„Kézenfoglak, fütyülök a gondomra, / elmegyünk repülővel Londonba. / Hogyha futunk, / elérjük a repülőt, / veszünk gyorsan kettő jegyet, leülőt.” És a szülő és gyerekek együtt, gondolatban már repül is Londonba — és a gyerekkorba. Tóth Krisztina verseskötete által a minőségi idő élményét teremthetjük meg, mert miközben „csendül a versben a lényeg”, a gyerekek rácsodálkoznak az ismerős ismeretlen képekre, a furcsa szavakra, az ismerős érzésekre. Mi, szülők, akik a Weöres-verseken szocializálódtunk, belerázódhatunk a kortárs irodalom izgalmas új világába. Ha most kóstolgatjuk az új irodalmat, talán úgy érezhetjük magunkat, mint a kéz az alagútban, ahol „ott benn állítólag úgy van, / hogy egy nagy szörny ásítozik, a kezemre áhítozik,”, de nem kell félni tőle, hisz ez a mi alagutunk: mi töltjük meg a közös olvasás által a valódi élménnyel.

alondonimackok_001

Tulajdonképpen pedig ez egy retró könyv a javából, hisz ma már maga a könyv is múltidéző, múlt-újjáélesztő, olvasva pedig gyorsan múlik „a tegnapi aznap”. Klasszikus gyerekkori emlékképek zsibongnak a könyv lapjain a szekrény mögötti tigris, a rendetlenül kacsázó cipők, vagy akár az anya puhaságát megidéző játék mackó. És amikor már pont belefeledkeznénk a múltmerengő-mesélésbe, észhez térít minket az Agyatlan vers, vagy a „Megy a, megy a, megy a Bonyodalom, / legurul a, legurul a hegyoldalon” kezdetű Bonyolult vers. Bekúsznak a tér-és időnélküliség érzetébe persze a modernség vívmányai is: a porsche, a szelektív szemét, a wifi. És van egy pont, ahol mi magunk is úgy érezzük: „agyam ott maardt a polcon.” Takács Mari illusztrációi pedig mindeközben külön történetet írnak, és pont ez a kettősség, olyan valósággá teszi az egész mesét, ahol a repülőre szállva láthatóak az angyalok, és ahol a „menzások azt szeretik, / akinél elfogy a leves,”. Hamisíthatatlanul kortárs, ahol az értékek retrók, a megidézett képek pedig hol játékosak, hol fanyarok, hol már-már groteszkbe csapnak át.

Tovább a teljes cikkre: http://babamama.info/gyerek-konyvek-mesekonyvek/osszebujos-belebujos-kepeskonyv-londoni-mackok/