kreatív vezetőként találja ki a koncepciókat, és mi írjuk a cikkeket is. Ezen kívül van egy lelkes és tehetséges grafikusunk és stylistunk is.

Kinek ajánlanád a Menta Magazint?
Mindenkinek, aki vágyik egy kis „szemcsemegére”, kreativitásra, szívesen olvas sikertörténeteket és szereti a szép fotókat. Minden nőt (azért nem hagynánk ki a férfiakat sem, mivel elindul a „férfi aki tetszik nekünk” rovatunk is) arra bíztatunk, hogy jelentkezzenek és mutassák meg magukat, az ötleteiket, a termékeiket, a vállalkozásukat.

Mi alapján választottátok ki a Csimota Kiadót?
Gyűjtjük a mesekönyveket. Most éppen hivatalosan, mert mindkettőnknek két-két kislánya van, az egy évestől a kilenc éves korosztályig, így a lapozóktól kezdve az ifjúsági könyvekig mindent megveszünk, kicsit magunknak is. Sok kedvencünk van, és ezek közül több is általatok került a polcokra, mint pl. Az Illatok és Hangok Őrzője Maros Krisztinától (aki a Zöldsün mesénket is illusztrálta – amelyről a Menta Magazin első számában már írtunk –, szóval ő pláne a szívünkben van), a Szívszerelem. Ó, és A szomorú kacagány….hhhh…Utóbbi két könyvről láthattok is egy-egy fotósorozatot a Menta Magazinban is, és reméljük, lesznek még hasonlók a közeljövőben is.

Az interjúhoz nagyon kreatív fotók is készültek, kinek a munkáját dicséri?
Köszönjük szépen! A fotókat Galló Kriszta készíti, aki a fotogallo fotósa is egyben, az ő képeit láthatjátok a magazinban.

Legközelebb hol találkozhatnak veletek az olvasók?
Az őszi számmal készülünk, már javában folynak a fotózások, szervezzük a riportokat. De megtaláltok minket a FB oldalunkon (www.facebook.com/mentamagazin) és a blogunkon (http://www.mentamagazin.blogspot.hu/) is!

És akkor íme a Menta Magazinos interjú! (klikk a képre)

szivemcsucske_konyvek
Szívemcsücske könyvek – Csányi Dóra és a Csimota Kiadó a Menta Magazinban