Csimota Gyerekkönyvkiadó – Új utakon járunk!

Szóval felnőttek a londoni mackók: Tóth Krisztina verseskötetének első megjelenése óta tíz év telt el — évfordulós könyvként a Csimota újra kiadta, ezúttal 11 új verssel és Takács Mari új, bravúros, futurisztikusan nosztalgizáló értelmezésével (Dart Vader legóban és vintage) újragondolva.

A 2003-as verseskötet, pontosabban a papírbőröndbe csomagolt füzetecskék (ezek mindegyike más-más illusztrátorral) nemcsak megjelenési formájukkal számítottak közönségborzolóan merésznek, de a versek is egészen új, addig még nem hallott hangon szóltak gyerekekről és gyerekeknek. Az azóta ikonikussá és tiszta-szívvel-kurjongatássá nemesült verssorok a Marci öltözködikből: „Csak az húzza a nadrágot/ a fejére, aki hülye” valóban, retrospektíven, felszabadították a hazai gyerekköltészetet. Olyan témák emelődtek verssé, mint anya sminkelése, marcipánhabzsolás, mosogatás, szerelés — és gyerekszobai félelmek is. Tóth Krisztina könnyeden és derűsen tud írni bármelyikről, ráadásul a csupa kaland és nyüzsgés versekben egy alapvetően meghitt és végtelenül szeretetteljes család képe rajzolódott ki. Anya és Marci tudtak játszani, és a szerző zsenialitásának köszönhetően bárki számára felszabadító játékteret nyitottak meg: az olvasó/hallgató gyerek nemcsak beleshetett ebbe a személyes szférába, de a ráismerés és gördülékeny azonosulás mellett ráadásként össze is kacsinthatott a szerzővel: a mindentudó felnőttel szövetkezve vált igazán szórakoztatóvá ez a gyerekuniverzum.  Bármily furcsának is tűnhet — az azóta megjelent egyéb szerzők egyéb gyerekverseinek (néha) riasztó mennyiségét és sokféleségét tekintve pedig korántsem annyira evidens —, komoly bátorság kell a játékhoz, különösen az önmagunkkal történő görbetükrös játékhoz. Mondjuk ki: az agyatlansághoz.

A londoni mackók jelen változatának hozadéka talán épp ez: a tíz évvel ezelőtti gyerek- és szövegvilágra történő erős reflexió is úgy tud megvalósulni, hogy soha nem lesz patetikussá vagy bölcselkedővé, hanem a szerző a szövegjáték/nyelvjáték szintjét emeli kamaszosan hetykévé — és agyatlanná. Már a kötetben újonnan bekerült versek címei (Brummogda, Haza, Megfelelési vers, Kérdezős vers, Bonyolult vers, Koszos vers, Reggeli, Tisztasági vers, Szünet, Agyatlan vers, Lusták dala) is gyorsan feltérképezik a végbement változást: (még) mackóbőrben medvének lenni csupa meg nem felelés és csupa lázadás. Néhol merő brummogás a Marci-narrátor hangja („Folyton akarnak valamit,/ tisztára, mint egy börtön”), néhol józanul konstatáló („a tanárok azt szeretik,/ aki lány vagy szemüveges”), néhol simán csak nyegle („Az agyam ott maradt a polcon,/ innen erednek a hiányok”) — de végül marad odabújós-kivonulósnak („tessék minket békén hagyni,/ ágyba kérjük az ebédet!”). A Kérdezős versben popkultos és tündérmesei utalások metafizikai kérdésekkel együtt sorjáznak olyan laza együttállásban és élőbeszéd-szlengben („Valamit, lécci, tudjál végre”), hogy a vers mindjárt ki is jelöli ennek a kamaszodó mackónak és a kötet egészének a valódi, autentikus létmóduszát: az (átmeneti) ökörködés és a játékban megélhető be nem illeszkedés elég is hipotetikus szabályszerűségnek. Az ezt követő Bonyolult vers pedig íme, verssé fordítja le mindezt, ami a gyerek-kamaszról, a kortárs magyar gyerekköltészet állásáról és jelen világunkról éppen most tudható és megtanulható: „Kurjongat a volánnál a Hülye nagyon,/ megy a, megy a, megy a, megy a Bonyodalom…”

Tóth Krisztina londoni mackói most is, így is mértékül szolgálnak: a régebbi versekre az újak írnak több- és többletjelentéseket, s nemcsak azzal, hogy a főszereplő és a célközönség életkorának változását képezik le, hanem a nyelvhez, a világhoz való felszabadult, korlátoktól mentes viszonyulás új lehetőségeire nyitnak azzal, hogy megnövelik a játékteret.

Lovász Andrea: Élet és irodalom, 2014. július 11.