Csimota Gyerekkönyvkiadó – Új utakon járunk!

A Ló, aki nem akart többé különleges lenni

Kaposi Ildikó: IGYIC –2022. június 29.

Amikor elolvastam Turi Lilla A Ló című könyvének fülszövegét, azonnal érdekessé vált számomra

Hiszek abban az alapelvben, hogy egy helyzetet minden oldalról meg kell vizsgálni, mert nem csak az én igazságom létezik. Sokszor azonban nemcsak a két oldal szempontja a fontos, hanem azoké is, akikre ez a helyzet hatással van.

A fülszöveg így szól: „Nem minden mesének ismerjük a másik oldalát. Vagy a közepét. Vagy a belsejét. Egy ismerős történet, ismeretlen szemszögből már egészen másról szól. A trójai faló vajon miről mesélne nekünk?”

Aztán kezembe került a kötet, gyorsan végig is lapoztam a tizenöt (kétoldalas) lapból álló történetet, melyben összesen nagyjából húsz mondat van. És megrendültem.

Letettem, majd pár napig nem bírtam újra elővenni, annyira megrázott. Bajban is éreztem magam: hogy fog ebből írás születni? Pár nap múlva elővettem, és újra végiglapoztam, lassabban, figyelmesebben.

A trójai faló közismert történetét ezúttal csupán a ló szempontjából látjuk, aki különlegesnek érzi magát attól, hogy része lehet egy ilyen nagyszabású ünneplésnek. Izgatottan várja, hogy a belsejében rejtőzködő meglepetésvendégek előbújjanak, és kezdetét vegye a mulatság.

Persze nem ez történik, Trója porig ég, és a ló reszket félelmében

És többé nem akar különleges lenni.

A kedves, vidám képeket váltja majd fel a könyvben a baljós feketeség, majd az egyre nagyobb, pusztító lángok. A könyv nem egy bájos mese, nehezen találom a célcsoport-korosztályt. Az egyik online könyváruház a hat és tíz közötti gyerekeknek szóló kategóriába tette, a Csimota a Könyvkiadó pedig ötéves kortól ajánlja. Én bajban lennék, ha megkérdeznék tőlem, kinek ajánlom. Képeskönyv jellege miatt valóban a kisebbeket célozhatja meg, de a beszélgetést, melynek követnie kell a könyv elolvasását, nehezen tudom egy hatévessel elképzelni. Annyi bizonyos, hogy csak felnőtt jelenlétében adnám gyerekek kezébe, és az is egészen biztos, hogy mint a Csimota Könyvkiadó legtöbb könyve, ez sem a mese, hanem inkább a problémamegoldó könyv kategóriájába esik.

Csakhogy ez a probléma nem egyéni szintű, hanem globális

Párhuzamba állítható a könyv Az ellenség című kötettel, (erről ITT is szót ejtettünk már – a szerk.) de míg abban a katonák emberi oldalát emeli ki Davide Cali, addig A Lóban nincs feloldás, csak félelem, halál és a vágy, hogy többet ne legyünk különlegesek.

Ezt érzem nagyon nehéznek ebben a kötetben, hogy egy gyerekkönyvet nem illik a mélyponton abbahagyni. Jöhetne egy kérdés, egy feladat, egy elhatározás, egy áldozat valami jóért. Bármi, ami reményt ad, kiutat kínál, megoldásra ösztönöz. A felnőttregények zárulhatnak kilátástalanul, mi ebből is tudunk töltődni, sarkallhat változtatásra. De a gyerek erre egyedül még nem képes. Egyszerűen nincs abban a fejlődési szakaszban, hat–tizenkét évesen a gyerekek az identitásukat, az önbizalmukat építgetik, és nagyon rossz üzenet, hogy a ló, akivel azonosulnak, becsapva és kihasználva érzi magát, és soha többet nem akar különleges lenni. Sok beszélgetésre lesz szükség ahhoz, hogy tisztuljon benne a történet mondanivalója.

Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy a világ változik, és a gyerekek sem menekülnek azoktól a hírektől, melyekkel tele vannak az újságok

Háborúznak a szomszédunkban, mindennap számítógépes csalások áldozatai lehetünk, egy pillanat alatt minden romba dőlhet, ami addig biztos volt. Sok esetben nem engedhető meg a naivitás, a hiszékenység. Fel kell készítenünk a kisebbeket is arra, hogy nem minden az, aminek mondja magát.

A könyv belső borítóján színes vázák sorakoznak egymás mellett, melyeket harci jelenetek díszítenek. Négy vázából hármat csata díszít, a negyediket pedig a ló. Vázák ezek, nem a valóság, de a vörös-sárga színek használata előrevetíti a későbbi háború lángolását.

A felütésben egy különlegességére büszke lóval találkozunk, aki a többi firkarajzos lóhoz képest – van közöttük unikornis és szárnyas ló is – kidolgozott, kiszínezett testű, csodálkozó, gyermeki tekintetet adó szempillákkal. A trójai bámészkodó népség nagyon vegyes képet mutat, egyszerre régiek és maiak az emberek, vannak köztük idősek, gyerekek, bohémek és átlagosak. Az arckifejezésük nem a kitörő örömről tanúskodik, érdemes végigböngészni az arcokat egyenként, és arról beszélgetni, vajon ki hogyan viszonyul a lóhoz.

A következő oldalakon megjelenő gyerekek azonban mind örömmel fogadják, nyitott szívvel, bizalommal. A ló hatalmas, büszke magára, és van egy titka. A belsejében felnőttek várnak valamire. Odüsszeiát olvasnak vagy kártyáznak, unatkoznak, vagy lándzsájukat előreszegezve, komor arccal gubbasztanak. A ló azt hiszi, bulizásra várnak, de a képek ellentmondanak ennek, és a történetet nem ismerő kisgyerek is talán sejti már, hogy a fáklya nem az ünneplés miatt van a lóból kióvakodók kezében a türkizkék csillagos éj leple alatt…

A következő lappáron az egyik oldal sötétkék, s a következő félmondat áll rajta: és eljött a béke. A másik oldalon pedig egy katona éppen felgyújt egy házat, és lángra kapnak a kiterített ruhák. Nagyon erőteljes ez az oldal, és bennem mint befogadóban erősödik a tehetetlenség érzése. A következő lapokon a pusztító lángok égetik a szemünket, és a ló kénytelen belátni, hogy már nem akar többé különleges lenni.

A legvégén Turi Lilla tényszerűen összefoglalja a trójai faló legendáját, és megemlíti benne a trójai vírusokat is

Fura fintora a sorsnak, hogy miközben ezt a cikket írtam, a férjemnek éppen ellopták az egyik netes fiókját, pedig kevés olyan embert ismerek, aki nála jobban odafigyel az internetes biztonságra. A csalárdság, a rosszindulat itt van körülöttünk, és akárhogy vigyázunk, áldozatokká válhatunk.

A rövid ismeretterjesztő szöveget semleges vagy lovakkal díszített vázák veszik körül, míg a hátsó belső borítón már törött és újra összeragasztott vázákkal búcsúzik tőlünk a könyv, melyeken békés emberek, halak és egy szárnyas ló látható. A bizalom törékeny dolog, de felépíthető, és eljöhet a béke. Csakhogy hegekkel jár, ez ellen nem tudunk mit tenni. A vázák keretbe foglalják a könyvet, ugyanúgy, mint a türkiz és a lángvörös színek, melyeknek az egyensúlya folyamatosan változik. Imádtam az apró részleteket, ahogyan például a végén az unikornis zsebkendőt nyújt a síró falónak, hiszen tudjuk, hogy az egyszarvú a gyógyítás szimbóluma sok történetben. Vagy ahogy a faló mérleghintázni próbál a gyerekekkel, de hatalmas súlyát lehetetlen lenyomni.

A Ló egy komor könyv, mégis szükség van rá, hogy beszélgessünk ezekről a témákról akár egy érzékenyítő osztályfőnöki órán, akár otthoni, mélyebb beszélgetés során.

Turi Lilla építészből lett könyvillusztrátor, felnőtteknek szóló szépirodalmat és gyerekkönyveket is illusztrált. A picture book egy általa nagyon kedvelt műfaj, ahol a képek és a pár mondatos szöveg egyenrangú, s a képek ugyanúgy a történet mondanivalóját segítik, mint a szöveg. (Kis Meselexikonunkban külön szócikket írtunk erről a műfajról, ITT olvasható – a szerk.)

Ez a második önálló kötete, az Amire emlékszem tavaly jelent meg a Csimota Könyvkiadónál.